A szükséges 3,5 millió forintos keretet elkülönítették a jövő évi költségvetésből.

Szarvason 2012-ben is ingyenesen kaphatják meg a hetedik osztályos lányok a méhnyakrák megelőzésére szolgáló védőoltást. A Körös-parti városban 2009. óta juthatnak hozzá ingyenesen a serdülő lányok ehhez a védőoltáshoz. Az első évben 53-an, a másodikban 56-an, 2011-ben viszont mindössze 45-en igényelték a vakcinát.
A város vezetői úgy vélik, az alacsony részvételi arány egyik fő oka, hogy az interneten nagyon sok valótlan, elferdített, tudományosan nem igazolt információ található az oltással kapcsolatban. Ezeket olvasva a szülők elbizonytalanodnak, és nem adatják be gyermeküknek a vakcinát. Éppen ezért elhatározták, hogy a 2012-es évben a gyógyszergyártó céggel együttműködve a korábbinál szélesebb körű kampányt folytatnak majd az oltás népszerűsítése érdekében a tervek szerint az oktatási-nevelési intézményekben is tájékoztató előadásokat tartanak az iskolaorvosok és a gyermeknőgyógyász bevonásával.