"Steril ház", azaz a Zsóka-lak segíti a rákos gyermekek gyógyulását Nyíregyházán.

A csontvelő-átültetésen átesett gyermekek gyógyulását szolgálja az a "steril ház" - egy kétszobás panellakás -, amelyet a felajánlott adók egy százalékából és vállalkozók segítségével alakítottak ki Nyíregyházán. A Törzs utcai lakás legfontosabb célja, hogy fertőzésmentes, ellenőrzött környezetet biztosítson a kórházi transzplantáción átesett gyerekek számára - mondta Varga Áronné, a kezdeményezést elindító Alapítvány a Rákos Gyermekekért szervezet elnöke az átadás kapcsán tartott szerdai nyíregyházi sajtótájékoztatón.
Az alapítvány a felajánlott adók egy százalékából és adományok segítségével összegyűjtött pénzből, mintegy 8,3 millió forintból vásárolta meg a megyei kórház közelében fekvő örökösföldi lakást, amelyet - a beteg gyerekek igényeihez mérten - teljesen átalakítottak: a levegő fertőtlenítéséről és szűréséről baktericid lámpa gondoskodik, a helyiségekben pedig speciális vegyszerekkel védekeznek a kórokozók ellen. A Zsóka-laknak elnevezett lakásba, ahol csak a gyermek és édesanyja tartózkodhat, kizárólag egyszer használatos védelmi eszközökkel szabad belépni a látogatóknak - húzta alá Varga Áronné.
Puskás Zsuzsanna gyermekorvos a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Magyarországon évente 150-200 új gyermekkori daganatos betegséget regisztrálnak, ezek egy része leukémia (a fehérvérsejtek rákos szaporulata), illetve limfóma (a nyirokrendszer rosszindulatú daganata) és a test különböző szerveiben kialakuló tumor. A leukémia egyik legeredményesebb gyógymódja a csontvelő-átültetés, amely két, a páciens számára hosszadalmas és fájdalmas kezelésből áll: a kemoterápia során először a beteg sejteket távolítják a páciens testéből, majd a levett egészséges csontvelőt intravénás úton juttatják vissza a szervezetbe. A kockázat itt lép fel, mivel a kemoterápia miatt nagyon legyengül a beteg immunrendszere, a beültetett csontvelősejteknek pedig időre van szükségük ahhoz, hogy újra kialakítsák a szervezet védekezőképességét - magyarázta a szakember.
A fertőzésveszély miatt a kórházakban általában szigorúan ellenőrzött, úgynevezett steril bokszokban tartják a beavatkozáson átesett gyermekeket, a tapasztalat azonban az, hogy a hazabocsátás után is fontos biztosítani a megfelelő higiénés körülményeket a gyerekek számára, akiket fokozatosan kell visszaszoktatni a külvilághoz. Megfelelő körülmények esetén megnőnek az ilyen betegségekben szenvedő gyermekek túlélési esélyei.
Varga Áronné a tájékoztatón kiemelte, hogy a családok sokszor nem tudják vállalni az ezzel járó költségeket, az alapítvány pedig éppen a gyógyuláshoz megfelelő hely biztosításával tud segíteni. A Zsóka-laknak jelenleg nincsen lakója; a beteg gyerekek a gyógyulási időszak idejére térítésmentesen vehetik igénybe majd a teljesen felszerelt lakás szolgáltatásait.
Az alapítvány által indított kezdeményezést több vállalkozó és egy helyi kereskedelmi rádió is felkarolta. A "steril ház" működtetésének több milliós költéségét egyébként az idén felajánlott adók egy százalékából és pályázati úton szerzett pénzekből finanszírozná az alapítvány.