A sónak mennie kell!

Szakemberek már évek óta figyelmeztetnek arra, hogy Magyarországon az ajánlottnál háromszor, ötször több sót fogyasztunk! Ennek pedig sajnos megvan a következménye: nő a magas vérnyomásos és a vesebetegségben szenvedők száma. A vérnyomás emelkedése a test minden részében (így a vesékben is) növeli az erek terhelését. Márpedig a veseerek tartós terhelése a veseszövet fokozatos pusztulásához vezet. Ördögi kör kezdődik: a pusztulófélben lévő vese nem tudja megfelelően kiválasztani a vizet, a méreganyagokat – ez pedig tovább növeli a vérnyomást - írja a vesebetegseg.hu.

A fokozott sóbevitel az agyvérzés, a vesebetegség és a balkamrai izomtömeg vastagodásának kockázatát is növeli. Miért? A nátrium alapvető szerepet játszik a sejten kívüli folyadékháztartás egyensúlyának fenntartásában, az onkotikus nyomás fenntartásában (szívó hatást jelent, ami a folyadékot az érpályán belül tartja) és az ideg-izom aktivitásban. A többlet nátrium miatt a kelleténél több lesz a sejten kívüli folyadék, ez pedig megemeli a vérnyomást, mivel nagy sótartalmú ételek mellett a Na-egyensúly csak a magas vérnyomás terhére tartható fenn.

A vese egyik feladata, hogy érzékelje, ha több só jut a szervezetbe. Ekkor arányosan több vizet is vesz fel (szomjúságérzet), vagy kevesebbet választ ki (a vizelet sűrűbb lesz). Ám egy idő után a só miatt visszatartott túl sok folyadékot, illetve a túl sok sót a vese már nem képes megfelelő mértékben kiválasztani.

Az utóbbi években lehetett arról olvasni, hogy egyes kutatási eredmények szerint vannak sóra érzékeny és sóra nem érzékeny emberek. Utóbbiaknál nem emeli a vérnyomást a magas sófogyasztás. Ám senki nem tudja magáról, hogy melyik csoportba tartozik, ezért jobb inkább megelőzni a konyhasó okozta szövődményeket, arról nem beszélve, hogy gyermekeink ízlését mi alakítjuk ki, és lehet, hogy ők nem tartoznak a sóra érzéketlenek csoportjába, mégis a sok só fogyasztását „tanulják meg" tőlünk.

Sok háziasszony értetlenül nézheti az adatokat, arra gondolva, hogy ő bizony csínján bánik a sózással, és inkább „utánsóz", mintsem eleve sósra főzze az ételt. Csakhogy a napi sóbevitelünk túlnyomó többségéért az élelmiszeriparban előállított készételek felelősek: a felvágottak, kolbászok, sajtok, a kenyér, egyes ropogtatni valók, sózott olajos magvak, illetve a félkész ételek vagy (gyors)étteremben vásárolt menük. Ezen ételek gyakori fogyasztása hozzászoktatja a fiatalokat a sós ízhez, ez pedig növeli az élelmiszergyártók profitját. A húsok sótartalmának növelésével azok víztartalma, ezzel együtt pedig a tömege növelhető, ez szintén extraprofitot eredményez. Még az üdítőital- és sörgyártóknak is jól jön, ha az emberek szeretik a sós ízt: a szomjúságérzet – mint azt tapasztaljuk egy tál chips elfogyasztása után – jelentősen függ a sófogyasztástól.

És azt is kevesen sejtik, hogy egyes ételízesítők NaCl-tartalma a kész termék 69 százalékát is meghaladja, tehát amikor a levest, pörköltet „kockával" vagy fűszerkeverékkel ízesítjük, akkor hatalmas mennyiségű sót teszünk az ételbe! Természetesen nem az a cél, hogy száműzzük a sót a konyhából, és az sem életszerű, hogy örökre lemondjunk a sós rágcsálnivalókról, csupán azt kell megtanulnunk, hogy mértékkel fogyasszuk a „fehér aranyat".

A teljes cikk, illetve alapanyagok és trükkök a sószegényen is finom ételekhez a vesebetegseg.hu oldalon