Az akadémikus rektor kollégáknak nevezte az első éveseket.
A felsőoktatás nagyszabású átalakulása közepette indul az új tanév – fogalmazott Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora az universitas Szenátusa ünnepi ülésén. Úgy véli: az egyetemek működésének egyik erőforrása a felsőoktatásban felhalmozódott évszázados tudás, amely a szegedi universitas sajátja is. A másik erőforrás, amely az egyetemeket állandó mozgásban tartja: a hallgatók, akik itt tanulnak.
– Nemzetközileg látható kutatóegyetemként dolgozzon, ez az SZTE célja – hangsúlyozta a rektor. – Meg kell felelnünk annak a küldetésünknek is, hogy az universitas a régió, a város fejlődésének motorja legyen. Sőt: tartozunk azzal is, hogy a környékbeli fiatalok számára jól hasznosítható képzéseket nyújtsunk – mondta. – Ám belső kohézió, a kari szolidaritás nélkül nem leszünk sikeresek – jelentette ki a rektor. – Optimista vagyok, mert a felsőoktatás mélyreható változásai közepette is megvan a Szegedi Tudományegyetemben az a potenciál, hogy még az eddigieknél is jobb munkát végezzen.
Kollégáknak nevezte az első éveseket az akadémikus rektor. A gólyákat fölszólította: „az itt megszerezhető szaktudás mellett legyenek értelmiségiek", majd oktatóként azt tanácsolta, hogy formáljanak kis közösségeket, s próbáljanak meg együtt tanulni és haladni az egyetemen! „Találkozzanak és beszélgessenek egymással!" – fogalmazott.