Vizsgálatokkal megjósolható a maratoni futók szívének teljesítőképessége.
A maratoni futóversenyeken előfordul, hogy valamelyik résztvevő verseny közben meghal és ilyenkor ott a kérdés, hogy vizsgálattal előzetesen kideríthető-e a versenyen indulás kockázata. Kanadai kutatók a legkorszerűbb tudományos technikákkal vizsgálták maratoni futókon ezt a kérdést: eredményeikről a Kanadai Szívgyógyász kongresszuson számoltak be.
A legenda szerint Feidippidész holtan esett össze, amikor a marathóni csata győzelmének hírét futva vitte Athénba. A két görög település közötti távolságot tartják az egyik legismertebb hosszútávfutó verseny távjának. A maratoni futás neve azonban csak emléket állít az ókori futónak. A táv hosszát - 42 195 méter - az 1908. évi londoni olimpián állandósították, s ez nem ókori hagyomány, hanem a London-Windsor közötti út hossza. A maratoni futóversenyek során valamelyik résztvevő halála nem ritka esemény és ezért a verseny útvonalán ma mindenütt sűrűn állnak a rohammentők.
Eric Larose kanadai szívgyógyász professzort azóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy megfelelő vizsgálatokkal megjósolható volna-e maratoni futás közben a váratlan, hirtelen szívhalál, amióta fiatal orvosként szemtanúja volt egy ilyen halálesetnek Quebec város utcáin.
Munkacsoportjával Quebec sportklubjaiból 20 amatőr futót kért arra, hogy a következő maratoni verseny előtt vegyenek részt részletes orvosi vizsgálaton, majd a futás után 48 óra múlva, illetve három hónappal később is.
A szív állapotát a szokásos EKG és ultrahangos eljáráson kívül mágneses rezonancia technikával vizsgálták és fokozatos terheléssel fölmérték a test által maximálisan fölvehető és szállítható oxigén mennyiségét is.
Valamennyi résztvevő kifogástalan fizikai állapotban volt, de fittségükben, aerob kapacitásukban a kutatók jelentős eltéréseket észleltek. Futás közben semmiféle aggasztó esemény nem történt.
A mágneses rezonancia módszer egyértelműen a szív gyulladásos eltéréseit, duzzadását mutatta verseny után és ez azoknál volt kifejezettebb, akik a verseny előtt a kevéssé fittek közé tartoztak. A szív bal kamrájának 17 ábrázolt részéből több mint a fele jelzett károsodást, szemben azoknak a szívével, akik eleve igen jó teljesítménnyel vágtak neki a távnak.
A kedvezőtlen változás azonban minden esetben csak átmenetinek bizonyult és három hónappal később már valamennyi vizsgálati alany szíve ismét kifogástalanul teljesített. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a jó tréning, a maximális teljesítményre történő optimális előkészítés minden verseny előtt létfontosságú.