A kínai zsonglőr, a civilek és a katonák

– Hogyan került kapcsolatba az egészségüggyel?
– Egy kicsit beleszülettem. A szüleim orvosok, a szüleim barátai is, orvosok közt nőttem fel. Azután mégis közgazdász lettem. Majd két évtizeden keresztül foglalkoztam vezető beosztásban pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokkal a Budapest Banktól kezdve a Magyar Posta Biztosítóig, majd 2002-ben úgy döntöttem, hogy elvégzem a SOTE Egészségügyi Menedzserképzőjét. Ekkor még úgy látszott, hogy a piaci szféra lényegesen gyorsabb ütemben fog előre törni a hazai egészségügyben. A dolgok nem egészen így alakultak, ha akarja, erről később még beszélhetünk, mégsem bántam meg a döntésemet. Másfél évig egy egészségügyi finanszírozási tanácsadással foglalkozó kisvállalkozásban dolgoztam, majd független tanácsadó lettem, nagyobb kórházaknak, egyetemi klinikáknak dolgoztam. Így kerültem kapcsolatban a Honvédelmi Minisztériummal is.

– Mi volt a feladata tanácsadóként?
– 2012 nyarán kaptam megbízást a kórház átvilágítására. A honvédelmi tárca elszánta magát arra, hogy rendet tesz a kórházi gazdálkodásban. Az első megbízásom az volt, hogy transzparens módon különítsem el a civil ellátást és a katonai ellátást, költségek és feladatok alapján. Ezt a szétválasztást igényelte mind a tárcánk, mind az Egészségügyi Államtitkárság (EÜ ÁT). Ezt követte szervezet átalakítása. Egy hatékony vezetési szerkezet jött létre, amelynek élén a parancsnok áll (kórház ugyanis hadrendi elemként működik), alá pedig három igazgatóság tartozik: orvos-igazgató vezeti a Honvédkórházat, védelem-egészségügyi igazgató menedzseli a katonai egészségügyi feladatok ellátását és a gazdasági igazgató teremti meg a működés gazdálkodási és üzemeletetési hátterét. Egy éves tanácsadói munkám után az akkori helyettes államtitkár, egyben a kórház átszervezésével megbízott miniszteri biztos, Borbíró Zoltán úr felkért, hogy egyrészt miniszteri megbízottként folytassam a munkámat, másrészt vállaljam el a kórház gazdasági igazgatását.

Mivel úgy láttam, a minisztérium komolyan gondolja, hogy rendbe rakja a kórházat, továbbá az akkori (és mostani) katonai és közigazgatási vezetés személyi összetételét tekintve is jó esélyeket biztosít egy ilyen munkához, rövid mérlegelés után eleget tettem a felkérésnek. Mindig is vonzottak a nagy kihívások. Így a mai napig felelek miniszteri megbízottként a kórház stratégiai célú átalakításáért és gazdasági igazgatóként az operatív működésért.

– Milyen feladatai vannak a kórháznak és milyen feladatkörök tartoznak Önhöz?
– Az MH EK az ország egyik legnagyobb és legszínvonalasabb kórháza lényegesen összetettebb feladatkörrel, mint egy átlagos megyei kórház. A „sima" OEP-feladatokon kívül ide tartozik országos feladatkörrel a rendvédelmi szervezetek (BM, HM), a vasutasok, családtagjaik és nyugdíjasaik ellátása. Emellett a SE Kútvölgyi Klinikai Tömb mellett felelősek vagyunk a kiemelt állami vezetők ellátásáért is. Mindezekért az orvos-igazgató felel. Speciális feladatunk a katona-egészségügy működtetése, amit a Védelem-egészségügyi Igazgatóság irányít. Ami személy szerint engem illet, a gazdasági, műszaki, üzemeltetési feladatok teljes körűen alám tartoznak, emellett a kontrolling, a katonai és az egészségügyi anyaggazdálkodás, a közbeszerzés, valamint a térítéses ellátások és egyéb bevételi és pályázati lehetőségek menedzselése. A parancsnok közvetlenül irányítja a jogi, a személyügyi, minőségügyi területeket, valamint a Törzset, ami összefogja a szervezéssel, irányítással és kommunikációval kapcsolatos feladatokat.

– Mi a véleménye közvetlen kollégáiról, az intézmény menedzsmentjéről?
– Az új menedzsment véleményem szerint erős, hatékony, a civil szervezetek rugalmasságát ötvözi a katonai szervezetek megbízható és áttekinthető hierarchikus működési dinamikájával. Szabó vezérőrnagy stratéga a szó legnemesebb értelmében, komoly szakmai tapasztalatokkal felvértezve, amelyek felölelik a különböző külföldi NATO-bázisokon szerzett tudást is Nápolytól Kabulig. A parancsnok képes érvényesíteni a kórház hosszú távú érdekeit mind a civil ellátás, mind pedig a védelem-egészségügy területén.

A maga területén hasonló kvalitásokkal rendelkezik az orvos-igazgató, Zsiros dandártábornok is. Az ország egyik legnagyobb baleseti sebész-szaktekintélye, aki évtizedek óta vezeti a kórház traumatológiai ellátását, emellett a katona-egészségügy szervezésében is meghatározó autoritás. A védelem-egészségügy vezetése ugyancsak magas színvonalú, külföldön képzett szakemberek irányítják.

A menedzsment tehát jó, azonban a kórházra háruló feladatok és a különböző irányokból ránk nehezedő nyomás rendkívüli. A gyermekellátást kivéve teljes körű egészségügyi ellátást nyújtunk a progresszivitás legmagasabb szintjén. A négy elődintézmény (Honvédkórház, BM Kórház, MÁV Kórház-Rendelőintézet, Országos Gyógyintézeti Központ) összevonása racionális lépés volt, a kivitelezés azonban pocsékra sikerült. Ennek a hátrányait érezzük a bőrünkön a mai napig. Az ősbűn, amit az akkori egészségügyi döntéshozók elkövettek, az volt, hogy a feladatok teljes körűen hozzánk kerültek, a hozzájuk tartozó finanszírozás azonban csak 45%-ban.

– Ezt tudná kicsit részletezni, hogy az olvasóink jobban megértsék a problémát?
– Lényegében arról, hogy a feladatrendszer változatlanul hagyása mellett a korábbi „kubatúra" nagyjából 55%-án kellett volna a korábbi finanszírozás 45%-ával működnünk. Majdnem olyan érzéketlenséggel rajzolták át földrajzi, működési és finanszírozási határainkat, ahogyan a volt gyarmattartók rajzolták meg Afrika politikai térképét a kivonulásuk után. A dolog abszurditását leginkább egy „elfelejtődött szakrendelő" esete mutatja. Az egyesítéskor, amikor 2 telephelyet kialakítva két kórház-rendelőintézetet összevontak az akkori AEK-ba, az egyik kórházhoz tartozó szakrendelőt egyszerűen elfelejtették átadni. Alapvető egészségszervezési hibát követtek el, így most második legnagyobb, 600 aktív ágyat működtető telephelyünkön nincsen szakrendelői háttér.

– Mit léptek ebben a már-már drámai helyzetben?
– Radikális és rendkívül fájdalmas lépésekre kényszerültünk. Először is becsuktuk a leginkább nélkülözhető telephelyeket, 2012 óta négy telephelyet. Ez megszűnő munkahelyeket is jelentett, emberek életének, sorsának olykor fájdalmas megváltozását. Új, észszerűbb és transzparensebb beszerzési eljárások révén csökkentettük a nagy szolgáltatások (mosatás, élelmezés, takarítás) árait. Végül folytattuk a szigorú keretgazdálkodást az összes költséghelyen. Az elmúlt időszak nem volt sétagalopp, néha úgy éreztem magam, mint a kínai zsonglőrök, akik a kezükkel és a lábukkal egyszerre pörgetnek tányérokat, labdákat és cilindereket. Tavaly azonban már olyan finomabb hangolási feladatokhoz is eljutottunk, mint egyes osztályok átszervezése. Például a sürgősségi osztályunkon csökkent a várakozási idő, a várakozás körülményei pedig jobbak lettek: javítottuk a betegek felé az információáramlást, vizes ballonokat helyeztünk el a folyosókon, információs sávokat festettünk fel. Sikerült enyhíteni a várakozás feszültségét, s betegpanaszok száma is jelentősen csökkent. Az idén a radiológia átszervezése következik.

– Lássuk a számokat! Mennyivel javult a kórház fedezete?
– 2011 vége óta 3,5 milliárd Ft-tal. Hét milliárd forint éves hiányt faragtunk le 3 év alatt, 2014-re 3,5 milliárd Ft-ra. Ez nem rossz eredmény. Innen viszont nehéz lesz tovább lépnünk az egészségügyi döntéshozók segítsége nélkül. A Honvédkórház (HK) fajlagosan súlyosan alulfinanszírozott mind ellátási kötelezettségéhez, mind szakmastruktúrájához, mind pedig progresszivitásához viszonyítva. Mivel az esetösszetétel-indexünk az egyetemi klinikák szintjén van, további költségcsökkentés csak az ellátás szűkítésével vagy minőségrontással érhető el. Egyiket sem akarja az orvosi vezetés. A nyomás viszont óriási rajtunk.

– Mondjon most néhány sarokszámot a kapacitásaikról és a működési költségekről!
– Közel 2000 ágyunk van, ebből 1200 aktív ágy Budapesten. Ezen kívül Balatonfüreden és Hévízen három telephelyen vannak a rehabilitációs intézményeink. A kecskeméti volt Repülőkórház elsősorban a védelem-egészségügyet szolgálja ki, de ellátjuk a környék járóbetegeit is, továbbá egynapos sebészeti ellátást nyújtunk a Bács-Kiskun megyei Kórházzal együttműködve. Az OEP bevételünk megközelíti a 21 milliárd forintot, az egyéb bevétel pedig az egymilliárdot. A klinikai vizsgálatokból származó bevételünk jelentős, hála országosan elismert szaktekintélyeinknek. Elkezdtük bővíteni a térítés ellenében nyújtható ellátások körét, azaz a piaci és költségvetési szervezeteknek nyújtott foglalkozás-egészségügyi tevékenységünket. Ebben az évben erre a területre összpontosítunk. Úgy látom, komoly kiaknázható lehetőségek vannak a kórház és a 27 ezer főt számláló Honvéd Egészségpénztár kapcsolatában.

– Korábban említette, hogy eddigi erőfeszítéseik ellenére sem tudták elérni a fedezeti pontot a kórház gazdálkodásában. Mi az oka?
– A védelem-egészségügyet a honvédelmi tárca korrekt módon finanszírozza. A fedezethiányt nem ez, hanem a társadalombiztosítás ellátásainak alulfinanszírozottsága okozza. Megbízható, neves független tanácsadókkal is alátámasztott adataink vannak arra nézve, hogy 24.000 súlyszám hiányzik az OEP-finanszírozásunkból. Ezt a számot támasztja alá a jelenlegi, lakosságszámon alapuló ellátási terv háttérszámítása is. 

– Minden kórház panaszkodik. Mennyiben méltánytalanabb a Honvédkórház helyzete a többi, a szakma csúcsán álló intézmény pozíciójához képest?
– Soha nem "panaszkodtunk". Az Egészségügyi Államtitkárságnak, ahogyan korábban Önnek is konkrét számokat és érveket soroltunk fel. A méltányosságra és az ésszerűségre hivatkoztunk, végső soron arra, hogy hatékonyabb forráselosztást lehet elérni, ha a pénz követi az ellátási feladatokat. Mint már utaltam rá, elsősorban történeti okokról van szó, az összecsapott kórházegyesítés ősbűnéről. Nyolc évvel ezelőtt összevonták a HM, a BM, a vasút és az orvosi továbbképző kórházait, a Honvédelmi Minisztérium fenntartása alatt. Mi nem csak területi, hanem speciális igényjogosulti elven is ellátunk betegeket. „Pacientúránk" három részből tevődik össze: a civil lakosság számára kiemelt központ vagyunk, és több olyan szakmánk is van, amelyben 1,5 millió fő tartozik hozzánk.

Emellett lefedjük 1,2 millió fő baleseti ellátását. Ezen felül kötelezettek vagyunk a speciális ellátottak, a Belügyminisztérium, a honvédség, a MÁV és háttér-intézményeik családtagjaik, nyugdíjasaik és a nyugdíjasok házastársának országos ellátására. 2012 őszén felmértük ezt a kört. Nagyjából 1 millió emberről beszélünk, akiknek persze csak kis része veszi igénybe nálunk az ellátást (fekvőbetegeink nagyjából 20%-a). A harmadik ellátotti kör az államigazgatás törvényben felsorolt kiemelt vezetőinek az ellátása.

Az öröklött okokon kívül vannak más veszteségforrásaink is. A Honvédkórház a traumatológia mellett a kardiovaszkuláris és cerebrovaszkuláris ellátás, valamint a diagnosztika területén is kimagasló színvonalat képes biztosítani. A multidiszciplináris szakmai háttér miatt a nálunk gyógyuló betegek meglehetősen nagy biztonságot élveznek, rendkívül jó gyógyulási esélyekkel. A színvonalból továbbra sem engedünk, azonban méltánytalannak tartjuk, hogy eddig mindezt nem honorálta a finanszírozó. A „kéményhatás" jelentős: olyan betegek is „felszállnak" hozzánk, akiket a megyei, sőt, olykor a városi kórházak is el tudnának látni. Úgy látom, több kórház a központi régióban (nem látom értelmét, ezért nem nevesítem őket) visszaél a helyzetével; megkockáztatom, hogy időnként az emberiesség alapvető elvárásai is figyelmen kívül hagyva. Ugyanakkor tudom, hogy ők is prés alatt vannak, még az is lehet, hogy hasonlóképpen járnék el a helyükben.

– A konkrét példák mindig szemléletesebbek.
– Konkrét példákat szeretne? A politraumás betegek ellátásában az esetek túlnyomó része hatalmas veszteséget (esetenként akár 400E Ft-ot) termel, de el nem küldhetjük „feljebb" a beteget, mivel felettünk már nincsen senki. Hasonló helyzetben vagyunk a labor vizsgálatoknál is. A kórház laboratóriuma nem utasíthat vissza vizsgálat-kérelmet, így a megítélt TVK 4-5-szörösét jelentjük le teljesítményben. Óriási ráfizetés. Csapdahelyzetben vagyunk. Más szolgáltatók a TVK elérése után –hogy ne termeljenek hiányt-, hónap közepétől hozzánk küldik vizsgálatkéréseiket, mi azonban nem küldhetjük őket tovább. Klasszikus csapdahelyzet. Csak ezzel évi több százmillió forint veszteséget termelünk. Napi 140-150 beteget fogad a Sürgősségi Osztályunk, mi látjuk el szinte az egész főváros gasztroenterológiai vérző betegeit is. A napi 150 beteg azonban a nyugalmi időszakot jelenti, erre rakódnak rá az olyan rendkívüli, időszakos terhelések, mint nyaranta a Sziget Fesztivál, amire a kórház egy fillér plusz pénzt sem kap.

– Beszéljünk a jövőről. A közép- vagy hosszú távú terveikben szerepel a Podmaniczky utcai (volt MÁV kórház) és a Róbert Károly körúti telephelyek összevonása?
– Igen. Vannak ilyen terveink, ez azonban állami döntést igényel. A Róbert Károly körúton 2008-ban felépült „első torony" volt a magyar kórházügy talán utolsó jelentős modern fejlesztése. Az épület minden szempontból megfelel egy 21. századi kórházzal szemben támasztott követelményeknek. A stratégiai terveink része egy második torony felépítése a Róbert Károly körúti telephelyen. A Podmaniczky utcai telephely ugyanis kilenc épületből áll, óriási lépés volna mind a gyógyítás, mind pedig a gazdálkodás szempontjából, ha megszabadulhatnánk tőle. Természetesen addig is folyamatosan újítjuk fel az épületeinket, jelenleg éppen a Banai professzor által irányított gasztroenterológiai osztályon alakítunk ki fürdőszobákat a szobák mellé. Vizesblokk nélküli szinte lehetetlen ellátni ilyen típusú betegeket.

– Milyen beruházásaik futnak még, illetve milyen terveik vannak a a közeljövőben?
– Uniós pénzt mindössze 120 millió Ft-ot kaptunk az elmúlt 7 évben, ez 8 koraszülött „ágy" kialakítását tette lehetővé. Nem egészen fair. A mi méretünknek megfelelő kórházak, klinikák 15-20 milliárd forintból kaptak az elmúlt 7 évben – ha a központi régión kívül estek –, egy ilyen összegű fejlesztés nagyon hiányzik nekünk is mind szakmai, mind pedig orvosi szempontból. Az eszközpark 2007 óta nem volt megújítva. Lépnünk kell a képalkotó diagnosztika területén. A fenntartó Honvédelmi Minisztérium támogatásával jelentős eszközfejlesztést valósítunk meg. Két 128 szeletes szuper-CT-t és a perifériás és idegsebészeti ellátáshoz szükséges DSA-berendezést telepítünk, májusi ünnepélyes átadással. Az eszközhiány ellenére vannak komoly szakmai eredményeink. A Szülészeti Osztályt vezető főorvosunk, Demeter János és a Koraszülött (PIC) Osztály vezetője, Nádor Csaba széleskörű régiós egyeztetések eredményeként optimalizálták a szülés előtti kismamagondozást. Ennek köszönhető, hogy évente több, mint nyolcvan egy kiló alatti gyermek nálunk tud megszületni, ami gyakran életben maradásuk egyetlen esélye. Emberként és különösen háromgyerekes anyaként megindít ez az eredmény, és az ott folyó munka. Azt is tudom azonban, hogy ezzel mázsás súlyokat vettünk a vállunkra finanszírozási szempontból.

– A képalkotó diagnosztikában jelentős szakemberhiány van. Ezt hogyan tudják megoldani?
– Nehezen. Országos hiány van, valóban, hallottam, hogy sok helyen már csak 10.000 Ft-os órabérrel tudnak szakembert találni. Azok az ellátók, akik, mint mi, folyamatosan felvételesek, és minden szakmában 24 órában kell kiállítaniuk ügyeletet, nem képesek kifizetni ezeket az óradíjakat. Miközben tudom, hogy az orvosaink a környékbeli kórházakba járnak ügyelni – és közben talán pihenni is, hiszen a felvételesek egyre gyakrabban a Honvédkórházba irányítják a betegeket. A kiutat egyrészt az egészségpolitikának kell megtalálnia. Másrészt üzemszinten a távdiagnosztika bevezetésében gondolkodunk a legkiválóbb szakemberek bevonásával. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan olyan osztályunk lesz, ahol a radiológusok számára hosszú távú, kecsegtető jövőképet tudunk felmutatni. Reményeim szerint az új technológia megjelenése, a legmodernebb, kardiológiai diagnosztikára is alkalmas CT-berendezések, a modern DSA-k és a jó szervezettség idecsábítják majd az ambíciózus radiológusokat, az itteni beteganyag ugyanis felbecsülhetetlen lehetőségeket biztosít szakmai fejlődésük szempontjából.

– Milyen szerepet játszik majd az új budapesti egészségügyi struktúrában az MH EK? És ehhez kapcsolódóan mi a véleménye az Egészségügyi Államtitkárság új finanszírozási koncepciójáról?
– A kórház és én személy szerint teljes mellszélességgel támogatjuk a jelenlegi berögzült, kijáráson, történelmi véletleneken és átláthatatlan háttéralkukon alapuló finanszírozást felváltó új, fejkvóta alapú finanszírozást. Még akkor is így van ez, ha természetesen tisztában vagyok vele, hogy módszertani szempontból sok kívánni valót hagy maga után az új rendszer. Talán nem veszik szerénytelenségnek ha azt mondom, hogy intézményünk a főváros és a központi régió ellátórendszerének egyik meghatározó szereplője. A fenntartó nem az Egészségügyi Államtitkárság, ez korábban okozott problémákat, sok esetben finanszírozási, konszolidációs kérdésekben hátrányt szenvedtünk, bár a működés finanszírozása nálunk is az OEP feladata, ugyanúgy, mint az egyházi intézményeknél, egyetemi klinikáknál. Az elmúlt időszakban úgy látjuk a szándék pozitív, ami pedig az új szakmai vezetést illeti, Zombor Gáborral és közvetlen szakmai stábjával ígéretes és konstruktív kapcsolatokra látunk esélyeket. Az Államtitkárság meglátásunk szerint az együttműködés erősítésére törekszik, win-win megoldásokra, és ennek megfelelően racionálisan és méltányosan fogadja a korábban vázolt finanszírozási abszurditások feloldására tett javaslatainkat. A kormányzati kommunikáció és az Államtitkársággal folytatott megbeszélések alapján egyértelműnek látszik számunkra, hogy kiemelt szerepet kap a kórház. Lakosságszám alapján az egészségközpont ellátotti köre jelentősen meghaladja a vidéki kiemelt kórházak ellátási területét, és az Államtitkárság által bemutatott finanszírozási modell ezt végre elismeri, honorálja. Az alapszakmákban (A, B) a kórház az ellátási igényt leginkább meghatározó II. progresszivitási szinten több, mint 600 ezer beteget lát el, földrajzilag a III., IV., XIII. és XV. kerületet valamint az észak-pesti terület agglomerációját. Sürgősségi ellátási területünk 1,2 millió fő. Szinte minden szakmánk III. progresszivitású, itt vannak milliós ellátotti területek is.

– Hogyan lehet előrelépni a fenntartható működés érdekében?
– Számításaink szerint a lakosságszámon alapuló finanszírozással, a járóbeteg kapacitás bővítésével, a labor, képalkotó és patológia térségi koncentrációjával és a finanszírozás részbeni átadásával, továbbá néhány már egészségpolitikai szinten eldöntött ellátásnak a kórházba történő telepítésével az MH EK nullszaldós működése 2 év távlatában megvalósítható. A kórház, mint említettem, elkötelezett a speciális igényjogosultak színvonalas ellátásának fenntartásában is, ennek finanszírozására az új finanszírozási modell technikailag ugyancsak lehetőséget teremt.

– Térjünk át most a makrogazdasági szintre. Az olvasóink valószínűleg kíváncsiak lennének a tágabb környezetről, a finanszírozásról, egyáltalán a magyar egészségügyről alkotott véleményére is.
– Értem azokat a véleményeket, szofisztikált egészség-közgazdászi kritikákat, amelyek ízekre szedik az OEP „koncepcióját". Maga az Államtitkárság nyilvánvalóan tisztában van a módszertani finomságok hiányzó voltával, hiszen számos formában kinyilvánította: egyelőre csupán a forráselosztást új alapkoncepcióját dolgozták ki. Természetesen ez nem egy klasszikus, korrigált fejkvóta alapján történő finanszírozás, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, mélyreható elemzésekkel és modellszámításokkal. Az egészségpolitika most még csupán néhány elérendő célt és alapelvet határozott meg: méltányosság, egyenlő hozzáférés, hatékony és lehetőség szerint nullszaldós kórházi működés, felesleges kapacitások megszüntetése.

Látva azonban, hogy a magyar egészségügy finanszírozása és kapacitásai az elmúlt húsz évben alig változtak, azt kell mondjam, hogy minden, a finanszírozást és a struktúrát jobbító szándékkal megváltoztató kezdeményezést csak támogatni tudok. Drukkolok nekik, tennivaló van bőven. A kórház-finanszírozás rendszere lassan a fejünkre szakad. Egyetlen ilyen nagy rendszer sem tudja elviselni jelentős torzulások nélkül, ha elhanyagolják a karbantartását, ha 15 évig nem korrigálják a ráfordítási arányokat, vagyis az egyes HBCS-k költségarányait, vagy nem fejlesztik a rendszer által igényelt ellenőrzések módszertanát, humán erőforrását és szervezeteit. De ez már nem az én asztalom.

– Korábban több érdekes cikke jelent meg a szaksajtóban, amelyek a kórház-finanszírozás diszfunkcióit és az ellenőrzési rendszer hiányosságait tárták fel, többek között angliai és amerikai kórháztervezési és finanszírozási ellenőrzési módszerekre utalva. Mit tart most a hazai egészségfinanszírozás legsürgetőbb feladatának?
– A kórházi orvosok bérének jelentős emelését és ezzel egyidejűleg a paraszolvencia kriminalizálását. Ha egy adott ponttól kezdve évi 20-30 milliárdot fordítana az állam a kórházi orvosok bérének növelésére, és ugyanattól a naptól kezdve egyértelműen bűncselekménnyé nyilvánítaná számukra – tehát a nővérek számára nem - a borravaló elfogadását, a szakma egy viszonylag szűk elitjét leszámítva az orvostársadalom egésze jobban járna mind anyagi, mind pedig képzési-szakmai szempontból. A civil lakosságról nem is beszélve.

– Elégséges-e a GDP-hányados egészségfinanszírozásra költött pénz ma Magyarországon?
– A magyar egészségügyből nem szabad több pénzt kivonni. Magyarországon reálértéken 2006 óta egyre kevesebb állami pénz jut az egészségügyre. A „dicsőséges konvergencia-program" 3 év alatt a GDP 0,9 %-ával csökkentette a közfinanszírozásra fordított pénzeket. Katasztrófa volt, ami azonban folytatódott. A pénzkivonás mértéke reálértékben mostanra meghaladta az 50 %-ot, a visegrádi négyek első helyéről néhány év alatt az utolsó helyre zuhantunk vissza. Ezért ma már hatékonyságjavításról, egészségügyi reformokról és hasonlókról beszélni – jelentős részben demagógia. A döntő ma már nem a hatékonyságjavítás, hanem az, hogy ne vegyenek el több pénzt az egészségügytől. Hogy az ország újra visszakapaszkodjon oda, ahová gazdasági fejlettsége alapján tartoznia kellene az egészségügyi közfinanszírozás GDP-arányos hányadát tekintve. A gyönge egészségügy értelmetlen pazarlás a nemzet emberi erőforrásaival, nem szabad tovább megengednünk. A szakmának hallatnia kell a hangját és jobban össze kell fognia saját és az ország jól felfogott érdekében. Aki halkan beszél, azt nem hallja meg a politika. A döntéseket pedig a politika hozza.