A meglévő mellett újabb irodát vehetett birtokába Szolnokon a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete.
A a Hild Viktor út 1. szám alatti, teljesen megszépült 58 négyzetméteres ingatlan a speciális igényeknek megfelelő környezetet biztosít az ügyfelek fogadásához – mondta el Pesti Zoltánné, az egyesület elnöke a weborvosnak. A helyiséget – a szolnoki önkormányzati testület egyhangú döntését követően – öt évre térítésmentesen biztosította a város. Kialakítása 4 millió forintba került, a kivitelezéshez a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 1, míg a Norvég Civil Alap 2,2 millió forint támogatást nyújtott.
Az új irodában egyebek között egy hangstúdiót működtetnek majd, amelyben, Szolnok hangos térképét készítik el, valamint kialakítanak egy speciális szoftverekkel felszerelt számítógépes sarkot és egy konyharészt. A szolnoki Széchenyi városrészben található akadálymentes helyiség birtokbavétele ugyanakkor nem jelenti azt, hogy bezárna a Móra Ferenc úti iroda, ott masszázs- és sportszolgáltatásaik kapnak helyet.
A projekthez kötődően 11 megváltozott munkaképességű ember is álláshoz jut, az új irodában nyolcan, a régiben hárman fognak dolgozni.