Elégedetlen a második Orbán-kormánnyal a FAKOOSZ.

Elégedetlenek a háziorvosok a második Orbán-kormánnyal – derül ki FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének hétvégi kongresszusára szánt alelnöki vitairatból. Fekete Imre egyebek mellett felrója, hogy a ciklus négy éve alatt nem nőttek az egészségügyre jutó források. Azt elismeri, hogy tavaly megmozdult az évek óta befagyott kártyapénz, a ciklus elejére ígért azonnali 40 százalékos kasszanövekményt azonban nem kapták meg az alapellátók. A lezajlott béremeléssel sem közelítik meg az olyannyira áhított uniós béreket - írja a nol.hu.
Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ elnöke a lapnak jelezte: a jelenlegi finanszírozás megduplázását, a teljes háziorvosi rendszer újragondolását várják a háziorvosok az új kormánytól. Hozzátette: megkerülhetetlen a praxisjog újraszabályozása. Nagy a baj: az erről szóló jogszabály nem védi a körzetvásárlásba befektető orvost, az önkormányzat bármikor kiteheti onnan a doktort. A most praktizálók átlagéletkora 52 év, és már több mint harmaduk elérte a nyugdíjkorhatárt. A praxisok bizonytalan jogi státusa miatt sok körzet most is betöltetlen, ráadásul az idős orvosok nyugdíjba vonulásával még több állás ürülhet meg. A túlzott anyagi kockázat miatt könnyen előfordulhat, hogy nem lesznek majd olyan szakemberek, akik a kiöregedő kollégáik helyére állnának.