Az RTL Klub csinos időjósa, Pataki Zita rendszeresen megy orvosi ellenőrzésekre.
A népszerű időjárás-jelentő pénteken gyermekkorának központjában, Egerben vett részt az Egy csepp figyelem Alapítvány (ECSET) egészségügyi szűrésén. Zita azt mondja, három dolgot kell szem előtt tartanunk, ha az egészségről beszélünk: a megfelelő táplálkozást, a mozgást, illetve a rendszeres orvosi ellenőrzéseket.
- Minden felmenőm, apukám és a nagyszüleim is rákos megbetegedés miatt hunytak el, ezért úgy gondolom, a prevenció fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, és talán az én esetemben a szokásosnál még komolyabban kell venni – mondja Pataki Zita. - Minden évben legalább egyszer elmegyek egy teljes kivizsgálásra, mert ha baj lenne, nagyon sokat számít, hogy időben sikerül-e azt észrevenni. A betegségek jó része nagyobb eséllyel gyógyítható, illetve a folyamat lassítható, ha időben kiszűrik azt.
Pataki Zitát az idei felmérés eredményei is megnyugtatták: koleszterin- és vércukorszintje rendben volt, vérnyomása sem magas, testösszetétele pedig átlagon felül jó!