A közepesen táplált nőbetegek esete

Mennyire fontos a beteget, hozzátartozót partnernek tekinteni? Milyen nyelvet használjon az orvos, ha velük kommunikál, illetve azokban a dokumentációkban, amelyek a kezükbe kerülhetnek? Ha leegyszerűsítjük a kérdést: fontos-e a beteg/hozzátartozó lelkével is foglalkozni, vagy csak a megalapozott szaktudáson alapuló kezelés számít? Ennek a nem könnyű, de örök témának a boncolgatására vállalkoztak a Falus Ferenc által összehívott egészségügyi szakemberek és vendégeik a már rendszeressé vált beszélgetés-sorozat, a „Markáns vélemények" keddi összejövetelén.

Az "erősen elhízott, javított fogazatú, korának megfelelő szellemi épségű" páciens számára elidegenítő lehet ez a róla szóló leírás, s megnehezíti kapcsolatát is az orvossal - írta a vitaindítót tartó dr. Sándor Judit, jogász, bioetikus. A legjobb esetben is csak egy „közepesen táplált nőbeteg" lehetünk - mondta a CEU professzora, aki szerint, ha az orvos valódi partnerként kezelné a betegeket és nem csak „lepapírozná" az esetet, rájöhetne, hogy valójában a tájékoztatás, a beteggel való kommunikáció a kezelés talán legfontosabb, legérdekesebb része. Nem beszélve arról, hogy maga a terápia is sokkal gördülékenyebb, eredményesebb lehetne egy együttműködő, önbecsülésében sértetlen pácienssel.

A szakember ellenkező példákat is felsorolt, ahol a kórházban egy megalázó beszólás vagy egy kórlapra írt rideg megjegyzés tragédiához is vezetett. A későbbi beszélgetésben egyébként az is elhangzott, hogy a betegjogi szervezeteknél is a legtöbb panasz épp a nem méltányos bánásmódból fakad.

Dr. Sándor Judit arra is példát hozott, hogy nem mindegy, a tájékoztatásnál mire teszik a hangsúlyt. Elmesélte, hogy egy csoport medikust megkérdeztek: egy 90 százalékban eredményes kezelést elvállalnának-e egy adott betegségnél. A válasz egyöntetű igen volt. Egy másik csoporttól azt kérdezték, elvállalnának egy kezelést egy adott betegségnél, ha az 10 százalékban súlyos mellékhatásokkal jár. A válasz egyöntetű nem volt.

A legjobban talán akkor derül ki, hogy orvosnak és betegek mennyire fontos értenie egymást, amikor a halált kell kommunikálni. Erről beszélt Gaal Ilona újságíró, a Magyar Hospice Alapítvány programvezetője. Tapasztalata szerint fontos a fokozatos tájékoztatás, hogy a beteg felfogja, megértse, mi történik vele. Fel kell készíteni a végre, el kell magyarázni milyen teendői lehetnek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hozzátartozókat méltatlanul csak mellékszereplőnek tartják, pedig sok esetben rengeteget segíthetnek. Hiszen a beteggel ellentétben nincsenek beszűkült tudatállapotban, tehát jobban megjegyzik a dolgokat, mit hogyan kell szedni, tenni.

Nem értett teljesen egyet az orvos-beteg kommunikáció fontossági sorrendjében dr. Szathmári Miklós, aki úgy vélte mégis csak az orvosi szaktudást kellene az első helyre tenni. A Semmelweis Egyetem tanszékvezető professzora szerint egyébként Magyarországon az orvos-beteg kapcsolat az amerikai, illetve a nyugat-európai országokhoz képest kifejezetten jó, igaz a korábbiakhoz képest romlik. Felmérések alapján például az USA-ban 17 másodperc után vág bele az orvos a beteg mondanivalójába.

A professzor szintén külföldi kutatásra hivatkozva mondta, hogy nehéz úgy tájékoztatni, hogy tudható a betegek vajmi keveset jegyeznek meg az elhangzottakból. A felmérés szerint ugyanis, mire egy beteg leért egy emeletes egészségügyi intézmény kapujához, már 55-60 százalékát elfelejtette annak, amit az orvossal megbeszélt, például, hogy otthon mik a teendői, hogy hányszor milyen gyógyszert vegyen be. A hozzátartozókkal kapcsolatban pedig dr. Szathmári Miklós megjegyezte: 30 éve még nem volt szégyen otthon meghalni, ma azonban a betegek legalább 4/5-e kórházban huny el, mivel a hozzátartozók nem akarják látni a szenvedést.

Több hozzászóló után Csehák Judit egykori egészségügyi miniszter is felszólalt. Azt mondta, most nem mint orvos, vagy egészségpolitikus szeretné megosztani tapasztalatait az orvos-beteg kommunikációról, hanem mint a legelszántabb hozzátartozó. Azért a jelző, mert mint mondta: hiába a szakmai tapasztalat, a kiterjedt kapcsolatrendszer, sehol nem hagyhatja magára hozzátartozóját, mindenhová vele kell mennie, mert elveszne az információk kavalkádjában. Az ex-tárcavezető azt is bevallotta, nem a tudományos értekezésekből - ezeket is elolvasta - hanem a betegtársaktól és egy szakmai folyóiratból kapták hozzátartozójával a konkrét kórral kapcsolatos leghasznosabb tudnivalókat.

Zárásként a hospice programvezetője jó példaként elmondta, hogy vannak orvosok, akik nem tartják ördögtől valónak az internetet, amely megfelelő irányítással segítheti a betegek tájékozódását. A professzor szerint is kölcsönös érdek, hogy jó legyen a viszony betegek és orvosok között, akikről tudni kell: "nem istenek". Dr. Sándor Judit szerint imindkét félnek segítség lehet a partnerség, mert a beteg is sokat segíthet az orvosnak. Például abban, hogy az orvos rájöjjön nem is olyan rossz dolog lemondani az istenségről.