-
Önkénteseket toboroznak az egészségügy adminisztrációjára
2020.12.16Az EMMI és az ITM dolgozóit várja önkéntes egészségügyi munkára a belügy, amellyel egyébként semmilyen plusz nem jár.
-
20 százalékkal kevesebbet voltunk betegszabadságon
2020.12.16A beteg gyerekek miatt távol maradók aránya tavasszal és nyár elején majdnem háromnegyedével csökkent.
-
Növeli a rák kockázatát, visszahívták ezt a szezámmagot
2020.12.16A 2021.02.28. minőségmegőrzési idővel rendelkező, 250 grammos kiszerelésű Naturmind fekete szezámmagot hívták vissza.
-
Az elhunyt egészségügyi dolgozóknak is volt alapbetegsége
2020.12.16A járvány kezdete óta az összes igazolt fertőzött mindössze 2 százaléka egészségügyi dolgozó, a jelenlegi aktív fertőzöttek 0,6 százaléka.
-
12 ezer nővér hiányzik az egészségügyben Szlovákiában
2020.12.16Ahol egy nővérnek legfeljebb 6 beteggel kell foglalkoznia, 30 %-kal kevesebb beteg hal meg, mint ott, ahol 1 nővérre 8 beteg jut.
-
Egészségipari kompetenciaközpont a Debreceni Egyetemen
2020.12.16A projekt részeként két új, egészségipari, illetve metagenomikai intézetet hozott létre az egyetem.
-
Építkezések a szegedi klinikákon: alapkőtől avatásig
2020.12.15Felavatták az új Cochleáris Implantációs Centrumot és letették az új infektológiai klinika alapkövét Szegeden.
-
Karácsonyra megszülethet a Pfizer-vakcina EU-s forgalmazási engedélye
2020.12.15A veszélyeztetett csoportokat nem lehet rangsorolni, így nem egymás után, hanem párhuzamosan kell elvégezni tagjaik beoltását.
-
Operatív törzs: továbbra is várják a plazmafelajánlásokat
2020.12.15A 49. héten 7800-an fordultak háziorvoshoz influenzaszerű tünetekkel, de a vizsgált mintákban nem találtak vírust.
-
Diagnosztikai nehézségek a Lyme borreliosis igazolásában
2020.12.15Minél krónikusabbak a problémák, annál kisebb eséllyel tudnak kimutatni antitesteket, immunválaszt.
-
Ismét visszaéltek a Semmelweis Egyetem és rektora nevével.
2020.12.15A cikk hamisan azt a látszatot kelti, hogy a készítményt az egyetemi klinikán fejlesztették ki és valótlan álinterjút közöl a klinikaigazgatóval.
-
Orvosképzés és jogviszony: Kincses-Palkovics találkozó
2020.12.15A Kamara üdvözölte az egészségügyi szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályozás orvosegyetem specifikus elemét.
-
Öt újabb magyar cég hajt végre egészségipari beruházást
2020.12.159 milliárd forintnyi egészségipari beruházásról írtak alá megállapodást öt magyar vállalkozással az Egészségipari támogatási programban.
-
Szlávik: El kell kerülni a karácsonyi összejöveteleket!
2020.12.15Egy negatív teszt nem zárja ki azt, hogy valaki másnap már pozitív tesztet produkáljon.
-
Ezt gondoljuk most a járványról, vakcinákról
2020.12.15A hírforrások megbízhatóságának rangsorát a járvány kezdete óta változatlanul a virológusok, járványügyi szakemberek, tudósok vezetik.