Ha tudtak is betegségeikről, nem beszéltek róla.
Dominique Bertinotti nyolc hónapig várt, nem szólt senkinek, a családján kívül csak nagyon kevesen tudták róla, hogy beteg. Aztán egyszer csak a Le Monde című párizsi napilapnak adott interjújában bejelentette: mellrákja van. Ennek immár másfél hónapja, és a Szajna partján nem apadnak a kommentárok. Bertinotti asszony ugyanis a családügyekért felelős miniszter a francia kormányban, és bizony, a politikusok betegségeit francia földön mindeddig omertá, azaz megtörhetetlen hallgatás vette körül. Ha tudtak is betegségeikről, nem beszéltek róla, sem a politikusok, sem a publikum – írja a hetivalasz.hu portálja.
Ez egyébként más országokban is így van, az Egyesült Államokban például Kennedy elnök súlyos betegségéről, s ebből eredő gyógyszerfüggőségéről csak nemrégiben szereztek tudomást az amerikaiak, és titkok övezték a tavaly elhunyt venezuelai elnök, Hugo Chavez betegségét is.
Sok politikus számára a betegség ok a lemondásra, hiszen úgy vélheti, hogy súlyos betegen nem tudja ellátni a feladatát. Mindazonáltal a politikusok és a gazdasági vezetők egészségi állapotát orvosi titoktartásnak kell öveznie, ebben általános az egyetértés a francia - és talán nemcsak a francia – társadalomban. Az Ember Jogok Európai Bíróságának 2004-ben elfogadott határozata le is szögezi: az orvosi titoktartás érvényes valamennyi politikusra. Igaz, a határozat tesz egyetlen kivételt: az államfők egészségi állapotára ez a titoktartás nem vonatkozik, mert funkciójuk felelőssége mindent felülír. Még több politikus, még több betegség