Gyerekjáték az újraélesztés!

Hirtelen szívhalál következtében az Egyesült Államok félmillió polgára veszti el életét évente, az Európai Unióban mintegy 450.000 ember hal meg így, nálunk minden esztendőben 12.000-15.000 ember fejezi be életét egyetlen pillanat - valójában néhány perc - alatt, nem ritkán fiatalon, a futballpályán vagy a bevásárló központban. Az ilyen eseteknek többsége a lakásban vagy más, olyan helyen történik, ahol senki más nincs az áldozaton kívül, nincs aki megpróbálna segíteni, legalább segítséget hívni.

Sajnos, a helyzet legtöbbször akkor sem jobb, ha úgy következik be, hogy vannak szemtanúk, de közöttük senki nincs, aki azonnal elkezdené az újraélesztést, amig a közben értesített rohammentő és szakképzett munkatársai a helyszinre érnek. A fejlett világban mindenütt igyekeznek minél több embert kiképezni azokra az egyszerű, de akkor és ott életet mentő beavatkozásokra, amiket bárki néhány óra alatt elsajátíthat. Egy új vizsgálat azt bizonyította, hogy ezeket tennivalókat még a gyerekek is hamar megértik és megtanulják.

Michael Colquhoun (Cardiff University) és munkatársai 157 gyereket vizsgált a helyi iskolákban, akiknek egyetlen alkalommal húsz perces bemutató oktatást tartottak arról, hogyan kell hirtelen halál esetén az újraélesztést végezni. A bemutató erre a célra használatos bábu segítségével történt és a gyerekeknek a leckét követően kellett a bábut három percig reanimálni, megfelelő erővel folyamatosan végezni a szívmasszázst. A gyerekek 9-14 évesek voltak, akik három korcsoportban (9-10, 11-12, 13-14 évesek) végezték a számukra bizonyosan különös feladatot.

Az erre a célra készített bábu folyamatosan jelzi a mellkas nyomásának ütemét és azt, hogy milyen mértékben sikerül az újraélesztőnek benyomni a mellkast, hogy a szívműködést pótolja. A reanimáció akkor volt jó, ha három percen keresztül percenként százszor sikerült a bábu mellkasát 38-51 milliméterre benyomni. Ez kemény munka, akár a felnőtteknek is és korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy még a mentőszemélyzet sem mindig nyomja megfelelő helyen a mellkast, ami jelentősen rontja az áldozat esélyét az életben maradásra.

Ez a tanulmány azt bizonyította, hogy ezek a gyerekek a 20-perces bemutató oktatás után valamennyien jó helyen végezték a szívmasszázst, tökéletesen voltak képesek nekiveselkedni a feladatnak. A legkisebbek (9-10 év) közül egyik gyerek sem tudta a felnőtt ember mellkasának megfelelő merevségű bábut elég erélyesen benyomni, de a 11-12 éves iskolások 19 százaléka, a 13-14 évesek 45 százaléka volt képes erre a teljesítményre. A tizenévesek (13-14 év) tudtak olyan teljesítményt nyujtani, mint korábbi vizsgálatokban a felnőttek: három percig olyan erővel és ütemben végezték a szívmasszázst, hogy a képzett segítség gyors érkezéséig életben tartották volna az áldozatot.

Ebben a vizsgálatban az újraélesztést a legújabb, korszerű elvek szerint tanították és vizsgáztatták a gyakorlatban: a mielőbb elkezdett, percenként 100 nyomással végzett, megfelelően erélyes szívmasszázs, amit nem szakítanak meg mesterséges lélegeztetési kisérletekkel – életmentő a szaksegítség érkezéséig. A tanulmány bizonyította, hogy ez 20 perces oktatással a gyerekeknek is megtanítható. A szívmasszázs lendülete, a teljesítmény mértéke függött a gyerekek kora mellett azok súlyától, fizikai erejétől, de az életmentés igyekezete mindannyiuknál vitathatatlanul érvényesült.

Könnyű belátni, hogy ennek a témának beillesztése a tanrend valamelyik részébe sok életet menthet. Annak tudatosítása a gyermekekben, hogy ilyen baleset bárkit érhet és a közelben lévők megmenthetik, ugyanolyan mértékben romantikus, mint amennyire racionális, ezért számukra vonzó. A hazai adatok azt a szomorú tényt mutatják, hogy újraélesztési kísérlet akkor is ritkán történik, ha az áldozat valamilyen nyilvános helyen esik össze, sokak szeme láttára, pedig minden felnőtt, akinek gépjárművezetői jogosítványa van, vizsgázott elsősegély-nyujtásból és életet menthetne. A gyerekekben talán még bízhatunk.

(Forrás: Brit.Med.J., on-line 2007. ápr.27.)