Az itt gondozott betegeknek nincs szükségük kórházi ellátásra.
Pszichés problémákkal küzdők nappali ellátására szakosodott, 516 millió forintból megvalósuló gondozási központ nyílik november elején a főváros XIX. kerületében.
A kispesti önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Forrásházban már a munkálatok végén járnak, jelenleg a szobák, foglalkoztató helyiségek berendezése tart. A Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ új telephelyén nappali közösségi ellátást biztosítanak majd azoknak a pszichés problémákkal küszködő kispestieknek, akiknek nincs szükségük kórházi ápolásra, most is saját otthonaikban gondozzák őket.
A földszinten 85 gondozottal indul az ellátás, amelyet 19 új, többségében szociális gondozó segít. Az emeletre helyezik át a Táncsics utcából a Kispesti Egészségügyi Intézet pszichiátriai gondozóját és itt kap helyet a Tárt Kapu Színház, valamint a művészetterápia is.
A közlemény idézi Gajda Péter (MSZP) kispesti polgármestert, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény alkalmas lesz arra is, hogy egyebek mellett tréningeket, kondíciójavító tornákat, egészségügyi felvilágosító tanfolyamokat tartsanak, nemcsak a gondozottaknak. Hozzátette: az önkormányzat szeretné úgy működtetni a Forrásházat, hogy az ne okozzon kényelmetlenséget a környék lakóinak.
A mentális problémákkal, depresszióval, pánikbetegséggel, szorongásos tünetekkel küszködő embereknek nappali ellátására szakosodott intézmény megvalósítására az önkormányzat több mint 460 millió forint uniós támogatást nyert el, ehhez tíz százalék önrészt biztosított.
A Dobó Katica utcában egy régi lakótelepi óvodaépületet alakítottak át, energetikai korszerűsítést végeztek, akadálymentesítették és megújították a környezetét is.