Az egészségügyi gazdasági vezetők szerint diszkriminatív és elfogadhatatlan az üzenet.
Újra át kell gondolni az ágazati béremelési elveket, és be kell emelni a körbe a gazdasági-műszaki területen dolgozókat – áll az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének tegnap elfogadott állásfoglalásában. A dokumentum szerint a munkavállalói csoport kihagyása diszkriminatív és elfogadhatatlan üzenet.
Mint Molnár Attila, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, a tegnapi közgyűlés rossz és kiábrándult hangulatban ült össze, miután a műszaki és gazdasági területen dolgozóknak szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy a második béremelési körből is kimaradtak. Pedig reménykedtek, hiszen feketén-fehéren kimutatták egy őszi felmérés során, hogy egyre nagyobb az elvándorlás az egészségügyi ellátás nélkülözhetetlen hátterét megteremtő munkatársak körében. Mint az állásfoglalásban is jelzik, ha ez a folyamat nem állítható meg rövidesen, akkor a munkatársak hiánya meg fogja nehezíteni a kórházak működését.
Molnár Attila szerint ugyanakkor nem reális lehetőség a munkaerő pótlása, ugyanis az egészségügyben speciális tudás kell a feladatok ellátásához, a betanulás pedig hónapokat vesz igénybe. Leginkább azt sajnálja az elnök, hogy olyanok hagyják el az egészségügyet egzisztenciális okok miatt, akik hosszú évtizedeken át áldozatkész munkát végeztek az ellátás hátterének biztosításában.
A műszaki-gazdasági vonalon 23 ezer ember dolgozik, érdekérvényesítő erejük nem a legerősebb Molnár Attila szerint. Ezért egyelőre a mozgásterüknek megfelelően újra és újra elmondják, hogy rendezni kell itt is a béreket. Szerencsére nem érzik egyedül magukat, ugyanis a bértárgyalásokon részt vevő szakmai szervezetek is egységesek voltak ebben a kérdésben, így remélik, hogy előbb-utóbb a döntéshozókhoz is eljut jogos igényük.