A legrosszabbul finanszírozott szakma

A sebész szakma legfájóbb pontja, hogy hazánkban a korszerű sebészeti beavatkozások már régen nem finanszírozhatók, holott a sebészet ugyanúgy technológiaigényes, mint számos más szakterület, fogalmaz Oláh Attila professzor, a Szakmai Kollégium Általános Sebészeti Tagozatának elnöke a Kórház című szaklapnak adott interjúban.

A rohamos fejlődés példájaként említi a laparoszkópos technikát, amelyet alig húsz évvel ezelőtt kezdtek alkalmazni. A kellő finanszírozás hiánya miatt megtorpant elterjedése, a hazai kórházak képtelenek kigazdálkodni a műszerek amortizációját és az egyszer használatos eszközök árát. A kontinens más térségeiben már nagyon sok beavatkozás kapcsán rutin eljárásnak számít, nemcsak a nyugati országokban, de a szomszédos államok többségében is. Velünk ellentétben ott már nagy számban használják a robotsebészeti technikát, és számos olyan technikai újdonságot, amelyről a magyar sebészek legfeljebb álmodhatnak. Az új technikák és eszközök területén legalább húsz év a hazai sebészet lemaradása, állítja a tagozat elnöke.

"Kijelenthetem, hogy itthon a sebészet az egészségügy legrosszabbul finanszírozott szakmájának számít. Ennek egyik alapvető oka az, hogy a HBCS elszámolási rendszer bevezetésekor a sebészeti eljárások finanszírozását eleve rosszul, a valóságosnál lényegesen alacsonyabb pontértékeken határozták meg a döntéshozók. A helyzet azóta sem változott: szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a modern eszközök hiánya, a műtétek alulfinanszírozása jelentősen rontja a magyar daganatos betegek túlélési esélyeit. Akik az utókezelés során hiába kapják meg a legújabban törzskönyvezett, nagyon modern és rendkívül drága onkológiai gyógyszereket, terápiás eljárásokat, ha a daganateltávolító műtétük körülményei, szakmai és eszközszínvonala olyan, amilyen. Míg az OEP, a magas költségek ellenére „árában" finanszírozza az operáció utáni onkológiai kezeléseket, addig magát a műtétet mélyen értékén alul kezeli“ – fogalmaz a professzor.

Számos kis vagy városi kórházban presztízsnek számít a sebészeti osztály működtetése, különösen igaz ez bizonyos daganatsebészeti műtétekre, pedig feltételezhető, hogy abban a kórházban, ahol ezekből az operációkból évente csupán egy-két beavatkozást végeznek, a beteg lényegesen alacsonyabb szintű ellátást kap, mint a több száz műtétet végző centrumokban.

Komoly hiányosságnak tartja Oláh Attila, hogy jelenleg még nincs olyan jogszabály, amely meghatározná, hogy egyáltalán hol és ki végezhet bizonyos beavatkozásokat. Míg számos szakmában egyértelmű utasítás létezik arra vonatkozóan, hogy bizonyos kórképeket hol kezelhetnek, a sebészetben ez még szabályozatlan. Ennek hiányában, a gyakorlatban ma egy „egyszerű" sebész szakképesítéssel az orvos bármilyen hasi műtétet elvégezhet.

Mindenekelőtt az onkológiai műtétek feltételrendszerét kellene jogszabályban rögzíteni a sebészeti tagozat elnöke szerint. Ennek a centralizáló törekvésnek az indokoltságát támasztják alá azok a nyugat-európai (Skandinávia, Benelux-államok stb.) eredmények is, amelyek egyértelműen igazolták a műtéti halálozás látványos csökkenését és a hosszú távú túlélés szignifikáns növekedését. Az onkológiai sebészet centralizálásával párhuzamosan megoldásra vár az akut sebészet problémája is.

Tarthatatlan a jelenlegi gyakorlat, amely szerint egy adott beteg gyógyulási esélyei attól függnek, hogy a mentő az akut hasi kórképpel éppen melyik kórházba szállítja. A kisvárosi kórházak egy részében még ultrahangvizsgálat sem áll rendelkezésre ügyeleti időben, nem beszélve az urgens endoszkópos vizsgálatról, vagy akár a kellő létszámú szakorvosi személyzetről. Számos kórház úgy működik, hogy mátrix osztályán szülészek, sebészek vagy egyéb társszakmák képviselői vegyesen ügyelnek. Éppen ezért az akut sebészet területén is szükség van valamilyen mértékű centralizálásra és ésszerűsítésre.

A sebészeti tagozat elnökével készült interjú a Weborvos Pro-n olvasható.