Hogyan gyógyítsuk a repülési fóbiát?

Félhomályban úszott a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának alagsora a Kutatók Éjszakáján. Az ijesztő mélységből azonban hamarosan felemelkedtünk, legalábbis a Virtuális terem repülés fóbiások számára kialakított szimulátorának segítségéve - számol be a Semmelweis Figyelől.

Bár a legtöbben inkább kíváncsiságból, mintsem igazi fóbiás félelmektől vezérelve jöttek el az idei Kutatók Éjszakáján a „Hogyan gyógyítsuk a repülési fóbiát?" című előadásra, mégis néhányan kicsit idegesen ácsorogtak a virtuális terem ajtaja előtt. Már csak azért is, mert - jó esetben – az ember ritkán jár egy pszichiátriai intézetben, főként nem éjszaka, és nem annak a pincesorában. A virtuális terembe lépve azonban barátságos légkör fogadott bennünket, kényelmes, a terápiára előkészített fotelekkel. Dr. Simon Lajos, a klinika igazgatóhelyettese miután beavatott bennünket a fóbiás kezelések kialakulásának a történetébe, ismertette az itthon egyedülálló, két szomszédos falrészre vetített virtuális valóság szimulátort. „Van-e önként jelentkező?" - hangzott el a várva várt kérés, amire rögtön fel is emelte a kezét egy bátor fiú.

Ekkor tudtuk meg, hogy a szimulátor méri a szívritmust és a bőrellenállást is, vagyis egy komplett „hazugságvizsgáló" szerkezetet kötnek a bátor, de láthatóan már kevésbé nyugodt önkéntesre. Innentől kezdve a kísérleti alanyunknak esélye sem volt tettetni a nyugalmat. Sőt az első, három alrészből álló úgynevezett relaxációs fázis során - Dr. Simon szerint a lámpaláz miatt – el sem tudta érni a kellő nyugodtsági szintet, amivel továbbléphetett volna a programban. Ideális esetben ugyanis a páciens ilyenkor ellazul, amit egy virtuális csónak kikötésével jelez vissza a gép. A mi csónakunk azonban csak nem akart kikötni. „Már attól ideges vagyok, hogy ennyien néznek, és azt várják, hogy megnyugodjak" - magyarázta az önkéntes fiú.

A félelem valódi?

Mivel a monitoron továbbra is magas nyugtalansági értékeket láthattunk, a doktor úgy vélte, hogy kivételesen érdemes „átverni" a gépet, hogy tovább haladhassunk a programmal. Miután az érzékelők egy részét levették a fiúról, a csónak kikötött és két további relaxációs szint után eljutottunk végre a Ferihegyi reptérre. A relaxációs fázisok azért szükségesek egyébként, hogy az illető megtanulja, hogyan érje el az ideális nyugalmi szintet, és tapasztalja is, milyen érzés az. „A lényeg a fokozatosság és a folyamatosság" - magyarázta közben a szakember.

Mint megtudtuk, a fóbia valamilyen hibás tanulási folyamat eredménye, amelynek során az agyunk tévesen összekapcsolja például a metrózást vagy bármilyen tömegközlekedési eszközön való utazást valamilyen negatív eseménnyel. Ha például egy nő rossz házasságban él, és fél hazamenni, lehet, hogy már a hazavezető úton, tudat alatt megjelenik benne a rettegés, ami fizikai tüneteket is eredményezhet. Mivel azonban éppen a metrón tapasztalja a remegést, izzadást, és a félelmet, ezt az érzést a metrózáshoz köti, majd minden tömegközlekedési eszközhöz, amelyeket a következőkben igyekszik elkerülni.

„A repülési fóbia persze lehet valós félelem, de többnyire azokat érinti, akik félnek a kontrollvesztéstől. Akik az élet minden területén mindig szeretnek irányítani, és mivel a repülőn ezt nem tehetik, kiszolgáltatottnak érzik magukat. De olyan is akad, aki attól retteg, hogy lezuhan a gép, és látja is maga előtt baleset utolsó 8 másodpercét" - tette hozzá a szakember.

Nem zuhantunk le

Közben újabb önkéntes foglalt helyet a székben és már a becsekkolást láthattuk, majd hamar az emelkedő gép ablakán pillanthattunk ki. Hiába vártunk volna némi izgalmat, vagy legalább egy kis turbulenciát, ezúttal sima utunk volt. De ez persze érthető, hiszen Dr. Simon elmagyarázta, hogy a fóbiás betegek gyakran a repülés gondolatától is rosszul lesznek, ezért nekik a terminál virtuális látványa vagy maga a gép emelkedése is szörnyű érzés lehet. „Azok a betegek, akik félnek például a kutyától, általában még lerajzolni is képtelenek. Aki pedig fél a repüléstől, annak ez a szimuláció nem tűnik sétarepülésnek" - fűzte hozzá a doktor.

A program egyébként 12 alkalmas terápiából áll, amit azonban nem támogat a TB. De így is sok olyan beteg fizeti ki az alkalmankénti 12 ezer forintot, akinek az életét évek óta megkeseríti a félelem, és például képtelen elutazni a párjával, vagy fél, hogy elveszti a munkáját egy lemondott üzleti út miatt.