Se rák, se diabétesz: olykor előny a törpenövés

A világsajtóban időről időre tudósítások jelennek meg egy különös jelenségről: a dél-ecuadori hegyvidéken rendkívül gyakori a Laron-szindróma okozta törpenövés; a ritka genetikai rendellenesség következtében az érintettek átlagmagassága 120 centiméter körül van. (A világon ez idő szerint 300 Laron-szindrómás él, a mediterrán térségben több, másutt kevesebb, Svédországban 2001-ben regisztrálták az első két esetet.)

Egy közlemény szerint, amely a Science Translational Medicine február 16-i számában jelent meg, a törpe növésű ecuadori hegylakók számára állapotuk nagy valószínűséggel e l ő n n y e l is jár: gyakorlatilag nem fordul elő körükben a rák és a diabétesz. Növekedésihormon-receptor génjük defektusa teszi védetté őket e két rendkívül gyakori betegséggel szemben. Egy 1988-óta, 99 Laron-szindrómás bevonásával folyó vizsgálat során egyetlen diabéteszes esetet sem regisztráltak, és csak egy – nem halálos – rosszindulatú daganatot.

Szervezetükben abnormálisan alacsony az IGF1 nevű hormon (insulin-like growth factor 1, a.m. 1-es típusú, inzulinszerű növekedési faktor), amely előmozdítja a sejtosztódást, és gátolja a programozott sejtpusztulást. A kutatócsoport két évtizedes megfigyeléseit immár molekuláris vizsgálatok is alátámasztják, amelyek biokémiai kapcsolatot igazolnak az IGF1 alacsony szintje és a rák, illetve más, korral összefüggő betegségek között.

„Ha bizonyítani tudjuk, hogy az IGF1 rákkockázati tényező, elképzelhető, hogy az orvosok IGF1-szintcsökkentőket írhatnak majd fel, olyasformán, ahogyan a statinokat alkalmazzák a koleszterin ellen" – közölte a Science American-nel Valter Longo, a Dél-kaliforniai Egyetem kutatója, aki a Jaime Guevara-Aguirre vezette dél-ecuadori vizsgálatokban is közreműködött.

Az IGF1-re adott sejtreakciók vizsgálata során a kutatók izolált humán sejteket kezeltek Laron-szindrómások és egészséges rokonai vérszérumával. Toxin hatásának kitéve a Laron-szérumban „fürösztött" sejtek kevesebb DNS-sérülést szenvedtek el, ami azt sugallja, hogy az IGF1 hiánya valamiképpen véd az oxidatív DNS-károsodástól. Ha a Laron-szérumhoz mesterségesen IGF1-et adtak, a védelem megszűnt.

Súlyos kockázati tényező a fehérjedús étrend?
Modellszervezeteken végzett korábbi vizsgálatok ugyancsak valószínűsítették az IGF1 szerepét a rák megelőzésében és az öregedés befolyásolásában, a Laron-szindrómának megfelelő mutációt hordozó törpe egerek körében ritkább volt a rák és hosszabb az élettartam. Mivel azonban embernél a természetes körülmények közt megjelenő tünetcsoport igen ritka, az IGF1-et humán alanyokban nem tudták vizsgálni.

Guevara-Aguirre eredetileg az ecuadoriak testi torzulásait kutatta, 1988-ben figyelt fel különös „diabétesz-„, majd 1994-ben „rák-immunitásukra". A cukorbetegség annak ellenére kerülte őket, hogy sokan voltak közülük kövérek, és azt is sikerült megállapítani, hogy sejtjeik fogékonyak az inzulinra.

Az állati modellek és a vizsgált humán populáció közt egy jelentős különbséget is megállapítottak: a Laron-szindrómásokat állapotuk nem teszi hosszabb életűvé. Más kérdés, hogy ennek életmódjuk sem kedvez különösebben, mert szokatlanul sokan halnak meg közük balesetekben és alkoholfogyasztással összefüggő betegségekben. Valter Longo kézenfekvőnek találja, hogy az apró termetű Laron-szindrómások a balesetek fokozottabb veszélyének vannak kitéve.

Bármily kis létszámú azonban a megfigyelt populáció, a kutatás megállapításai a teljes népességre nézve is rendkívül fontos konzekvenciákkal bírhatnak. Régóta ismeretes tény például, hogy az IGF1 szintje étrendi változtatásokkal befolyásolható – különösen, mert a fehérjebevitel korlátozása csökkenti e hormon mennyiségét.

Luigi Fontana, a Washingtoni Egyetem Saint Louis-i orvoskarának kutatója nem vett részt a fenti vizsgálatokban, de úgy véli, hogy a rendelkezésre álló információk együttesen azt mutatják: az IGF1 a rákot befolyásoló fontos tényező. Ő is úgy gondolja, hogy a nagyobb fehérje-bevitel és a magasabb IGF1-szintek hozzájárultak az utóbbi generációk gyakoribb rákos megbetegedéseihez, és hasonló tendenciát lát érvényesülni a keleti étrendről a nyugati táplálkozásra átálló bevándorló populációk körében.

Longo mindazonáltal óva int attól, hogy ki-ki maga alkossa meg életmeghosszabbító diétáját. Emellett pedig úgy véli, hogy a biokémiai mechanizmus, amelynek az IGF1 is része, szerepet játszik olyan, az öregedéssel összefüggő betegségekkel, mint a csontritkulás, az Alzheimer-kór és a kognitív hanyatlás. Reméli, hogy a kutatások e bajokra is kiterjeszthetők lesznek – jóllehet a vizsgálati populáció (a Laron-szindrómások csoportja) túlságosan kicsiny, ami megnehezíti ezt.