Egy amerikai vizsgálat kórházi statisztikák alapján mérte fel a gyermekbántalmazásokat. Nálunk statisztika nincs, csak bántalmazás.
A Yale Orvosi Egyetemének tudósai a kórházban ápolt gyermekek adatbázisát kutatva sok esetben bukkantak a szülői bántalmazás nyomaira. A John M. Leventhal vezette kutatócsoport megállapítása szerint a 36 hónaposnál fiatalabb kisgyerekek törései 12 százalékban a durva bánásmódnak voltak tulajdoníthatóak.
Korábbi írásunkban Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója meglepőnek nevezte a vizsgálat eredményét, és elmondta: Magyarországon a gyermekek 5-7 százalékánál mutatható ki a szülői erőszak nyoma.
„Sajnos Magyarországon annak ellenére nincs statisztika, hogy a gyermekbántalmazás sok éve napirenden lévő kérdés, és a gyerekek bántalmazása, fizikai fenyítése törvényi szabályozás alapján is tilos" – mondta el a Weborvosnak Herczog Mária szociológus. „A kórházak annak ellenére is csak esetlegesen jelentik ezeket az eseteket, hogy erre a Gyermekvédelmi Törvény (1997. évi XXXI. törvény), már több mint tíz éve kötelezi őket."
A szakember hozzátette: megfelelő felmérések hiányában becsülni se nagyon lehet a számokat, azonban a 3 év alatti gyerekek fizikai bántalmazása szerinte alacsonyabb, mint az idősebbeké. „Ebben a tekintetben azonban nagyon nyugtalanító, hogy a különféle chat oldalakon, ahol kisgyerekes anyák cserélnek tapasztalatokat, sokan panaszkodnak, hogy „nem bírnak" a csecsemő korú gyerekükkel, és bár szégyellik magukat, ráütnek a kicsi gyerekre is" – tette hozzá Herczog Mária.
S hogy mi a teendő, ha éppen a gyermeket kezelő orvos bukkan bántalmazás nyomaira? A kórházak és az észlelő orvosnak haladéktalanul értesítenie kell a területi gyermekjóléti szolgálatot, akiknek össze kell hívniuk a jelzőrendszer tagjait, így a védőnőt, gyermekorvost (ha nincs, akkor háziorvost), bölcsődei, óvodai szakembert és tájékozódni arról, hogy mik az előzmények, ha még nem ismerték a családot, illetve nem tudtak a bántalmazásról. Amennyiben az eset súlyossága megkívánja – ezek ilyen esetek – akkor a rendőrséget értesítésén túl követni kell a történteket, például megnézni, hogy mi a helyzet a család többi gyermekével.
A közelmúltban történt 13 hónapos éhen halt gyerek esete jól mutatta, hogy sajnálatosan kevés történik még akkor is, amikor életveszély van, és a szakemberek nem elég felkészültek. Nincsenek következményei a be nem avatkozásnak, illetve arra hivatkozva, hogy eszköztelennek érzik magukat, sokszor semmit sem tesznek, nem jeleznek. Az ombudsman vizsgálata kimutatta, hogy "a gyermek védelmére jogosult és köteles hatóságok valamint szolgáltatók nem tettek eleget a gyermekvédelmi törvényben előírt jelzési, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségüknek.
„A mindenféle okból nyilvántartott veszélyeztetett (elsősorban szociális, gazdasági okokból) gyerekek száma 10 százalék körül van, de ez ebben a formában nem mond semmit, mint ahogy a körülbelül 18 ezer védelembe vett gyerek száma sem, mert sok tekintetben tetszőleges, nem sztenderdizált a nyilvántartásba vétel okainak meghatározása" – folytatta a szociológus. „Nincs sajnos jelentősége sem, nem kéri számon senki, hogy mi történt ezek megelőzése, kezelése, megszüntetése érdekében, még egyes esetekben sem. Nem hiszem, hogy alacsonyabb lenne a szám, mint az Egyesült Államokban, nagyon kellene felmérés, adatgyűjtés és szakmai támogatás a szülőknek, szakembereknek e témában is."
Herczog Mária hozzátette: a néhány éve készült gyermekbántalmazással, elhanyagolással foglalkozó módszertani levél megtalálható az Országos Gyermekegészségügyi Intézet honlapján, és sokféle képzés is folyik évek óta. Figyelmeztetett azonban: ha nincs következménye a kötelező jelentés, beavatkozás, eredményesség értékelés elmulasztásának, és nem elég széleskörű a képzés, támogatás, beavatkozás, nincsen elég számú, forrásokkal rendelkező szakember, intézmény, akkor nincs esély a helyzet javulására.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!