A változásoknak természetesen személyi következményei is vannak és lesznek.
"A Semmelweis Egyetemet mérete, fajsúlya, költségvetése vagy éppen működésének bonyolultsága alapján akár az ország első húsz cége közé is lehetne sorolni" - írja Dr. Szél Ágoston rektor az egyetem honlapján megjelent, az eddig megtett utat elemző írásában.
"Tevékenységében az egyik legfontosabb „termelő vállalat", amelynek termékét, a megszerzett kutatási eredményeket és a hallgatóknak átadott tudást, a világ legfejlettebb országaiban is igen nagy becsben tartják (ez nem is gazdagság kérdése, hiszen több „gazdag" ország ilyen teljesítményre nem képes, inkább megvásárolja azt). A Semmelweis Egyetem különleges állami intézmény, amely nem gépeket gyárt piaci versenyben, de nem is felügyel, vagy adminisztratív munkát végez, hanem valahol a két véglet között teljesít. A szó legnemesebb értelmében „szolgáltat", vagyis a nemzetet, a közjót szolgálva nemzetközi szinten is elismert minőségű értéket hoz létre. Mindezt olyan nemzetközi környezetben, ahol a versenyképesség döntő jelentőségű! A „szolgáltató" jelző annyira helyénvaló, hogy kiválóan képzett szakembereivel ebben az összetett tevékenységben a Semmelweis Egyetem a magyar egészségügy meghatározó szereplője.
"A Semmelweis Egyetemen végrehajtott változásoknak természetesen személyi következményei is vannak és lesznek" - szögezi le az írás, mey épen ezen változásokat sorolja. "Sokszor a rektori pályázatomban megfogalmazott együttműködés hiánya miatt hosszú hónapokra volt szükség a bonyolult helyzetek megismerésére. Ez a folyamat folytatódik, de a változásokkal együtt elindítottuk a korrekciós folyamatokat és az építkezést is. Az év végére remélhetőleg széles körben érezhető lesz, hogy az egyetem hatékonyabban, mindhárom fő tevékenységének, az oktatásnak, a betegellátásnak és a kutatásnak a szolgálatában, egyre jobb minőségben működik. A korrekciók leginkább a rendcsinálás kategóriájába tartoznak, de ezzel párhuzamosan elindultak az új keletű fejlesztések is.
Tudjuk, hogy a korrekciós folyamatoknak még nincs vége, de ahogyan eddig sem, ezután sem öncélúak lesznek a változások, hanem minden esetben kimutathatóan az egyetem érdekeit fogják szolgálni". A teljes írás az egyetem honlapján.