Az ÉPEN évről évre túlszárnyalja az előző évek sikereit, a résztvevők száma folyamatosan nő.

Négy nap alatt csaknem 500 hallgató látogatott el a DEHÖK Egészségügyi Bizottság szervezésében megvalósult Értünk Prevenciós Egyetemi Napokra. Idén is a szűrések és a prevenció fontosságára próbálták meg felhívni az egyetemisták figyelmét - közölte a Debreceni Egyetem.
Április 7-10 között négy helyszínen várták az egyetemi hallgatókat ingyenes szűrési lehetőségekkel. Hétfőn a Kossuth Kollégiumok közötti téren, kedden a Főépület Díszudvarán, szerdán a Böszörményi úri campuson és végül csütörtökön a Közgazdaságtudományi Karon volt lehetőségük a hallgatóknak részt venni a szűrővizsgálatokon.
A prevenciós egyetemi napok keretében vércukor- és koleszterinszint-mérés, BMI- és vérnyomásmérés, szemészeti vizsgálat, dietetikai szaktanácsadás, fogászati szűrés, kozmetikai tanácsadás, melanómaszűrés, véradási lehetőség várta az érdeklődőket, sőt frissítő masszást is igénybe lehetett venni.
- Hosszú, és munkával teli négy nap áll mögöttünk, de csak pozitív benyomásaink vannak a rendezvényről. Egyre érdeklődőbbek a hallgatók, többet és tudatosabban foglalkoznak az egészségükkel. Volt visszatérő látogató, aki a két-három évvel ezelőtti kiskönyvét is magával hozta, hogy összehasonlíthassa mostani értékeit a korábbi eredményekkel. Nagy sikert aratott a melanóma szűrés, így ötletet is kaptunk egy külön melanóma-szűrő naphoz - foglalta össze az eseményt Bíró Bernadett főszervező.
A négy állomás közül a Főépületben és a Közgazdaságtudományi Karon véradási lehetőség is volt, ahol összesen 60 fő vállalta az életmentő segítségadást.
Résztvevők számában idén is a Főépület volt a legerősebb, ahol 200 fő vállalkozott arra, hogy elvégeztesse a szűréseket, és szakemberek elemzésének köszönhetően összképet kapjon egészségi állapotáról.
Az ÉPEN évről évre túlszárnyalja az előző évek sikereit, a résztvevők és véradók száma folyamatosan nő, így biztosan nincs megállás, hiszen a bizottság számára is a legfontosabb, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az egészséges életmódra és a szűrések segítségével pedig a veszélyekre is.