Korábban sem ellenezte az integrációt, csak azt megyei szinten képzelte el és a működéssel kezdte volna.
Nyilvánvalóan ismerem a Semmelweis-tervet, és azt a kormányzati szándékot, hogy ahol állami pénzeket költenek el, ott nagyon szoros ellenőrzés kell legyen. Jelenleg rendkívül széttagolt az egészségügy, a tulajdonosok pedig kevésbé tudnak beleszólni a kórházak, az egészségügyi szolgáltatók működésébe – jelentette ki Pesti Imre, a fővárosi kormányhivatal vezetője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
A politikust a Népszava értesülése kapcsán kérdezték, miszerint ötszintű betegellátási modellt valósítanak meg, nyolc betegellátási térséget alakítanak ki az országban, a fővárosi intézmények három térséghez tartoznak majd, a tucatnyi budapesti kórházat egyébként államosítják.
Itt megnézheti a nyilatkozatot