Megválasztották a MOK Felügyelő Bizottságát. Dr. Szepesi András jegyzete.
Végül kisebb incidensek után a Felügyelő Bizottság elnökét és tagjait a küldöttek imponáló többséggel választották meg. Jogi értelemben tehát befejeződött egy több hónapos, keserves vesszőfutás. Szerintem sok kárt okozott a kamarának, sok kárt a magyar orvosoknak, és ártott az orvosok és betegek között oly fontos bizalmi kapcsolatrendszernek. Reméltem, nem kell többet írnom erről a szomorú időszakról.
Szükség van kamarára?
Már orvostanhallgató koromban hallottam az orvosi kamara hiányának a problémájáról. Fiatal orvosként Bécsben csak úgy vállalhattam munkát, hogy meg kellett jelenjek az orvosi kamara területi hivatalában, regisztráció céljából. Rácsodálkoztam a szakmai önigazgatás hatékonyságára, a kollegiális stílusra, a professzionális adminisztrációra. Bárcsak nekünk is lenne ilyen lehetőségünk!- gondoltam 1983-ban.
A rendszerváltást megelőző években már nyíltan beszéltünk a Magyar Orvosi Kamara szükségességéről, és sok ezer orvossal egyetemben számomra is a kamara alapítása jelentette a politikai rendszer megváltozásának kézzel fogható bizonyítékát. Ezért tűrtem rosszul, amikor közel nyolc évvel ezelőtt egy miniszter (és kormánya) tervezett „reformjai" akadályát az orvosi karban látva, törvényi változással próbálta eltakarítani az útból a MOK-ot.
Az Orbán-kormány helyreállította a kamara jogait. Ezt az orvosok többsége jó szívvel fogadta. Ám az elmúlt hónapok történéseiben súlyos veszélyt látok. Most látszólag belülről fenyegeti veszély a kamarát, de egyre több jel mutat arra, hogy valamilyen szűk érdekcsoport akarja átvenni az irányítást, néhány prominens személy támogatásával.
A tények időrendben
November 30-án a Felügyelő Bizottság akkori elnökének beszámolóját a küldöttek elutasították. Ahelyett hogy lemondott volna, vagy folytatta volna a vizsgálódását, meggyőző bizonyítékokat keresve a vélelmezett hibákra, más utat választott. A politikai nyilvánosság elé vitte vádjait, követelve az Elnökség leváltását. Azt a látszatot próbálta kelteni, hogy a Felügyelő Bizottság egységesen mellette áll.
Február 8-ra „elnökbuktató közgyűlést" próbált összehívni, ami teljes kudarcba fulladt a buktatásra jogosult választott képviselők érdektelensége és a csekély számú résztvevő miatt. Itt már látszott, hogy a Felügyelő Bizottság sem egységes, három tagja a fenyegető hangulat ellenére sem támogatja az elnök asszonyt. Az itt megjelent, az egyszerűség kedvéért „ellenzéknek" nevezhető csoport a politikában megszokott gyűlölködés, ellenségkeresés, képét mutatta. A nem velük tartó képviselőket sértegették, az elnököt és az elnökséget gyalázták, a magyar Országgyűlésből már kitiltott módszerekkel próbálták meggyőzni a média képviselőit, és rajtuk keresztül a távol lévő küldötteket. Amennyiben lesz bármilyen vizsgálat, ezt az eseményt is alaposan meg kell vizsgálni, mert itt vált láthatóvá, hogy ezt a szervezkedést nem csak a spontán felháborodás mozgatja.
Február 15-én a MOK választott küldöttei egy rendkívüli közgyűlésen kétharmados, minősített többséget is bőven meghaladó arányban megerősítették az elnököt és az elnökség tagjait. Az „ellenzék" kis csoportja itt is minden eszközt bevetett, hogy ellehetetlenítse a küldöttek munkáját, sikertelenül. A Felügyelő Bizottság elnöke/alelnöke, a rájuk vonatkozó bizalmi szavazást megelőzve, bejelentette lemondásukat. Az csak később derült ki, hogy nem a teljes Felügyelő Bizottság, hanem csak néhányan gondolták így: az FB három tagja, aki nem értett egyet a többiek tevékenységével, maradt.
Március 8-án újabb rendkívüli közgyűlés összehívása vált szükségessé, mert a jogszabály szerint létrehozott Felügyelő Bizottság kell a szabályos működéshez. A küldöttek ezt a feladatot is teljesítették, megválasztották minősített többséggel a bizottság elnökét, alelnökét és hiányzó tagjait. Itt is történtek próbálkozások a rend megzavarására, de a küldöttek többsége nem hagyta magát befolyásolni, hanem elvégezte a törvényes feladatát.
A hangulat
Számomra e történet legfontosabb üzenete: minden befolyásolási kísérlet, vádaskodás, inszinuáció ellenére a választott küldöttek és tisztségviselők többsége kitartott a kamara szabályos működése mellett. A kamara testületeit több száz tekintélyes, egész életében tisztességes munkát végző, a kollégáik bizalmából közösségi feladatot ellátó orvos alkotja. Végső elkeseredésében a sikertelen „ellenzéki" csoport őket vádolta a kamara elárulásával, korruptsággal, „törvénytelenséggel", a legitimáció hiányával.
Március 8-án egy magáról megfeledkezett, fiatal kolléganő, aki nem volt küldött, megragadta a mikrofont, és olyan hangerővel próbálta őket a demokráciáról kioktatni, ami már a hangszórókon át is csak torzítva, fülsértően tört elő. A vele szemben fegyelmezetten ülő 170 küldött egy darabig tehetetlenül hallgatta, majd egyre hangosabban jelezte, hogy ebből elég volt. A küldöttek közül sokan életkor szerint apja, de döntő többsége tanítómestere lehetett volna a kollégának.
A teremben helyet foglalók óriási orvosi szaktudást képviseltek: a keményen dolgozó háziorvosoktól kezdve szinte minden szakterület gyakorló orvosai, közöttük kiemelkedő tudású professzorai, főorvosai voltak jelen. Makulátlan tisztességű, a betegekért élő, nagyszerű emberek. Nagyon remélem, hogy egy felügyeleti vizsgálat során őket is meg fogják hallgatni.
Az „ellenzék"
Nagyon kevesen vannak. Nagyon hangosak. Méltatlanul kicsinyeskednek és a kákán is csomót keresnek. Olyan állításokat, jelzőket, minősítéseket engednek meg maguknak, amivel a normális orvosokat elriasztják. Külön érdekesség, hogy közülük néhányan korábban a jelenlegi elnök támogatói, egy-két cikluson át az elnökség tagjai voltak.
Az eszközök
Az eszközlista a pártok közötti politikai harcból ismert. Az „ellenfél" megsemmisítése, ellehetetlenítése a cél. Erre a legjobb a politikai nyilvánosság. Rövid, jelszószerű vádak. Személyeskedés. Karaktergyilkosság. Engesztelhetetlen gyűlölködés.
A gyanú
Mivel a kamarai küldötteket nem sikerült meggyőzni, az „ellenzék" és támogatóik – éppen most, a választási kampány kellős közepén – a felügyeletet ellátó minisztert akarják nyomás alá helyezni.
Cui prodest?
Kinek jó ez? Az orvosoknak? A politikának? Valamilyen érdekcsoportnak? Keresgélem a választ.
Amit pontosan tudok: az orvosoknak és a betegeknek biztosan nem jó ez a cirkusz. És ha ez így van, akkor egyetlen kormánynak sem jó, ha az a lakosság ellátásában, egészségügyének zavartalan biztosításában érdekelt.
A jövő egyértelmű. Az orvosok többsége tudja, hiszen a világ minden demokratikus szegletében látta: kell orvosi érdekképviselet, kamara. A miénk nem tökéletes? Nem bizony! Kell rajta javítani? Igen!
Mikor, hogyan? A törvényes kamarai választási rendszerben.
Mivel az elmúlt hónapokban az „ellenzék" több ízben az emberi erőforrás miniszterhez fordult a kamarai testületek hibáinak és felelősségének megállapítására, most én is ezt teszem.
Tisztelt Miniszter Úr!
Nagyon sok kollégámmal együtt én is arra kérem, teljesítse felügyeleti jogköréből eredő feladatait. Továbbá kérem, vizsgálja meg, kiknek, milyen okokból áll érdekükben a választási kampány kellős közepén folyamatosan zavart kelteni a MOK testületei és a magyar orvosok körében? Támogatták-e megtévedt állami alkalmazottak a kormány szándékai és hosszú távú érdekeivel szemben ezt a lejárató kampányt?
Kérem, ne csak a vádaskodókat, hanem a megvádolt testületeket is hallgassa meg! És végül kérem, fontolja meg:
Érdekében áll-e egy polgári kormánynak és a mögötte álló politikai erőknek, hogy az évi 150-160 millió orvos – beteg találkozás terheit cipelő orvosi kart és annak választott képviselőit – akik a jó betegellátás érdekében minden demokratikusan választott kormánnyal együttműködésre törekszenek - megbántsa, netán megalázza?
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!