Ottóffy Gábor orvost díjazta a Rákellenes Liga

Ottóffy Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikája Onkohematológiai Osztályának osztályvezető orvosa nyerte idén a Magyar Rákellenes Liga „Az év onkológusa – az én orvosom" című pályázatát. Egy átügyelt éjszaka után beszélgetett vele a Dunántúli Napló munkatársa.

- A gyermekonkológia az életről és nem a halálról szól. A betegeink háromnegyede gyógyultan távozik tőlünk, és hát tagadhatatlan, hogy nagyon jó érzés, amikor egyikükkel, másikukkal találkozom a városban, vagy mint ezekben a napokban, meglátom a fotójukat egy tablón – mondja kérdezés nélkül Ottóffy Gábor. Természetesen a másik egynegyedről is szót ejt a szakember, aki úgy véli ez az, amit nem lehet sem megszokni, sem teljesen feldolgozni. Van olyan betegünk, aki elkap valamilyen fertőzést, és – mondjuk így – hirtelen hal meg, és van olyan is, akinél hosszú kezelések, ismételt visszaesések után kell, hogy kimondjuk: az orvostudomány jelen állása szerint nem gyógyítható. Lelkileg mindegyik nagyon nehéz.

Persze mindenki, aki a gyermekonkológián dolgozik, megpróbálja ezt teljesen kikapcsolni a munka után. Én például lovagolni szoktam elmenni, vagy kajakozni Orfűre, illetve pont most vettem egy motort, úgyhogy motorozni is fogok. Hogy ez segít-e? Valamelyest igen, de azért fejben is, szívben is ott mozog sok minden – teszi hozzá Ottófy, aki így folytatja azt azért azt tudni kell, hogy ritka betegségről beszélünk. Míg a felnőtteknél évente nagyjából hatvanezer új beteggel számolhatunk, addig a gyereknél ez a szám kétszázötven–háromszáz.

A gyermekeknél másfajta daganatok jelentkeznek, több, mint nyolcvan százalékuk kemoterápiát kap, amely igen hatásos. Azt hiszem, sokuk egészen másként fogja fel: a betegségük alatt és utána is például sokkal jobban értékelik az életet. Egyszer azt mondta nekem az egyik srác, hogy „már látom, ahogy nő a fű". Az meg, amikor a folyosón az infúziósállvánnyal vadul rollereznek, azt mutatja, hogy a gyermek akkor is gyermek, ha beteg – emeli ki a doktor.

A Magyar Rákellenes Liga „Az év onkológusa – az én orvosom" címet a betegek és hozzátartozóik levelei alapján ítéli oda az arra legérdemesebbnek – azaz a szavazatok nem csupán internetes kattintások, hanem valódi történetek. Ottóffy Gáborról többek között ezt írt valaki: „Láttam, hogy a lányomra egy olyan orvos figyel, aki nemcsak szakmailag megfelelő, de a lelkiismeretessége, odaadása, segítő szándéka is kiemelkedő! Ezen a napon kialakult bennem a várva várt bizalom! Tudtam, hogy találtam egy olyan orvost, aki ugyanúgy szívén viseli a kislányom gyógyulását mint én, és minden tudásával, tapasztalatával és lelkével segíteni szándékozik neki!"

A beérkező levelekben egyvalami közös: mindegyik az empátiát emeli ki. Persze önmagában ebben nincs semmi meglepő, hiszen a gyógyításhoz ez mindig is hozzátartozott – ám a gyermekonkológián mégis mindez átértékelődik. Vagyis valójában minden átértékelődik.