A magyar klinikák igen jó imázst alakítottak ki magukról Nagy-Britanniában.
Egy brit kisváros katasztrofális fogakkal megvert lakója fele annyiért kezeltette magát Magyarországon, mint amennyiért hazájában meggyógyították volna. Samer Massud, a közép-angliai Huddersfield lakója nyolc éven át szenvedett rossz fogai miatt - írja a kisváros internetes portálja. A szerencsétlen embernek 16 rossz fogát kellett volna kihúzni, majd beültetéssel helyettesíteni, ami több mint 20 ezer fontba (hétmillió forint) került volna egy magánfogásznál. A páciens nem engedhette meg magának ezt a kiadást. Felmerült a lehetőség, hogy az állami egészségügyi szolgáltatást (NHS) vegye igénybe, de fogorvosa lebeszélte erről.
Miután elege lett a kínlódásból úgy döntött, szétnéz az interneten más lehetőségek után kutatva. Gyorsan felfedezte, hogy a szükséges kezelést a egy budapesti klinikán fél áron, kevesebb mint tízezer fontért megkaphatja. Elutazott a kelet-közép-európai országba, és - pestiesen szólva - kikezeltette magát - olvasható a napi.hu portálján.
Samer az egyike annak a több ezer embernek, aki úgy keres magának egészségügyi ellátást a világhálón, mintha tévét vásárolna - mondja Pratik Shah, a fogászai turizmussal foglalkozó Dentafly alapítója.
További részletek a külföldiek magyarországi fogkezeléséről