Egyórás munkabeszüntetéssel tiltakoztak a bércsökkentés ellen a szerb egészségügyi dolgozók.
Az egészségügyben dolgozók három szakszervezetének szervezésében az egészségügyi alkalmazottak szerdán délelőtt tizenegytől tizenkét óráig Szerbia-szerte szüneteltek a munkával. Csak a sürgősségi eseteket látták el – írja a magyarszo.com.
A tiltakozás keretében mintegy száz egészségügyi dolgozó vonult fel a Szerbiai Klinikai Központ előtt. ®ivorad Mrkiæ, a Szerbiai Egészségügy Új Szakszervezetének elnöke kijelentette: Nem tűrik becsületesen megkeresett béreik csökkentését. Ha Zoran Stankoviæ egészségügyi miniszter nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra, akkor május 1. után nagy ágazati tiltakozást szerveznek – közölte Mrkiæ.
A szerbiai orvosok és gyógyszerészek szakszervezetének tagjai immár két hete tiltakoznak a szerb kormány korrekciós koefficiensről szóló rendelete ellen, ami miatt tíz százalékkal csökkenne az egészségügyi dolgozók havi alapbére. A szóban forgó 10 százalékot a munkaeredmény alapján fizetnék ki az egészségügyi dolgozóknak, akik azonban azt állítják, hogy a kormányrendeletből nem derül ki pontosan, mi alapján mérnék a munkaeredményt.
A szakszervezetek a kormányrendelet felülvizsgálását és alkalmazásának ez év végéig történő elhalasztását kérik. Emellett az egészségügyi dolgozók béremelést is kérnek, mert mint mondják, 2008 óta ugyanakkora fizetést kapnak.
Az Újvidéki Egészségház dolgozóinak egy része szintén csatlakozott az országos figyelmeztető sztrájkhoz és felvonultak az intézmény limáni épülete előtt. Az egészségház alkalmazottai a kollektív szerződés életbe lépését követelik, és erélyesen tiltakoznak a korrekciós koefficiensről szóló kormányrendelet, valamint a kapitációs képlet alapján történő fizetéselszámolás ellen.