A patikák jövedelmezőségét nem lehet a nagykereskedők kárára növelni.
Csak ha előre fizetnek, vagy ha életmentő készítményre van szükségük – csak ebben a két esetben szállít ezentúl a legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma azokba a kórházakba, amelyek nem rendezik adósságaikat. A cég vezérigazgatója. Feller Antal arról is beszélt, hogy a patikák jövedelmezőségét nem lehet a nagykereskedők kárára növelni – írja a Világgazdaság .
Feller Antal elmondta: a döntést azért kellett meghozniuk, mert kórházi kinnlevőségeik annak ellenére nem csökkentek lényegesen, hogy az egészségügyi intézmények éppen adósságaik rendezésére kaptak a múlt év végén 27,5 milliárd forintot. A pénznek azonban március közepéig is csak egy csekély része jelent meg a beszállítók számláin.
„Nagyon távol vagyunk attól, hogy összes tartozásukat rendezzék a kórházak" – nyilatkozta a cégvezető, hozzátéve, hogy a vészforgatókönyvek szerint a mintegy 10 milliárdos, csak a gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló kórházi adósság akár még nőhet is, ha a kórházátszervezések nyomán a ma még fizetőképes intézmények helyzete megváltozik.
Mindeközben az üzemanyagár emelkedése miatt növekednek a nagykereskedők szállítási költségei, a gyógyszergyárakat érintő megszorítások hozzájuk is begyűrűznek, a Széll Kálmán-terv közvetlen hatásaként – elsősorban a gyógyszerárak csökkentése és a támogatásátsorolások miatti forgalom-visszaesés következtében – jelentősen csökken a jövedelmezőségük.