Örömmel vannak együtt, s lehetőség szerint kerülik a beteg, betegség fogalmakat.
Évente találkoznak azok, akik magyarországi szívátültetésen estek át. Számuk nem kevés, köszönhető ez a kiváló orvosi, ápolói munkának – és sok egyéb, hasonlóan fontos körülménynek. Ebben az évben, az elmúlt hétvégén Esztergomban gyűltek egybe a szívtranszplantáltak és orvosaik egy baráti-szakmai találkozóra. A „Szív a szívért páciens- és orvos-találkozó" hagyomány körükben, sokkal inkább, mint más, meggyógyult betegeknél. Azt tapasztaltuk az esztergomi konferencián, amelyet három napos ittlétük központjába helyeztek, hogy örömmel vannak együtt, s lehetőség szerint kerülik a beteg, betegség fogalmakat, pedig sűrűn és hosszan esett szó műtétekről, felépülésről, életről – és, természetesen halálról – olvasható a kemma.hu portálján.
Dr. Becker Dávid, a Városmajor Kórház orvosa a szívátültetésekről, a műszívekről tartott előadást. Szintén izgalmas volt dr. Szabolcs Zoltán: a szívátültetésben és a műszíves kezelésben szerzett tapasztalatokról szóló beszámolója. Dr. Szabolcs Zoltán a 135 millió embert szolgáló Eurotransplant nevű szervezetről is beszélt, továbbá a donorszívek utazásáról, a négy órás, rendkívül szűk határidőről, amíg egy kivett szívnek el kell érnie egy másik országbeli műtőt. A páciensek és orvosaik három, élményekben gazdag, boldog napot töltöttek első királyaink városában, Esztergomban.