A népegészségügy és a társadalmi szolidaritás

Ma már nem végez primer epidemiológiai kutatásokat prof. dr. Vokó Zoltán, hanem inkább transzlációs kutatásokat folytat annak érdekében, hogy az epidemiológiai kutatások eredményei bekerüljenek az egészségpolitikai és az egészség-gazdaságtani elemzésekbe. Az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Intézet Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával, az MTA doktorával készült, epidemiológiáról, népegészségügyről, kutatásairól szóló interjú az Orvosok Lapja novemberi számában jelent meg.

Már azt nagy előrelépésnek tartja Vokó Zoltán, hogy a kormány nyáron bejelentette az Egészséges Magyarország program kidolgozását, mint mondja, újra van párbeszéd, s érezhető a politikai szándék és akarat egy új népegészségügyi program megalkotására. Reménykedik, hogy egy hosszú, de legalább középtávú keretrendszer születik, amiben az egyes intézkedések nem ad hoc jelleggel valósulnak meg, hanem szisztematikus építkezés, fejlesztés során. Azon kevés terület közé tartozik a népegészségügy, ahol legalább az elvek szintjén megszülethet a politikai konszenzus, s a programok között van kontinuitás.

Epidemiológus kutatóként azt látja továbbra is, hogy Magyarország a fejlett államok közé tartozik abból a szempontból, hogy a betegségteher nagy részét a krónikus nem fertőző betegségek adják. A rendszerváltás óta kedvező a trend, jelentősen nőtt a születéskor várható élettartam, csökkent a keringési betegségek okozta halálozás, korai halálozás, a kedvező folyamat már a rendszerváltás előtt megkezdődött. A daganatos betegségeknél azonban egyáltalán nem állunk ilyen jól, igaz, a fejlett államokban sincs nagy változás. Negatív tény, hogy Nyugat-Európához képest a lemaradásunk alig csökkent.

A legnagyobb problémát azonban nem is a betegségek, a népegészségügy oldaláról kell megközelíteni álláspontja szerint, hanem a szociális tényezők felől. Az ország kettészakadása nagyon sok aspektusban mutatkozik meg. Ma már milliós lélekszámú néprétegek vannak nagyon marginális helyzetben, ami kihat a lakosság egészségére is, s megmutatkozik az ellátórendszerhez való hozzáférhetőségben is. Ez az egyik legjelentősebb társadalmi probléma véleménye szerint, mert lehet mondani, hogy ez nem egészségügyi kérdés, de tény, hogy egészségprobléma is lett belőle. Igazán az egyik leghatásosabb, széles értelemben véve népegészségügyi intézkedés a szociális helyzet megváltoztatása lenne. Nem könnyű, hiszen kívül esik az egészségügy zónáján, ez is mutatja, hogy a népegészségügy nem csak az egészségügyön belül valósul meg. Sokkal szélesebb összefogásra van szükség. A prioritáslistán nagyon előkelő helyen kellene ennek szerepelnie, szögezi le a beszélgetés során.

– Szeretnék egy kicsit a dogmákon túl menni, ugyanis a magyar társadalom nagyon sokszor képes az áldozatot hibáztatni, mondván, aki iszik, hagyja abba, aki elhízott, fogyjon le, aki dohányzik, tegye le a cigarettát, és majd jobb lesz az egészsége. Ez tényleg így van, de az emberek nem így működnek! Az egyéni felelősség természetesen megvan, de van társadalmi is, hiszen ha valakinek kilátástalan az élethelyzete, nehéz szociális körülmények között él, akkor pusztán azzal, hogy ismeretet adunk arról, hogy nézd, megöl a dohányzás, az alkohol, nem jutunk eredményre. Akik a tanácsot adják, hasonló körülmények között nagy eséllyel ugyanígy járnának, ugyanilyen csapdába kerülnének, ezért nemcsak egyéni, hanem társadalmi és közös is a felelősség. A népegészségügy ethoszában a társadalmi szolidaritás az elsőrendű tényező, nem tolerálja a méltánytalan egyenlőtlenségeket. Ez minden nemzetközi népegészségügyi dokumentumban benne van, Magyarország is aláírta – mondja a vele készült interjúban.

A teljes interjú az Orvosok Lapjában olvasható.