A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint nem kínál megoldást a Markusovszky-ösztöndíj.
Ezért a határidő közeledtével sem várható jelentősebb érdeklődés iránta. - A legfrissebb, e heti adatok szerint mindössze tizenketten pályáztak hatszáz helyre, vagyis nagyon csekély a jelentkezők száma. Véleményem szerint a többség csatlakozása később sem várható. Értékeljük a kormány kezdeményezését, de az ösztöndíj ebben a formában sajnos nem jelent megtartó erőt a külföldre vándorlással szemben - hangsúlyozta Papp Magor. Hozzátette, valódi megoldást kizárólag a bérrendezés jelenthet.
- Nettó kétszázezer forintos kezdő orvosi és nettó háromszázezer forintos szakorvosi bérekkel már meg lehetne fékezni az elvándorlást - jegyezte meg.
Papp Magor beszélt arról is, hogy továbbra is gyűjtik a felmondó nyilatkozatokat. - Egészen addig folytatjuk az akciónkat, amíg nem történik olyan érdemi intézkedés, amely képes megállítani a drámai orvoselvándorlást - fogalmazott az elnök.
- Bár pontos számadattal nem tudok szolgálni, mert még nem készült összesítés, annyit elmondhatok, hogy napról napra növekszik az érdeklődés. A héten sok új jelentkezőt regisztráltunk, és rengetegen kerestek fel minket bővebb tájékoztatásért - mondta Zsigmond András. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) főosztályvezetője szerint még korai levonni a következtetéseket, mert az igazán nagy roham a határidő előtti utolsó napokban várható. Hozzátette, ha a határidő lejártáig nem érkezik be elegendő pályázat, a jelenlegi felhívást az ősszel egy második is követi majd, a részletek azonban még nem ismertek.