A jogszabályok értelmében nem lehetett biotermék, amit a mocskos üzemben állítottak elő.
Sokan fordultak kérdéseikkel a Magyar Biokultúra Szövetséghez és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-hez, hogy a most kirobbant újabb élelmiszer botrány - mocskos környezetben, koszos eszközökkel, mumifikálódott rágcsálók jelenlétében előállított "élelmiszer"- valóban bioterméket érintett, mert számos "hírközlő" szerv ezt így tálalta - írta közleményében Czeller Gábor az előbbi és Dr. Roszik Péter az utóbbi cég elnöke.
A mocskos helyszínt a hatóság olyan Kft.-nél tárta fel, amely társaság nem szerepel a Magyarországon nyilvántartott ökológiai üzemek között, így a jogszabályok értelmében nem is lehetett biotermék, amit ott állítottak elő. Erről meg lehet győződni az ellenőrző szervezetek honlapján kötelezően működtetett nyilvános adatbázis felkeresésével.
Egyébként a "jelenségnek" nincs is bio vetülete, hiszen a mocskos, gusztustalan üzemeléssel nem a bio előírásokat szegték meg, hanem az általános élelmiszerbiztonsági, higiéniás szabályokat; ilyen áldatlan állapotok egyetlen élelmiszer üzemben sem fordulhatnának elő, nagyon jó, hogy a NÉBIH feltárta az ügyet, és az üzemben előállított termékeket visszahívatta!
Az elemi és jogos felháborodás nagyságát emelte az a téves hír, hogy mindez "bio" termékekkel történt meg, amely tény pontosan jelzi azt, hogy fogyasztóknak az a meggyőződése, hogy a bio élelem jobb, mint a többi.