Oltás az állatoknak: az újabb zoonotikus járványok megelőzése

Miközben a világ legnagyobb gyógyszeripari vállalatai és kutatóintézetei azon dolgoznak, hogy minél előbb hatásos vakcinát tegyenek elérhetővé a koronavírussal szemben, az Idahói Egyetem biológusai már a jövő járványainak megelőzésén gondolkodnak. A Nature Ecology & Evolution folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint ennek az lehet a leghatékonyabb módja, ha már azokat az állatokat beoltanák, amelyek között terjed a vírus, mielőtt még az emberek bekerülnének a képbe, írja a Qubit.

Az önterjesztő vakcinák bevetésének gondolata már évtizedek óta népszerű az epidemiológusok körében, de míg eleinte a vadvilág védelmezése érdekében álltak elő az ötlettel, a friss tanulmányban a zoonotikus betegségek megelőzése is felmerül mint lehetséges cél.

Bár a gyakorlatban már létezik vakcina például a veszett állatok beoltására, de a csaliként tálalt oltóanyag csak azokat az egyedeket védi, amelyek ráharapnak a kihelyezett falatokra – ez a módszer rókák vagy mosómedvék esetében hatásos lehet, de mondjuk a denevérek esetében már kevésbé, hiszen azokat nem lehet csalival befogni. Ennek a kiküszöbölésére álltak elő az önterjesztő vakcinák ötletével, amelyek segítségével természetes úton lehetne tömegesen beoltani a vadon élő állatokat.

Scott Nusimer biomatematikus és James Bull evolúcióbiológus két különböző módszert javasol a fertőzött állatok ilyen módon történő beoltására: a hordozott (transferable) és az átvihető (transmissible) vakcinákat. Ezeket a denevérek példáján mutatták be.

A hordozott, vagy átadható vakcinát paszta formájában lehetne egy fertőzött denevér bundájára kenni, amely a kolóniába való visszatérése után fizikai kontaktus útján terjesztené tovább az oltóanyagot. Bár egyelőre ez a módszer nyújtja a legstabilabb immunizációt, ezen az úton viszonylag korlátozott számban nyernének védettséget az egyedek, a biológusok modelljei szerint mégis elegen lennének ahhoz, hogy jelentősen csökkentsék, majd idővel teljesen megszüntessék az adott kórokozó jelenlétét a populáción belül.

Az átvihető vakcinák ezzel szemben módosított, legyengített élő vírusokat tartalmaznak, így nem kizárólag egy adott denevér lenne képes terjeszteni, hanem minden egyed, amely egyszer már befogadta a gyengített vírust. Így néhány egyed beoltásával sokkal szélesebb körben, sokkal gyorsabban vándorolhatna az oltóanyag a teljes populációban.

Ez a módszer azonban különös óvatosságot igényel, ugyanis még a legyengített vírus is rendelkezhet olyan képességekkel, amely mutálódáshoz vezethet, vagyis egy bizonyos idő után újra kórokozóvá válhatna, akár a kiinduló vírusnál erősebbé is, amely a korábban egészséges egyedeket is megfertőzheti. A kutatók ezért a rekombináns vakcinák használata mellett érvelnek, amelyek fejlesztése során a fertőző vírus génjeit egy ártalmatlan vírusba illesztik, így anélkül tudnak tovább terjedni, hogy újra fellépne a fertőzés veszélye.

A kutatást vezető José Manuel Sánchez-Vizcaíno szerint az eredmények nem győzték meg a gyógyszercégeket, akik az elért hatáshoz képest túl költségesnek találták a módszert, de a modern technológiáknak köszönhetően ma már ez sem jelenthet problémát: a kutató jelenleg egy olyan rekombináns vakcina fejlesztésén dolgozik, amely az afrikai sertéspestis vírus ellen védene, és egy kis molekuláris módosítást követően csak néhány órán vagy napon át terjedne, így a veszélyes mutációt is el lehetne kerülni.

Az mindenesetre jó előjel, hogy az állatok világában meglehetősen kicsi az esélye annak, hogy felüti a fejét az oltásellenesség.