Egy sokakat érintő, ijesztő tünet: a szédülés

Nem is gondolnánk, milyen gyakori panasz a szédülés, amellyel a páciensek fül-orr-gégészhez, esetleg neurológushoz fordulnak. Az ijesztő tünetek miatt sokszor azonnal orvoshoz rohan a beteg a sürgősségi osztályra, vagy ha teheti, akkor szakorvoshoz. E mellett gyakran éveken át tartó panaszokkal, vaskos dokumentációval rendelkezik már egy-egy beteg és mégsem tudja, hogy pontosan mi is okozza a tüneteit. Megfelelő diagnózis nélkül viszont kétséges a terápia is. Dr. Fülöp Györgyi, a Fül-orr-gége Központ fül-orr-gégésze, audiológus arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nehezen megfogható tünetnél a beteg részletes kikérdezése és az adekvát vizsgálatok elengedhetetlenek.

Miért olyan nehéz jellemezni a szédülést?

Ha váratlanul lépnek fel szédüléses tünetek valakinél, akkor olyan stresszhelyzetet vált ki, hogy abban a helyzetben nagyon nehéz objektíven megítélnie a páciensnek, hogy mi is történik vele, mennyi idő telik el és hogy pl. a heves szívdobogása az alap panasza, vagy „csak” az szédüléses tünete miatti ijedtség miatt lép fel.

A szédülés egyébként egy olyan gyakori panasz, hogy a felnőtt populáció 15-20%-a éli át élete során. Érdekes módon nőknél kétszer-háromszor gyakrabban jelentkezik, mint férfiaknál. Amikor az érintettek orvoshoz fordulnak, a beteg gyakran tapasztalja, hogy nem is olyan könnyű leírni, elmagyarázni az adott panaszt.

Leggyakrabban az alábbiakról számolnak be a betegek:

- forgó jellegű szédülés,

- zuhanó érzés,

- bizonytalanság,

- ájulásérzés (presyncope),

- szédülékenység,

- járásbizonytalanság,

- kóválygás, kótyagosság,

- dekoncentráltság, erőtlenség,

- másnaposság érzet.

Milyen kérdéseket kell tisztázni szédülés esetén?

Színes és sokszor megfoghatatlan módon vezetik elő a szédüléses panaszukat a betegek, így jól irányzott, további tisztázandó kérdésekkel javasolt pontosítani a tüneteket – mondja Fülöp doktornő.

Ezeket kell tisztázni:

- Milyen tevékenység közben jelentkezett a szédülése?

- Milyen testhelyzetben volt? Mit csinált éppen?

- Fej mozgására fokozódott-e? Mozgás nélkül is provokálódik a panasza?

- Milyen a szédülés időtartama, gyakorisága, lefolyása?

- Rohamokban jelentkezik? Köztes időszakban van-e tünete?

- Utolsó szédülés óta eltelt idő?

- Vannak-e provokáló tényezők?

- Van-e az előzményben fertőzés, trauma, gyógyszerszedés, sugárkezelés, stressz, stb.?

- Van-e egyéb kísérő betegség?

- Mennyi folyadékot fogyaszt?

- Milyen a vérnyomása?

- Mozog-e rendszeresen?

A szubjektív panaszok és a vizsgálati eredmények együttes értékelése a fontos

Fülöp doktornő kiemeli, hogy természetesen a diagnózis meghatározásánál nem hagyatkozunk kizárólag a szubjektív beszámolókra, a fül-orr-gégészeti, otoneurológiai vizsgálat eredményével összevetve születhet meg végül a diagnózis, sőt néha hallásvizsgálatot is szükséges végezni.

- Már az első ambuláns vizsgálat során számos vizsgálatot el lehet és el kell végezni, melyeket részben a beteg panaszaihoz lehet igazítani. Gyakorlatilag majdnem minden szédülést panaszoló páciensnél szükséges: a dobhártya vizsgálata, a spontán nystagmus vizsgálata, az ataxia vizsgálata, -én pl. a vakjárás helyett inkább a Fukuda-Unterberger tesztet javaslom, mely szerintem sokkal informatívabb-, a fejrázás teszt, a Halmágyi féle fej-impulzus teszt és a pozicionális vizsgálatok, mint pl. a Dix-Hallpike teszt. Ezeken felül más speciális vizsgálatok is szükségesek lehetnek – sorolja dr. Fülöp Györgyi.

A pontos diagnózis szükséges a hatékony kezeléshez

- Mint látható, egy olyan általános panasz, mint a szédülés, korántsem csak általános kivizsgálást tehet szükségessé. Ha birtokában vagyunk a diagnózisnak, akkor lehet dönteni arról, hogy szükséges-e egyáltalán valamilyen gyógyszeres kezelés, vagy nem. Nem pártolom a tünetek csupán elfedését segítő szerek alkalmazását, ill. számos esetben nincs is szükség gyógyszeres kezelésre, ahhoz, hogy gyors javulást érhessünk el – mondja a szakorvos. - A mai, Google oldalakon informálódó betegek gyakran már kész diagnózissal érkeznek hozzánk, de ennél jóval alaposabbnak kell lennünk. Az utóbbi időben például az egyébként is nagyon gyakori BPPV (jóindulatú helyzeti szédülés), egy olyan „divatos” kórképpé lépett elő, amelynél számos esetben látom, hogy a beteg egy öndiagnózis után elkezdi magát kezelni, vagy esetleg orvosi javaslatra végez tornagyakorlatokat otthonában - magyarázza Fülöp doktornő -, de sajnos nem ritka, hogy nem tisztázott, hogy melyik ívjáratot kell kezelnie, vagy milyen sűrűséggel, vagy meddig kell egyáltalán végeznie az ajánlott gyakorlatokat! Sokszor sajnos, amikor hetek múlva sincs jobban beteg, akkor egy utólagos vizsgálat során derül ki, hogy nem is BPPV lehetett a szédülés kiváltó oka!

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a szédülés diagnosztizálása nem mindig egyszerű feladat, de ha sikerül a helyes diagnózist felállítani, akkor a megfelelő kezeléssel jó eséllyel meg lehet szabadítani a beteget ettől a sokszor kínzó panasztól, vagy sikerül egy jobb, jól tolerálható életminőséget elérni.