Rozsdás tű: magyar abortusztörténet

Heves vitát váltott ki Lengyelországban, hogy a kormány a teljes abortusztilalom bevezetését tervezi. Megszüntetnék a magzat védelméről szóló korábbi törvény azon előírásait, amelyek szerint megengedett az abortusz, ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, vagy a magzat károsodást szenvedett. Megszüntetnék a lombikbébiprogramot is.

Hazánkban nem lóg a levegőben az abortuszjogok korlátozása, ám a kormány konzervatív családpolitikája miatt sokan sínre tapasztott füllel már annak a varsói gyorsnak a zakatolását hallják, amelyik hozzánk is befuthat a szigorításokkal – olvasható az mno.hu portálján, amely rövid örténeti áttekintés ad a magzatelhajtás magyarországi megítélésének és szabályozásának alakulásáról.

Az úgynevezett Ratkó-gyerekek azzal okoznak fejtörést a mindenkori magyar kormányoknak, hogy iskolába mennek, családot alapítanak – majd gyerekeik vállalnak gyereket –, most pedig, midőn nyugdíjba vonulnak, romba döntik majd az államháztartást. A hírhedt Ratkó-törvény nem elvben volt a legszigorúbb a magyar abortuszrendelkezések közül, hanem gyakorlatban. Nem tiltotta az abortuszt, hanem csupán senkinek sem engedélyezte, valamint kitért arra, hogy a magzatelhajtás túlhajtása „súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, a családi életre". A törvény 1954–56 között volt érvényben, 1956 júniusában feloldották. Akkor mindezt hangulatjavító intézkedésnek szánták, amely nem aratta a várt sikert, vagy önmagában nem volt már képes a hangulatot számottevően megjavítani.

Kádár kormánya az 1956-os forradalom leverése után a korábban bevezetett gyermektelenségi adót is visszavonatta. A letört magyar arra legalább lehetőséget kapott, hogy eldönthesse, mekkora családban morzsolgatja az akkor elég reménytelennek látszó hétköznapjait.

1956-ban hosszú évtizedek óta fennálló álszent szabályozás nyert rendezést, mivel a művi abortusz – megkötésekkel ugyan – legális lett Magyarországon.