Herék: miért vannak rossz helyen?

Jesse Bering, a Belfasti Királyi Egyetem pszichológus intézetvezetője a tudományos újságírás egy sajátos formáját műveli: blogot ír, minden érdeklődésébe vágó témáról. A posztjait rendszeresen átvevő Scientific American honlapja révén a kutató mára globális népszerűséget szerzett.

Nemrégiben Gordon Gallup és munkatársai (in: Evolutionary Psychology) cikke nyomán elmélkedett arról, vajon mi célja lehet a számos furcsaságnak, amelyek a férfiak heréit-és-herezacskóját a főemlősök körében is igencsak egyedi konstrukcióvá teszik.

(Az egyértelműség kedvéért: az ember heréi testén kívül, egy kiterjedését változtatni képes bőrzacskóban, de nem egy magasságban helyezkednek el. Szexuális izgalom következtében felemelkednek, és mindenféle erőbehatásra rettenetes fájdalommal reagálnak.)

Bering utal rá: mindezt nagyjából megmagyarázza, hogy a női test melegében a spermiumok aktivitása megsokszorozódik, fontos tehát, hogy mielőtt odakerülnének, „hűvös, szellős helyen" tárolódjanak. Talány viszont, hogy vajon milyen haszonnal jár e kivételes fontosságú reprodukciós szervek ilyen kiszolgáltatott pozíciója… amely egyébként nem is általános. Az elefántok heréi például nem szállnak le, testük belsejében helyezkednek el, egy erre a célra szolgáló járatban. A fókáknak sincsen herezacskójuk, heréik azonban egyszerűen a bőrük alatt helyezkednek el. [Elgondolható, hogy a nehezen mozgó vastagbőrűek, és a minden irányból támadható vízi emlősök evolúciója nem kedvezett a szabadon álló típus kialakulásának. Ami az utóbbiakat illeti, egykoron szárazföldi lények voltak, lehet tehát, hogy mostani állapotuk regresszív változás eredménye.]

Gallup és munkatársai gyorsan elvetik a feltételezést, hogy a kívül viselt herék az imponálást szolgálnák (ahogyan például a pávák tollai), hiszen az impozánsabb csomag hozadéka fokozott kockázat. Nem beszélve arról, hogy az herezacskó sem méret, sem szín tekintetében nem produkál szélsőségeket, aminthogy a női evolúció során sem alakult ki preferencia a nagyobb méretek iránt. (Néhány főemlős mindazonáltal színpompás külső nemi szervekkel rendelkezik.)

Gallup és társai az úgynevezett „aktivációs elmélet" mellett kötelezik el magukat: eszerint a here-herezacskó rendszer szinten minden sajátossága első sorban a hőmérsékletszabályzást szolgálja, vagyis azt, hogy ha a spermiumok melegebb közegbe kerülnek, aktívabbá válhassanak.

A herék állandó fel-le mozgását, mondja Bering, a Holland-Antillákon található Saba University orvoskarán működő anatómus-fiziológus, Stany Lobo vizsgálta. Lobo úgy találta, hogy mindkét here folyamatosan mozog saját pályáján – egy-egy, kifejezetten e célra kialakult izom segítségével. Ez mindenképpen a szűk nadrágok és alsónadrágok ellen szóló érv. A mozgás célja így a heréhez tartozó külső hűtőfelület folyamatos maximalizálása.
Bering felveti, hogy evolúciós szempontból mindenféle formának csak akkor van értelme, ha valamilyen módon a női anatómiához is alkalmazkodik. A női szaporító szervrendszer hőmérséklete a szervezet standard hőmérsékletének felel meg, tehát a férfi „hűtőrendszer" valószínűleg csakugyan azt a célt szolgálja, hogy inaktív állapotban tartsa a spermiumokat, míg csak szükség nem lesz maximális aktivitásukra.

Gallupék szerint azáltal, hogy a herezacskó szexuális izgalom következtében összezsugorodik, a herék pedig a test közelébe húzódnak, egyrészt megnő a herék hőmérséklete (amelyek így „kibiztosítják" a spermiumokat a közelgő bevetésre), másrészt csökken a sérülés veszélye, amelynek a heves mozdulatok a kényes és érzékeny mirigyeket esetleg kiteszik.

Az aktivációs elméletet a kutatók több segédhipotézissel is alátámasztják. Felvetik például, hogy az ember, az állatvilág szinten minden más tagjával ellentétben, talán azért szeretkezik szívesebben éjszaka, mert a férfi nemzőszervek a faj fejlődésének „forró" – Egyenlítő-környéki – szakaszában alakultak ki. E tájakon a nappali hőmérséklet meghaladja a testhőmérsékletet, vagyis az ivarsejtek aktivációjának „bevetés előttre időzítése" akkor lehetséges, ha a külvilágban már valamelyest hűvösebb van, mint napközben. Ehhez jön, hogy az éjszakai aktus után a nők alhatnak – esetleg a megtermékenyülés szempontjából optimális, háton fekvő helyzetben.

Bering rámutat, hogy Gallupék figyelmét a herék rendkívüli védtelensége mellett az ezt kompenzáló mechanizmus sem kerüli el.

A férfiak tudják, a nőknek pedig okuk van elhinni, hogy a heréket érő erősebb fizikai impulzus szinte elviselhetetlen fájdalmat okoz. Megfigyelték, hogy a férfiakból az ilyen sérülések puszta említése is mimikai reakciókat vált ki (más traumák nevei, mondjuk a „léprepedés" hangsor hallatán arcizmus sem rándul).

Mindannyian olyan férfiősöktől származunk, akiknek gonádjaik kellően kényesek voltak – a többiek nemigen hagytak hátra utódokat. [A herék érzékenysége egyénenként is változó, urológusok meg szokták kérdezni, hogy a náluk jelentkező páciensek ivarmirigyei vajon egész életükben ugyanolyan kényesek voltak, mint a tapintásos vizsgálat időpontjában.]
Gallup-csoport a here-emelő izmok működésének, mint a védelmet szolgáló fontos tényezőnek is figyelmet szentel. Rámutatnak, hogy a japán orvosok műtétek előtt e reflex-funkciót kihasználva állapítják meg, hat-e már a gerincbe adott érzéstelenítő: megszúrják a férfi beteg combjának belső felszínét, s csak akkor nyúlnak a szikéhez, ha a herék erre már nem húzódnak fel.

 
A félelem és fenyegetettség ugyancsak aktiválja a reflexet, és veszélyben a herezacskó is összehúzódik. [Egy nem feltétlenül hitelt érdemlő szépirodalmi példa: Kurt Vonegut egyik hősének heréi egy dühös dobermann hirtelen felbukkanásakor egyenesen az illető hasüregébe húzódnak vissza.]