Két hét a Covid-intenzív osztályon

Covid-intenzív osztályon eltöltött tapasztalatairól számol be egy egyetemista a boon.hu-nak, aki munkája során a halállal éppúgy találkozott, mint a gyógyulással. Megtapasztalta, hogy a vírus nem válogat. Tanulságként azt írja, hogy az egészség a legfőbb érték, vigyázzon rá mindenki! Az egészségügyi személyzet munkáját pedig emberinek és profinak látta egyszerre.

Átlagos fogorvostan-hallgatóként – negyedéves – éltem a mindennapjaimat: egyetemre, gyakorlatokra jártam. Persze benne volt a levegőben, hogy kirendelhetnek minket bárhová, de nem mertünk úgy igazán bele­gondolni, hogy akkor mi lesz a zh-kkal, a vizsgákra készüléssel. Pont egy dolgozatra tanultam, amikor megcsörrent a telefonom és közölték, hogy a jövő hét hétfőtől mennem kell a kórházba ápolási segítőnek. Annyi szerencsém volt, hogy a lakóhelyemen található intézménybe hívtak, de ezen kívül semmi egyéb információt nem kaptam.

Hétfőn bementem a kórházba, ahol általános higiénés és tűzvédelmi oktatásban is részesültünk, kérhettünk szállást, ha nem akartunk vagy nem tudtunk haza menni, valamint mindenkit beosztottak egy-egy osztályra. Mikor meghallottam, hogy „hát akkor Covid-intenzív”, szinte az összes vér kiszaladt az ereimből. Aztán, pár perc után összeszedtem magam, és már úgy gondolkoztam róla: amiben tudok segíteni, abban szeretnék. Elmentünk az osztályra, ahol megbeszéltük a főnővérrel a beosztást, megmutatta nekünk a fontosabb dolgokat, de mindezek után hazamehettünk és elkezdhettünk gondolkozni azon, hogyan is kivitelezzük egyszerre a kirendelést és zh-kat.

Örültem neki, hogy első nap nem találkoztam még személyesen a betegekkel, mert még kicsit tartottam attól, hogy lelkileg mennyire terhelne meg. 12 órás műszakba voltunk beosztva, ebből adódóan sok időnk volt megbarátkozni és belerázódni a feladatokba, viszont kevesebb idő jutott a tanulásra. Nekem két vizsgám is volt eközben, úgyhogy volt olyan nap, amikor a folyosón ülve, az ebédszünetben vagy este tanultam.

Az intenzív osztály mindennapos teendői közé tartozott a betegek étkeztetése, fürdetése, gyógyszerelése. Sajnos, kevesebben voltak, akik valamivel jobb egészségnek örvendtek és önállóan tudtak enni, a betegek nagyobb hányadát szondán keresztül kellett táplálni. Amikor bementünk a betegekhez, kötelező volt a teljes védőfelszerelés felvétele, ami azt jelentette, hogy volt rajtunk egy munkaruha, azon egy vízlepergető külső teljes testet fedő védőoverall, két pár gumikesztyű a kezeinkre, egy pár lábzsákot a cipőnkre kellett húzni, szükségünk volt FFP2-es maszkra, hajhálóra, valamint plexire, ami az egész arcunkat eltakarta. Eddig csak hallottam róla, hogy olyan, mint egy kis szauna, de most valójában meg is tapasztaltam, méghozzá hosszú órákon át. Ha pedig az ember kiment a kórteremből elintézni a szükségleteit, az evést, ivást és néha egy pici pihenésre, következett az újra beöltözés. További emlékek a teljes cikkben