Ulrik Ringborg svéd professzor szerint minden második újszülöttnek esélye van arra, hogy rákbeteg legyen.
– Jelenleg minden harmadik svéd esélyes arra, hogy daganatos betegség alakuljon ki szervezetében, a ma megszülető csecsemőknél viszont már minden második valószínűleg megbetegszik valamilyen rákbetegségben – jelentette ki Ulrik Ringborg stockholmi onkológus professzor a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) jubileumi kongresszusán. A kutató magyarázatot is adott a rémisztő kilátásokra: a legfőbb ok, hogy egyre tovább élnek az emberek, ezért – mint fogalmazott – immáron egyre többen megérik azt, hogy kialakulhasson a tumoros elváltozás a szervezetükben. Hozzátette: az Európai Unió tagállamaiban folyamatosan növekszik a daganatos betegségekkel diagnosztizáltak száma.
Ulrik Ringborg hangsúlyozta: mivel az utolsó egy évtizedben a genetika és a biotechnológia fejlődésével egyre újabb terápiák érhetők el, a modern kezelések révén egyre többeknek van esélyük a gyógyulásra is. Célkitűzésük szerint 15 év alatt 10 százalékkal szeretnék növelni a meggyógyított betegek arányát.
Mivel a kezelések révén egyre többen élnek együtt hosszú ideig rákbetegségükkel, fontos kutatási irány az egyes gyógyszerek és terápiák hosszabb távú hatásait megvizsgálni. A kutatások szükségessége párhuzamosan növekszik azzal, ahogyan a betegek számára egyre hosszabb túlélést képesek a terápiákkal biztosítani, hiszen ezáltal előtérbe kerülhetnek olyan egészségügyi problémák és mellékhatások is, amelyek korábban nem voltak ismertek.
Szentirmay Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet (OOI)
professzora hangsúlyozta: egyre nagyobb szerephez jutnak a betegellátásban a személyre szabott terápiák. – Két embernek ugyanolyan típusú és stádiumú daganat esetén sem biztos, hogy ugyanaz a kezelés lesz hatásos – fogalmazott Szentirmay Zoltán utalva arra, hogy mind a kórelőzmények, mind a korábban alkalmazott terápiák befolyásolják az aktuális kezelés megválasztását. A molekuláris patológiai módszerek fejlődésével egyre pontosabban meg lehet azt határozni, hogy adott betegnek melyik terápia válhat hasznára. A hatékonysághoz ugyanakkor arra van szükség, hogy a kutatási eredmények minél gyorsabban a klinikai gyakorlat részévé válhassanak. Szentirmay Zoltán megjegyezte: mivel a rákbetegségek kezelése akkor lehet hatékony, ha több szakterület orvosai együtt – úgynevezett onkoteam-ben – dolgoznak, a gyógyítást olyan onkoterápiás centrumokba kell összpontosítani, ahol a felszereltség és a szakember-ellátottság is eleget tesz a kórfolyamat komplexitásában rejlő kihívásoknak.
Megműteni a májáttéteket
Ugyancsak a komplex ellátás fontosságát hangsúlyozta az egyik szimpóziumon Bodoky György, a fővárosi Szent László Kórház onkológiai osztályának főorvosa. – A sebész és az onkológus szoros együttműködése jelentheti az egyetlen reális reményt a betegek gyógyulására – fogalmazott.
Ezzel összefüggésben Kupcsulik Péter, a Semmelweis Egyetem I-es Sebészeti Klinikájának igazgatója előadásában kiemelte: sok olyan szakmai tévhit él, amely szerint egyes tumorok, illetve áttétek műthetetlenek, holott ez nem igaz. Példaként az előadó a vastag- és végbélrákok következtében kialakuló májáttétet említette, amelyről egyes publikációk azt állítják, hogy az csak minden tizedik esetben műthető. Kupcsulik Péter azt mondta: a hozzáférhető nemzetközi adatokban is előfordul, hogy nagyon alacsony betegszámra hivatkozva tesznek megállapításokat. – A máj regenerálódási képességének köszönhetően, ha a műtét után megmaradó májtömeg eléri az eredeti 20 százalékát, akkor vastag- és végbélrák eredetű májáttétek esetén megfontolandó az operáció – fogalmazott Kupcsulik Péter.
Hererák: több beteg, több gyógyulás
Noha egyre több férfiban fedeznek fel heretumort, a betegség gyógyulási esélyei sokkal jobbak, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Erről Bodrogi István, az OOI professzora beszélt egyik előadásában, kitérve arra: 2000 óta vannak hiteles adatok a betegség előfordulásáról, ezek szerint a nyolcvanas évek közepe óta a kór gyakorisága mintegy háromszorosára növekedett.
– Nem ismerünk hatékony módszert a heretumor megelőzésére, előfordulási gyakoriságának befolyásolására, emiatt azt adottnak kell tekintenünk, s arra kell törekedni, hogy a kóros elváltozásokat a férfiak minél hamarabb felismerjék önmagukon, s orvoshoz forduljanak – fogalmazott Bodrogi István, hozzátéve: ma már a műtéti beavatkozások sokkal kevésbé radikálisak, a sugárkezelések és a kemoterápiák sem olyan nagy dózisúak, mint korábban.
Elhangzott: a heredaganat nemcsak az idősebb generáció tagjait fenyegeti. Gyermekkorban nagyon ritkán jelenik meg, ám a betegség a fiatal férfiak körében éppúgy előfordulhat, mint a negyven év feletti korosztályban. Az elváltozás ugyanakkor időben felismerve nagy eséllyel meggyógyítható, sőt még áttét esetén is lehet esély a felépülésre. Fontos ugyanakkor, hogy a férfiak ne hanyagolják el az önvizsgálatot, s tünet esetén ne halogassák az orvosi kivizsgálást.
Emlőrák: önvizsgálattal és szűréssel a tumor ellen
A kongresszus számos szakmai előadásában a nőket fenyegető
tumorok is napirendre kerültek. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke a Magyarországon is egyre több embert megmozgató emlőrák ellenes mozgalomról azt mondta: „a Lánchídon szervezett séta önmagában ugyan közvetlenül talán nem növeli a mammográfiás szűrésen résztvevők arányát, ám hozzájárul a szemléletformáláshoz, hogy ne a vizsgálat miatt szégyenkezzenek az asszonyok, hanem az legyen szégyen, ha valaki nem él a lehetőséggel."
Vasváry Artúrné hangsúlyozta: bár folyamatosan igyekeznek napirenden tartani az emlők rendszeres önvizsgálatának fontosságát, még ma is sok tévképzet él a figyelmeztető jelekkel kapcsolatban. – Maga a „csomó" szóhasználat is helytelen, hiszen nem csomót, hanem elváltozást kell keresni, a mell behúzódása, az ödéma vagy a bőrelváltozások egyaránt intő jelek – fogalmazott, hozzátéve: az is téves felfogás, hogy egy ultrahangos vizsgálat kiválthatja a mammográfiát.
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Molnár Mária, a kecskeméti Onkoradiológiai Központ pszichiáter főorvosa azokról a félelmekről beszélt, amelyek a páciensekben a rákbetegség miatt kialakulnak, s amelyek az állandósuló szorongás nyomán megmérgezhetik a mindennapokat.
– A félelem és a pánik mindent háttérbe szoríthat. A haláltól, a szenvedéstől, a megcsonkítástól, a test megváltozásától, a kezelések mellékhatásaitól, az új, bizonytalan élethelyzettől, az egyedülléttől, az élet feletti kontroll elvesztésétől és a család szétesésétől való félelem változó intenzitással, ám folyamatosan jelen van a betegség során. A rákkal való szembesülés által kiváltott reakciók hasonlatosak ahhoz, mint amit a katasztrófák túlélői elszenvednek. A poszttraumás stressz szindróma tünetei a sokk, a hitetlenség, a bénultságérzet, a kétségbeesés és reménytelenség, amely ingerlékenységet, állandósuló szorongást és depressziót okozhat, ezáltal romlik a koncentrációkészség, s az elkerülni akart, ám állandóan előtolakodó negatív gondolatok olyan fizikai tüneteket is produkálhatnak mint az étvágytalanság vagy alvászavar.
A kezelések ugyancsak feszültséget okoznak. A pszichológiai hatások meghatározó voltát jól jelzik például a szakemberek által anticipátoros tüneteknek nevezett jelenségek, amikor már a kezelés gondolatától, a „kórházszagtól" hányinger, hányás jelentkezik, holott még semmilyen gyógyszert nem kapott a beteg, amely ezeket a tüneteket kiválthatta volna. Molnár Mária megjegyezte: a terápiában résztvevők gyakran félnek attól is, hogy a látható mellékhatások – például a gyengeség vagy a hajhullás – miatt megbélyegződnek, kirekesztődnek addigi társas kapcsolataikból.
A rákbetegség lefolyása során több olyan neuralgikus pont van, amelyben fokozottan jelentkezik a szorongás. A betegség első közlése után stresszhelyzet például a kezelés megkezdése és befejezése, valamint a kontrollvizsgálat előtti időszak is. A szakember tapasztalatai szerint óriási traumát okoz, amikor a betegség kiújul vagy az állapot rosszabbra fordul – ennek még súlyosabb lelki válság lehet a következménye mint annak, amikor a beteg első alkalommal szembesült a kórral.
Egyedül nehezebb küzdeni a kórral
Molnár Mária kitért arra: a betegséghez való alkalmazkodást nemcsak az orvosi tényezők – tünetek, fájdalmak, mellékhatások – befolyásolják, hanem a beteg személyisége, élethelyzete, s a társas támogatás megléte vagy hiánya is. – Azok a betegek, akiknél a családi és baráti kapcsolatok megromlanak vagy meggyengülnek, általában érezhetően nehezebben veszik fel a küzdelmet a betegséggel, lassabban gyógyulnak, kevésbé együttműködők, s erősebbnek élik meg fizikai fájdalmaikat is – fogalmazott Molnár Mária.
A pszichiáter főorvos kitért rá, hogy a megküzdésben alapvető szerepe van a gyógyítóknak: az orvosok, szakápolók és nővérek által nyújtott támogatás befolyásolja a beteg érzelmi állapotát, informáltságát, ezen keresztül pedig a terápiával összefüggő döntéseit és életminőségét is. Molnár Mária elmondta: a betegek körében végzett felmérések egyik legnagyobb tanulsága, hogy a páciensek szeretnék, ha orvosuk meghallgatná őket, figyelne rájuk, s nem csak egy esetként tekintenének betegségükre. A betegek az orvosok figyelmességének és emberségének fontosságát olykor előbbre sorolták még a szaktudásánál is.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!