2013-ban összesen 6500 egészségügyi dolgozót érintenek a kormány új nyugdíjszabályai.
Miközben továbbra is bizonytalan, valóban megkapják-e, és ha igen, a nyugdíjuk teljes összegét kapják-e vissza kompenzációként azok az egészségügyi dolgozók, akik lemondtak járadékukról, hogy a munkát válasszák, azt sem tudja senki, hogyan pótolja majd az állami egészségügy azt a csaknem négyezer orvost és szakdolgozót, akit az Orbán-kormány intézkedése folytán elveszthet az ágazat - írja a Népszava Online.
Jóval nagyobb ugyanis az egészségügyi szaktárca által rendre közölt 3036-nál az új nyugdíjszabályokkal érintettek száma, hiszen a - nyugdíj és a bér együttes folyósításának tilalmára vonatkozó - közszférát sújtó szabály nemcsak az öregségi nyugdíjkorhatárt már betöltött dolgozókat, hanem az állami egészségügyben dolgozó, 40 év szolgálati jogviszony igazolását követően öregségi nyugdíjra jogosult nőket, illetve a korhatár előtti ellátásban és a szolgálati járandóságban részesülőket is érinti.
A helyzet ráadásul tovább súlyosbodhat, hiszen - mint a Weborvos felfedezte - egy kormányhatározat értelmében az emberi erőforrás miniszternek előterjesztést kell készítenie az egészségügyben fennálló foglalkoztatási jogviszonyok rendezéséről, ami a cáfolatok ellenére könnyen azt jelentheti, hogy az egészségügyi vállalkozói tevékenység megszüntetését tervezi a kabinet. Ennek hatására szakorvosok újabb ezrei távozhatnak az állami egészségügyből - hivatkozik cikkünkre a lap.