A hétvégén Szekszárdon tartják a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság Pannon Szekciójának kongresszusát.
Dr. Tóth Nándor, a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának szájsebész főorvosa elmondta: a kongresszus célja, hogy a fiatal szakorvosok lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra, ugyanakkor a szakma képviselői színvonalas tudományos programon vegyenek részt, megvitassák az aktuális kérdéseket, és erősítsék a kollegális kapcsolatokat.
A programok már pénteken elkezdődnek, és szombaton délelőtt tartják meg a tudományos előadásokat, amelyek nemcsak a Pannon régióból, hanem a Duna keleti feléről is számos szakembert vonzanak a megyeszékhelyre. Összesen több mint 70 résztvevőre számítanak, akik kilenc érdekes és változatos témában hallhatnak előadásokat.
Szó lesz többek között az extrém csonthiányok preprotetikai műtéti lehetőségeiről, a biszfoszfonát okozta állcsontnekrózisok sebészi kezeléséről, a frontfog-sérülésekkel kapcsolatban felmerülő egységes dokumentációra vonatkozó javaslatról. Ugyanakkor egy ritka sérülés kapcsán hallhatnak a közúti balesetek során gyakran előforduló középarctörések multidisz-ciplináris ellátásáról, valamint az ameloblasztóma, egy viszonylag ritka, odontogén tumor diagnosztikájáról, kezelési lehetőségeiről is tájékozódhatnak majd a kongresszus tematikája szerint.