Nem vagyunk orvosok, de úgy gondolkodunk, mint ők

Szabolcs egy berlini tüdőklinikán dolgozik ápolóként. A 24.hu-nak arról mesélt, hogyan alakult át a munkája a koronavírus miatt, és milyen lélegeztetett betegekkel foglalkozni.

Fodor Szabolcs nem csak azért szeret ápolóként dolgozni, mert a járvány miatt a berlini tömegközlekedési vállalat jóvoltából ingyen közösségi taxizhat az éjszakai műszakjába. Eddig nem tapasztalta, csak most, a járvány idején, hogy ha sétál az utcán, és észreveszik a járókelők az egészségügyi kitűzőjét a táskáján, elismerő pillantásokat kap. Mindig büszke volt munkájára, de igazán most, a koronavírus-járvány közepén érzi, mennyire fontos az, amit csinál. A fiatal ápoló csak a napokban szembesült ténylegesen a vírussal: a klinika intenzív osztályán már több fertőzött beteg is van.

Szabolcsról tavaly ősszel cikkeztünk annak kapcsán, hogy Berlin legjobb ápoló gyakornokává választották.

A 27 éves Szabolcs 2016-ban ment ki a német fővárosba, és egy 3 éves képzés elvégzése után idősgondozással kezdett foglalkozni. Nemrég váltott: maradt ugyan az ápolói munkakörben, de már lélegeztetőgépen lévő tüdőbetegekkel foglalkozik, illetve olyan kanülált páciensekkel, akik intenzív ápolása szorulnak. A legjobbkor – utal Szabolcs arra, hogy a koronavírus éppen a tüdőt támadja, ezért felértékelődött a tudása.

Itt van valahol a vírus

Szabolcs Berlinből nyilatkozott a 24.hu-nak arról, milyen a munka  az ambuláns tüdőcentrumban, ahol dolgozik. Ide olyan betegeket vesznek fel, akiket már kezeltek a klinikán, de még nem tudják levenni őket a gépről, vagy részben gépi lélegeztetésre és így intenzív ápolásra szorulnak. Bár Szabolcs közvetlenül nem kezel koronavírusos beteget, a járvány átalakította a centrum napi rutinját. Amíg nemrég még egy órát lehettek a látogatók a betegekkel, addig mára már teljes látogatási tilalom van, ami több feladatot ró rájuk, és a munkát is át kell szervezni, de Szabolcs szerint az volt eddig a legnehezebb feladat, amikor meg kellett mondania egy hozzátartozónak, hogy letelt az egy óra és haza kell mennie. A súlyos betegekhez nem is engedtek eddig sem látogatót, mert ha ők elkapják a vírust, nem élnék túl – magyarázza.

Nehéz volt nézni a hozzátartozókat, és egy óra után azt mondani nekik, hogy lejárt az idő, menni kellene. De elfogadták, mert ők is tudták, itt van a vírus valahol.

Hiába a jól felszerelt tüdőcentrum és a magas színvonalú tüdőklinika, a koronavírus-helyzetben ők is védőfelszerelés-hiánnyal küzdenek. A műszak elején egy sebészi maszkot kapnak (amit elvileg három óránként cserélni kellene) és három védőruhát Ezek száma attól függ, hogy a páciensek közül mennyi a fertőző beteg és mennyi igényel magasabb szintű védelmi higiénés felkészülést. Maszkokból olyan hiány van, hogy az ápolói vezető készített párat krepp papírból, ilyet kap az az néhány látogató is, aki rövid időre bemehet beteglátogatásra.

Pánikhangulat azonban nincs, és a járványhelyzetre írt cselekvési terv tételmondata is az: nem kell pánikolni. Kaptak egy, a koronavírusra vonatkozó három oldalas tájékoztatót, hogy mi a teendő, ha fertőzött lesz az egyik beteg. Ez sem állítaná lehetetlen helyzet elé Szabolcsékat, mert a betegeket könnyen el lehetne izolálni, hiszen így is külön szobában vannak elhelyezve. Arra is van forgatókönyv, ha a centrumhoz tartozó kórházban súlyosbodna a helyzet: átmennének oda Szabolcsék is dolgozni.

Szabolcs azt mondja, hogy bár pánik nincs, a páciensek rosszul viselik a hozzátartozók hiányát. „Most mi vagyunk nekik a család” – mondja a fiatal ápoló, aki nemcsak betegeiben tartja a lelket, hanem kollégáiban is, akiknek saját tervezésű táskával szeretne kedveskedni, amin ez a felirat áll: „Ti vagytok a mi szuperhőseink.”

További részletek a cikkben.