A Siemens Zrt. által alapított díjjal a vállalat partnerei hatékonyságnövelési eredményeit kívánja elismerni.
A hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet olyan mértékű, hatékonyságot növelő fejlesztéssorozatot hajtott végre az elmúlt időszakban, mely elnyerte a Werner von Siemens Hatékonysági Díjat. A Siemens Zrt. által alapított rangos díjat a budai Várkert Bazárban adták át november 19-én, ünnepélyes keretek között - közölte az intézmény.
A Siemens Zrt. által alapított díjjal a vállalat partnerei eredményeit kívánja elismerni a hatékonyságnövelés terén. Olyan vállalatok, intézmények és szervezetek pályázhattak idén, amelyek 2015. április 30-ig hatékonyságukat növelő projektet hajtottak végre és annak eredményét igazolták. Az ötfős zsűri olyan fő szempontokat értékelt a díj odaítélésénél, mint a hatékonyságnövelő projekt összetettsége, innovatív jellege, illetve a projekt hatásai. Mindezek alapján a zsűri tagjai a hatvani kórházat érdemesnek találták a Werner von Siemens Hatékonysági Díjra, melyet tavaly olyan neves vállalatok is átvehettek, mint például a BKV Zrt., BKK Közút Zrt., vagy az Opel Szentgotthárd Kft.
A hatékonyságnöveléshez elengedhetetlen volt olyan eszközpark kialakítása, mely lehetővé teszi például a vizsgálatok gyorsabb, pontosabb és olcsóbb elvégzését, a várólisták lerövidítését, a kisebb sugárterhelést, a jobb képminőséget, vagy a diagnózis mihamarabbi felállítását. A Siemens Zrt. eszközei biztosítják mindezt, továbbá azonos gyártóról és partnerségi viszonyról lévén szó, minimális szerviz költséggel járnak és többéves garancia társul hozzájuk.
A Werner von Siemens Hatékonysági Díjat odaítélő zsűri tagjai között olyan prominens személyek foglalnak helyet, mint Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, Dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára, Lambert Gábor, a Figyelő főszerkesztője. A hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet mellett idén a döntőbe jutottak a következő pályázók is: a Columbian Tiszai Koromgyártó Kft., az E.ON Erőművek Kft., a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, a Matech Magyar Technológiai Kft., a MÁV Zrt. - NIF Zrt., a Rail Cargo Hungaria Zrt.
Az ünnepélyes keretek között átadott díj szorosan kötődik ahhoz a tényhez, miszerint az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet több európai uniós kiírásra is sikeresen pályázott az elmúlt időszakban. Így nyílt lehetőség az intézményben humánerőforrás-fejlesztésre, infrastrukturális beruházásra, valamint eszközbeszerzésre. Ezek keretében ment végbe az orvosi műszerpark korszerűsítése, egy új épülettömb: a Központi Műtőblokk megépítése, a külső homlokzat felújítása és a nyílászárók cseréje. Szintén a pályázatoknak köszönhető, hogy napelemeket telepítettek valamennyi épületrész tetejére és sor került a főépület 2.023 m2-es területének komplett felújítására.
Ezen utóbbi átalakításhoz köthető a november 19-én átadott díj - nevezetesen a Radiológiai Osztályt érintő fejlesztésekhez. A főépület földszintjén immár egy helyen koncentrálódik a teljes képalkotó diagnosztikai egység, mely magában foglalja a CT-t, a digitális képfeldolgozású korszerű röntgent és ultrahang diagnosztikát. A Radiológiai Osztály egyedülálló műszaki színvonalat képvisel a régióban - mind építészetileg, mind orvos technológiai berendezések tekintetében. Ma már a kórház rendelkezésére áll két direkt digitális, többfunkciós röntgen berendezés, egy minden igényt kielégítő felvételi- és egy átvilágító berendezés a hozzá kapcsolódó PACS rendszerrel. Mindezek a traumatológiai, sebészeti, belgyógyászati betegek differenciál diagnosztikai ellátását biztosítják. A 16 szeletes helicalis CT – a legújabb fejlesztésű informatikai háttérrel - speciális vizsgálatok elvégzését is lehetővé teszi. A korszerű berendezésnek köszönhetően a jövőben gyorsabban, a régebbi gépeknél jóval alacsonyabb sugárterhelés mellett és jobb képminőséggel végezhetőek el a vizsgálatok. A CT Somatom Emotion további előnye, hogy kis helyen elfér, más gépekkel összehasonlítva rövidebb karbantartási időt igényel, áram- és klímaigénye is optimális, így jelentősen csökkenhetnek az intézmény áram/működési költségei is. A berendezéseknek nagy szerepe van a diagnózis korai felállításában, a daganatos betegségek mellett számos más területen nyújt segítséget - így például a legelterjedtebb megbetegedéseknél, a szív- és érrendszeri betegségeknél, a stroke-nál és a traumánál. A modern ultrahang készülékek széles vizsgálati spektrumot biztosítanak. A mai kor követelményeinek is megfelelő, a projekt keretében beszerzett eszközök a kivitelezés részeként a földszinten közel 400 négyzetméteren kialakított Radiológiai Osztályon kaptak helyet; gyártójuk a Siemens Zrt.
Az eddigi beruházások eredményeként egyetlen helyre, egymás szomszédságába kerültek a szakmai szempontból összetartozó betegellátó egységek - ezáltal mérséklődött a széttagoltság és jelentős mértékben megnőtt a hatékonyság. Optimalizálódtak a betegutak, csökkent a fertőzésveszély és javult a munkabiztonság. Szintén ilyen megfontolásokból került sor az új, fedett mentőbeálló kialakítására – azon célt szem előtt tartva, hogy a 2015. július 1-jén átadott Sürgősségi Betegellátó Osztály a jövőben minél könnyebben megközelíthető legyen.
A Siemens Zrt.-vel ápolt partnerségi kapcsolat nemcsak az eddigi fejlesztések során kapott kiemelt szerepet. A napokban máris újabb Siemens berendezésekkel gyarapodott az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet eszközparkja – összesen bruttó 224 millió forint értékben. A Mobilett Mira digitális mobil röntgen alkalmazásának előnye, hogy viszonylag kis helyigényű és a beteget sem kell elszállítani a vizsgálathoz, továbbá fontos szempont, hogy a pontos működés mellett, az eszközzel kiváló minőségű képek születhetnek. November 12-én a Mammomat Inspiration digitális mammográfiás röntgent vehették át a kórház dolgozói. Ezen berendezés háromdimenziós rétegképalkotásra alkalmas, az emlődiagnosztika területén az egyik legmodernebb technológiát alkalmazó eszköz, mely akár a fedésben lévő daganatokat is képes kimutatni. A felismerés pontosságának növelésével nagyban hozzájárul a kezelés sikerességéhez. Az új eszközök beszerzésével az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetnek minden lehetősége adott, hogy az emlődiagnosztika terén is szűrőközponttá váljon, továbbá a gépek cseréjével az egészségügyi ellátás még biztonságosabbá válik. Az új berendezések a régiekhez képest egy vizsgálatra vetítve minimum 15%-os energia megtakarítást eredményeznek, ezáltal megvalósítva a környezeti energiahatékonyságra vonatkozó előírásoknak történő megfelelést is. Mindkét új berendezés digitális, melyek az egyik legmodernebb technikát alkalmazzák, illeszkednek a jelenleg már működő diagnosztikai rendszerhez, konstrukciójuknál fogva pedig minimalizálható a kezelői tévedések és az ebből eredő felesleges sugárterhelések lehetősége.
A most érkezett berendezéseken túl, még az idei év végéig üzembe helyezik a Radiológiai Osztály hiányzó eszközét - egy MRI berendezést - melyet szintén a Siemens Zrt. szállít. Az MRI vizsgálat jelenleg az egész orvostudomány egyik kiemelkedő csúcsát jelenti, haszna és jelentősége a betegellátásban rendkívüli, jelenleg a legtöbb képi információt adja az emberi testről, kimagaslóan megbízható eredményt biztosít. Ennek a beruházásnak az értéke bruttó 400 millió forint - tájékoztatott a kórház.