A gyógyszertárak árrése 2023-ban 8,2 százalék volt, ez 2024-ben 8 százalék alá csökken.
Óriási kihívást jelent a gyógyszerészek megtartása, csökken a patikákban az árrés, a dolgozók fizetését egyre nehezebb előteremteni, erről még Hankó Zoltán beszélt a MAGYOSZ konferenciáján. A kamara bérfelméréséből az is kiderült, Budapest elvesztette a bérelőnyét Pest megyéhez képest, írja az economx.hu. A gyógyszertárak működőképessége és a kollégák megtartása is komoly kihívást jelent az ágazatban, emelte ki a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke.
Sokkal többször találkozunk a gyógyszerészekkel, mint a háziorvosokkal. Az Európai Unióban (EU) naponta 46 millió gyógyszerész-beteg találkozás zajlik, jóval több patika van, mint háziorvosi rendelő. És a tervek szerint a patikák újabb feladatokat is kapnak majd, többek között, már 2025-ben, pilot jelleggel elindulhat egyes patikákban a lakosság vakcinációja, erről Süle András beszélt lapnak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023-ban 674 milliárd forintot költöttünk gyógyszerre, ebből a egészségbiztosító 521,7 milliárd forint támogatást nyújtott.
A gyógyszertárak árrése 2023-ban 8,2 százalék volt, ez 2024-ben 8 százalék alá csökken Hankó Zoltán szerint, aki hozzátette: a gyógyszertárakban dolgozók átlagkeresete rendre kisebb a nemzetgazdasági átlagkeresethez és az egyéb egészségügyi dolgozók átlagbéréhez képest.
A gyógyszertárak működőképessége és a kollégák megtartása is komoly kihívást jelent az ágazatban, emelte ki a kamara elnöke. A béremeléseket ütemét már nem tudják követni a patikák – mondta Hankó Zoltán.
Többek között, hogy tisztán lássanak, ezért is készített egy alkalmazotti bérfelmérést a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) Gazdasági Munkabizottsága. A felmérést interneten lehetett kitölteni, anonim módon 2024. június 6. és június 30. között. Összesen több mint 350 adat érkezett be oly módon, hogy azok regionális megoszlása a gyógyszertárak nagyrégiók szerinti számával közel arányos, ily módon reprezentatívnak tekinthető. Az elemzés 365 gyógyszertár 890 gyógyszerészének, 1136 szakasszisztensének és 117 asszisztensének átlag bruttó havibér adatait tartalmazza.
A gyógyszerészi átlagbér a Dunántúlon a legmagasabb, bruttó 809 ezer forint, és az Alföldön a legalacsonyabb, bruttó 744 ezer forint, a különbség a két régió értéke között 8,7 százalék. A szakasszisztensek bruttó 539 ezer forintot, az asszisztensek bruttó 429 ezer forintot keresnek a Közép-Magyarországi régióban. A dunántúli régió átlagkeresetei a szakasszisztenseknél 486 ezer és 373 forint között mozog.
További részletek az economx.hu-n.