A HARMADIK HÚSVÉT

Bizony, ez már a harmadik Húsvét a COVID árnyékában. Az első hullám Magyarországon, 2020 kora tavaszán, az első detektált fertőzések megjelenése közel két hónappal előzte meg a Húsvéti Ünnepeket.

Az első

Valljuk be, magánemberi szinten, de kormányzati szinten is hatalmas volt az ijedelem. A közeli és távolabbi járvány sújtotta országok képei és az onnan érkező hírek rémisztőek voltak. Mivel az utolsó nagy és pusztító pandémia a világon éppen 100 éve volt, valóságos tapasztalat, gyakorlati forgatókönyv a kezelésére nem létezett. Kemény intézkedések, az egyéni védekezés forszírozása, mozgások korlátozása, élelmiszerfelvásárlás, jellemezték a Húsvét előtti és utáni heteket. „Kemény lockdown”.

Az első hullám végén felállított, az országok közötti eredményes védekezési rangsor igen előkelő, 5. helyén végeztünk. Egy adott, Húsvét előtti napon akkor 678 új fertőzött és 32 áldozat volt. A kormány és a felelős miniszter intézkedett. Lassan már ezeket is ki kellene értékelni, mert máig ható tisztázatlan hatásai még okozhatnak meglepetéseket és károkat az egészségügynek, különösen, ha egyszer feloldják a veszélyhelyzeti szabályozásokat.

Én a beavatkozások közül kiemelném azokat az át nem gondolt intézkedéseket, amelyek máig húzódó káros hatást okoztak a betegellátásban, amelynek az érdemi korrekciója lényegében még nem kezdődött meg. Ezekhez a vitatható intézkedésekhez kötődik néhány már akkor sem indokolt igazságtalan személyi döntés, amelyekről azonnal írtam a jegyzeteimben.

Különösen az idén lezajlott április 3-i országgyűlési választások teremtette politikai biztonság fényében, felül kellene vizsgálni ezeket a vitatható szakmai, strukturális és személyi döntéseket, hogy ne maradjanak itt elvarratlan szálak, vagy ha úgy tetszik „szekrényben maradt csontvázak”, mert ezek hitelteleníthetik a következő hónapok, évek egészségüggyel kapcsolatos döntéseit.

Számok

Eltelt két év: akkor 678 új fertőzött és 32 áldozat volt, tegnap 2534 új fertőzött és 27 áldozat. Akkor most még szigorúbb intézkedések vannak életben? Éppen nem! Védekezés ma a kórházakon és az idősotthonokon kívül gyakorlatilag nincs.

Mégis, mi a különbség? Az első hullám idején sem immunizálás, sem célzott gyógyszer nem állt rendelkezésre. A mai napig 6,4 millió magyar ember lett valamilyen szinten immunizálva, és a harmadik oltást is felvette 3,8 millió fő.  A fertőzésen átesett 1,88 millió fő, elhunyt 45,86 ezer fő. A kialakult betegség kezelésének is van már protokollja, és egyre több hatásos gyógyszer kerül az orvosok kezébe. A járvány stagnál, vagy nagyon lassan csökken, van miért imádkozni. És azért is, hogy fejezze már be a mutálódást ez a gonosz vírus, mert abba nemcsak lassan belepusztulhat az emberiség, de a bonyolult, ellentmondásos helyzetekbe bele is bolondulhat. És ennek is számos, részleges jelét láttuk az elmúlt hónapokban.

Háború

Húsvét előtt nyolc héttel az egyik, magát kereszténynek deklaráló ország reguláris fegyveres erővel támadt a másikra. Nem tisztem az okokat elemezni, mert azt gondolom, ezektől függetlenül sem lenne szabad már két civilizált országnak ártatlan emberekkel pusztító háborút vívni. Ezzel nem a megtámadott jogát vonom kétségbe a védekezésre, hanem egy szinttel feljebb, a háborút tartom alkalmatlan eszköznek a felmerült vitás kérdések tartós és biztonságos megoldására.

Tranzit

A magyar gázszükséglet 85%-a, az olajszükséglet 60%-a Oroszországból érkezik. Nézegetem a térképeket, ez gyakorlatilag mind Ukrajnán keresztül jön. Ukrajna ez elé semmilyen akadályt nem gördít. A vezetékek eddig épek és működnek. Sem az ukránok, sem az oroszok nem robbantják fel azokat. Nem is zárják el. Nézem a költségvetésüket, Ukrajna évente 1,2 milliárd dollár bevételre tesz szert a tranzitdíjakból. Az oroszok a sokszorosát a kitermelésből. Úgy tűnik, mintha egy titkos Molotov-Ribbentrop paktum lenne az ellenfelek között, mert erre a bevételre szükségük van. Minket, Németországot és az Európai Uniót az ukrán elnök embargó bevezetésére sürget. Nem értem. Magyarázni tudom, de nem értem…

Szentendre felett az ég

Nagycsütörtök délutánjára elcsendesedett az ország. Szokásos kora esti sétámat a városka peremén kezdem. A nap, mint ilyenkor mindig, a Kőhegy mögött tér nyugovóra. Szépséges pillanatok. Az ellentétes, keleti oldalon már lassan mutatja magát a telihold. Az égbolt még világos és áthatóan kék is. Valami szokatlant látok. 9 kondenzcsík, az elejükön gyorsan haladó pontszerű repülőgépek. Magasan, 8-10 ezer méteren repülhetnek. Valószínűleg vadászok és vadászbombázók, az alakjuk pontosan nem vehető ki. Valamelyest alacsonyabban egy hatalmas, négy hajtóműves szállítógép. Valamennyien nyugatról húznak a felkelő hold felé, azaz keleti irányba. Ukrajna, Románia felé.

A város is elcsendesedőben, az egyik ablakból a fiam zenéje hallatszik, egy erőteljes vallomás a szülőváros, a „haza” szeretetéről. Kicsit megállok, mert a dal hangulatát, szentendreivé színező dalmát-délszláv motívumot, amit barátai, a szintén szentendrei Söndörgő együttes adott hozzá – külön is kedvelem.

Lassan esteledik. Valami hiányzik. Ilyenkor Szentendre templomai, részben együtt, de külön is szívet melengető harangozásban olvadnak össze, jelezve, hogy a sokféle nemzetiség, többféle vallás milyen jól megfér egymás mellett.

Mától ez három napig szünetel. Az utolsó vacsora rosszat sejtető hangulata, Júdás várható árulása előre vetíti a tragédia képét.

A Péter-Pál templomban a katolikus hívők még imádkoznak a krizmaszentelés ősi liturgiája alatt, de azután kialszanak a fények. Elkezdődik a virrasztás, a vigília és az imádkozás a Megváltóért, az emberiségért.

Sanctissime Padre

Megállok egy percre a templom kertecskéjében álló, halványan megvilágított fehér szobor előtt. Szent II. János Pál pápa álldogál itt csendesen, virágokkal díszítve. Visszagondolva a rendszerváltás hajnalán nálunk tett látogatására, aminek egészségügyi biztosításán még dolgozhattam, ismerősként szólítom meg magamban: „Ugyan mit gondolsz most, Sanctissime Padre, a világ, az emberiség helyzetéről? Te, mint egykori czenstohovai perjel, egy híres magyar, Fráter György kései utóda, majd krakkói érsek, igazán jól ismered a térséget. Nemcsak minket, de az ukrán szomszédokat is, hiszen országaink története majd egy évezreden keresztül gyakran és számos ponton összefonódott. Mit tennél, mit mondanál, hogy javíts a sorsunkon?”

„Hallom, hogy utódod Ferenc találkozni készül Kirill pátriarkával, a moszkvai metropolitával. Ugyan mit tanácsolnál nekik, hogy lecsendesítsék ezt az öldöklő testvérharcot és a mögötte megbújó gyűlölködést?”

Nagypéntek már teljes csendben telik a hívők számára.

A harangok Rómába mentek, magyarázta kisunokájának drága nagyanyám, nem tudván, hogy tulajdonképpen egy hungarikumot tanít nekünk, mert ezt a metaforát szinte csak mi használjuk.

Ez már az elfogás, az ítélet, a megkínzás, a keresztút, a megfeszítés és a Megváltó halálának napja. Imádkozás, böjtölés, meditáció.

Húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Mert a tragikus halált a feltámadás követi, és ennek a reménységét ígéri az igaz embereknek.

A hit megerősödése, a reménység feltámadása, a megváltás ígérete utat nyit minden hívő embernek a megtisztulás, a bűnök megvallása és a feloldozás felé.

Különleges élmény mindezt a Szentföldön, elsősorban a történet helyszínén, Jeruzsálemben követni. Még ha a történészek vitatkoznak is a részletek hitelességén, de az Evangéliumokban leírt történeteket az utókor utakhoz, épületekhez, helyszínekhez köti. Amikor ott sétálunk Jeruzsálem óvárosában, az ókori kövekkel borított utcákon, a Via Dolorosán, akkor már nem a történelem a döntő, hanem maga a történet, amelyik a keresztény hit egyik alappillérévé változott. És az mindenkit megérint.

Ezt az érzést próbálják megismételni, a járvány elcsitulásával végre szabadon az egész keresztény világban. Rómában maga a pápa vezeti a körmenetet a Colosseum körül, amely ókori épület rengeteg szenvedést látott a korai kereszténység idején, és mégis, a Via Crucis a kereszténység egyik jelképévé vált. Úgy hallom, hogy a keresztet egy darabig egy ukrán és egy orosz család együtt fogja vinni, jelezve, „Urbi et Orbi”, Rómának és a földkerekségnek, hogy az emberiség útja közös, a szenvedéseken át a megváltásig.

A hívő keresztényeknek áldott, minden jóakaratú embernek békés, boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok! 

(Nyitókép: Kántor Andor (1901-1990): Szentendre. 70x90 cm. Olaj vásznon. Art Szentendre Galéria.)

A szerző korábbi írásai itt olvashatók