Beperli a kórházakat egy öt hónapja hantavírus-fertőzésben elhunyt fiatal lány családja.
Beperli a kórházakat egy öt hónapja hantavírus-fertőzésben elhunyt fiatal lány családja, mert szerintük nem kapott megfelelő ellátást az intézményekben. Az asszony szerint Krisztina magas lázzal került be a kórházba augusztus végén, ahol ahelyett, hogy vért vettek volna tőle, hazaküldték. Két nappal később a lány már halott volt: kiderült, hogy a szervezetét hantavírus támadta meg – írja a Blikk cikke nyomán a Népszava – online.
Az anyuka rámutatott arra is, hogy ha időben felfedezik, a hantavírus-fertőzés gyógyítható, így ha nincs ez a kálvária, szerinte a lánya még mindig élhetne. A boncolás azt állapította meg, hogy a halál oka vérmérgezés volt. A család feljelentést tett a rendőrségen és beperelik a kórházakat is. Az intézmények nem nyilatkoztak a lapnak.
2012 decemberében, 2013 januárjában Martonyi Jánost is hantavírus és cytomegalovírus okozta betegséggel kezelték a Honvédkórházban, a virológiai diagnosztikát az Országos Epidemiológiai Intézet végezte. Akkor azt nyilatkozták, hogy feltételezhetően ázsiai utazásán kapta el a betegséget. A külügyminiszter bő egy hónap után állhatott újra munkába – emlékeztet a portál.