• nátha
    • Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

      Vazomotoros nátha – lehet, hogy ettől szenved hetek óta?

    • Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

      Ha a koronavírus nem lenne elég: épp mindenki náthás

    • Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

      Matematikai modellezés szerint náthává szelídülhet a koronavírus

  • melanóma
    • Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

      Melanoma: kevés ismeret, késői diagnózis

    • Melanoma: Jobb az esélye annak, aki nem egyedülálló

      Melanoma: Jobb az esélye annak, aki nem egyedülálló

    • Friss kutatás: Több nő jár bőrgyógyászati szűrésre

      Friss kutatás: Több nő jár bőrgyógyászati szűrésre

  • egynapos sebészet
    • Bővítéssel orvosolják a helyhiányt Budaörsön

      Bővítéssel orvosolják a helyhiányt Budaörsön

    • Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás

      Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás

    • Felfüggesztették az egynapos sebészeti ellátásokat

      Felfüggesztették az egynapos sebészeti ellátásokat

A politika kiáradása

Egészségpolitika 2021.10.23 Forrás: Weborvos Szerző:
A politika kiáradása

„Élő, egészséges nemzet nélkül nincs, nem is lehet politika sem” – dr. Szepesi András jegyzete.

A politika kiáradása – nem kedvelem ezt a címet, de nem tudom elkerülni. Igyekszem mindig a valóságról írni, és kerülni annak politikai átiratait, különösen a szappanoperákat, a marketingkampányokat, a műbalhékat, a hozsannázó himnuszokat és a gyűlöletáriákat.

Tudom, látom, évtizedek óta nem csak Magyarországon érzékelem ezeket, de be kell vallanom, nem az én világom. Tudom, tudom, egyelőre „nincs jobb kitalálva”, mint a pártok vetélkedésére alapozott demokratikus hatalommegszerzés és -gyakorlás, annak minden csillogó felszínével és sötét mélységeivel.

Mi ezt még csak vagy harminc éve gyakoroljuk, de a modern médiumok segítségével azt is láthatjuk, hogy néhány szerencsés kivételtől eltekintve másoknak se sikerül sokkal jobban. Sőt akár rosszabb is lehet (na, ezt ne mondjam, mert orrbavernek az éppen regnálók, hogy mit károgok itt össze, de az ellenzékiek is, mert ők pedig „tudják a jó megoldásokat”).

Ez a hétvége a politikáról szól. Mivel annyira átitat mindent, lehetetlen elbújni előle, hiszen a modern médiumok behozzák a szobánkba. Mint egy virtuális árvíz, akár korunk jelképe is lehetne. De hogy mit hoz, azt csak később fogjuk megtudni. Reménykedni azért szabad…

1956 emlékezete

Ez az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, ami a ma élő magyarok egy részének még közvetlen élménye. Még a most eszmélő generációk is hallhatnak közvetlen emlékeket a nagyapáktól, a mai élet terheit cipelő középkorúak az apáktól és édesanyáktól, nagyszülőktől. Egy olyan emlék, amelyik máig beragyogja a magyarok többségének az életét, emlékezetét.

Mellettem is itt küzd épp egy kis mécses az éjszaka sötétjével, a képernyő fényével, és a kint feltámadó hideg szél megremegteti a lángját. Az elesettekért, a meghurcoltakért, a menekülésre kényszerült százezrekért gyújtom már évtizedek óta.

Ugyanez volt 1849-ben is, 1711-ben is, vagy Mohács után is. Elgondolkozhatunk a magyar történelem fényes napjairól, az elbukó, de a késői generációknak erőt adó forradalmakról, a magyar entitásba kapaszkodó életünk nagy emlékeiről. Már ma elkezdődtek a megemlékezések, nemcsak itthon, de a diaszpórába szorult magyarok kisebb nagyobb közösségeiben, Erdélytől Amerikáig és Ausztráliáig.

A szombat azonban most dominánsan másról fog szólni, a történelem összekapcsolódik a mai napjaink politikájával, gondjaival, a hat hónap múlva esedékes országgyűlési választások immár elkezdődő küzdelmeivel.

És még valamivel, amivel eddig soha nem volt dolgunk ilyen összefüggésben: a COVID-19 vírus delta mutációjának egyre inkább gyorsulást mutató járványával. A környezetünkben a járvány már tombol. Romániában nagyon súlyos a helyzet, egészségügyi ellátórendszerük dekompenzálódott. Magyarország 443 kilométer hosszú közös határa sajnos nem jelent akadályt.

Mi a nyár végén és az ősz folyamán furcsa játszmában voltunk a vírussal. Szent István napi ünnepségek, telt házas focimeccs, Eucharisztikus Kongresszus és pápa látogatás után még viszonylag jó járványügyi helyzetben voltunk. A Vadászati Világkiállítás nemrég fejeződött be, és vagy ezért, vagy másért is, de a fertőzések, a kórházi felvételek és az áldozatok száma gyorsuló tendenciát mutat.

A mostani hétvégére a kormány minden tilalmat feloldott. A járványügyi szakértők egyre jobban aggódnak. Mind ők, mind az Orvosi Kamara mindenki számára, aki tömegrendezvényen vesz részt, vagy tömegközlekedésen utazik fokozott elővigyázatosságot, maszkhasználatot, fertőtlenítést javasol. Meglátjuk, lesz-e foganatja… Holnap még csak a képernyőkön, de egy héten belül vagy kicsit később a fertőzöttek, és a betegek számában látni fogjuk az „eredményt”…

Ugye tudják, kedves Olvasóim, nem a vírusnak szurkolok!

Mindeközben

Ellenpontozva a hétvége politikai zajait, két nagyszerű magyar értelmiségitől szeretnék elbúcsúzni, akik a maguk helyén jelentőset alkottak. Mindkettőjük életpályája kívül esik az egészségügy berkein, de foglalkoztak az egészségügy rendszerével, működésével. Egyikük szigorúan a tudományos elméletek világában mozogva, de az egyik legfontosabb megközelítésben, a gazdaság rendszere felől. Másikuk ellenkezőleg, a gyakorlat nézőpontjából az orvoslást, annak a feladatait alapnak tekintve, a gyógyítás épített környezetével, a működését támogató technikai struktúrákkal, a kórházak valóságos, konkrét megtervezésével és felépítésük kontrolljával. Egyiküket távolról, másikukat közelről ismertem. Mindkettőjüktől sokat tanultam.

Kornai

Kornai János az elmúlt több mint fél évszázad legjelentősebb magyar közgazdásza, az akadémiai, egyetemi elméleti világból. Teljes munkássága számomra részleteiben nem felfogható. Személyes küzdelmekben és sikerekben gazdag életpályája a kommunizmus apologetikájával és megjavítására tett kísérleteivel kezdődött, Nagy Imre szellemi körének tagjaként. 1956 után szakított a marxizmussal, világszerte elismert munkássága a létező szocializmus rendszerkritikájával folytatódott. Bejárta a fejlett világot, vendég, majd kinevezett professzori működésének színhelyei olyanok, mintha a világ vezető egyetemeit listáznánk: London School of Economics, Stanford, Yale, Stockholm, Harvard, végül itt lett Emeritus Professzor 2002-ben.

Hallatlanul gazdag tevékenységébe belefért Kína legújabb kori fejlődését megalapozó tanácsadói munkája is, aminek eredményét a gazdasági sikereken túli társadalmi következményei miatt idős korában már keserű önkritikával zárta. Ebbe a hatalmas életútba beletartozik az egészségügy közgazdasági – társadalmi viszonyait tárgyaló két könyv: Az egészségügyi reformról (1998) és az Egyéni választás és szolidaritás – Karen Eggleston társszerzővel (2004), számos tudományos dolgozat és előadás.

Számomra örökre emlékezetes az „Egészségbiztosítási reform fő kérdései” című előadása, amit 2007. január 25-én mondott el a Parlament Felsőházi termében, az egészségbiztosítás reformjára készülő kormánypolitikusok és szakértők előtt. Az elemzés mélysége, a megoldásra váró problémák tömege és a veszélyekre való figyelmeztetése ékes példája volt a politikai prekoncepció, majd döntés és a szakértői megközelítés konfliktusának.

Kornai egészségüggyel kapcsolatos munkásságának máig ható üzenete: ezzel a bonyolult szakmai, közgazdasági, társadalmi, szak- és közpolitikai területtel sokkal nagyobb mélységben, részletességben, tudományos igénnyel és szigorúsággal kellene foglalkozni, hogy elkerüljük a nagyobb bajokat. A magyar egészségügynek nagy szüksége lenne hasonló kvalitású közgazdászokra, akik az egészségügy fejlődését hasonló professzionalizmussal és tapasztalattal elemzik és támogatják.

Nyugodjon békében!

Marosi

A másik szakember, Marosi Miklós, Ybl-díjas, Széchenyi-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. Bár Miskolcról származunk, ugyanabba a gimnáziumba jártunk, de a korkülönbség miatt először szakmai pályán találkoztunk.

Egy fiatal építész 1975-ben pályázatot nyert Kecskemét új, megyei kórházának megtervezésére. Tulajdonképpen a háború utáni első igazi, „zöld mezős” kórház. Elhagyva a régi telephelyet, Kecskemét szélén, a Széchenyi városrész mocsaras területére kezdték tervezni, majd felépíteni. Igazából a szakma csak az átadás körüli bejárásokon tudta meg, hogy itt magyar viszonylatban valami gyökeresen új struktúra jött létre.

Mivel mi akkortájt kezdtük újjáépíteni a Traumatológiai Intézetet, siettünk megnézni. A baleseti osztály szintén új főorvosa, Manninger Jenő egyik legidősebb tanítványa dr. Dömötör Endre mutatta be az épületet. Reveláció volt. Valami hasonlóban gondolkodtunk mi is, és akkor hirtelen megláttuk, tiszta formában, logikusan megtervezve és fölépítve.

Hotel, diagnosztikai és műtőblokk, járóbeteg szakrendelés, gazdasági-műszaki egységek. A betegellátó helyek egy tömbbe szerkesztve, a gazdasági részek temperált folyosóval összekötve. Az onkológiai tömb a sugárforrások miatt kissé szeparálva. Napokon belül leültünk a fiatal tervezővel, és akkor kezdődött egy 41 évig tartó jó ismeretség, majd barátság.

A kórház honlapján, a megnyitás 40. évfordulójára, amelynek ünnepségeit elmosta a COVID-járvány, a kórház 18 videofelvételt tett közzé. Ezek egyikén Miklós, még egészségesen meséli el a történetet. Szerényen, visszafogottan. Ugyanitt, egy másik videóban Dömötör professzor úr meséli, hogy egy traumatológus kongresszuson, talán Svájcan, békésen hallgatták az előadásokat, amikor egy svájci kolléga elkezdte vetíteni a kecskeméti kórházról készült felvételeit, mint követendő példát. Azt már én teszem hozzá, hogy amikor az elmúlt másfél évtized jelentős kórházfejlesztési forrásai elérték Kecskemétet, akkor a meglévő és szépen felújított épületegyütteshez gond nélkül hozzáépíthettek egy intervenciós kardiológiai és angiológiai, egy szülészeti, és gyermekgyógyászati osztályokat befogadó épületet úgy, hogy a tömbkórház jelleg megmaradt. Miklós hirtelen a figyelem középpontjába került. Hamarosan elnyerte a Szegedi Egyetem 410 ágyas klinikai tömbjének a tervpályázatát, ami mai napig az egyik legfontosabb sebészeti, traumatológiai és a társszakmákat szolgáló épület Szegeden. A harmadik ikonikus épület, az 1893-ban árvaháznak épült, a két háború között az OTI biztosító kórházzá átépített Uzsoki utcai Kórház hatalmas tömbjét 2000-re egy olyan modern, átriumos sebészeti, traumatológiai ortopédiai tömbbel egészítette ki, ami máig is az egyik legkorszerűbb kórház a fővárosban.

Hét évvel ezelőtt, egy polgári kezdeményezés keretei között kezdtünk ismét együtt dolgozni, hogy a végletekig elavult János Kórház területén valami modern gyógyító intézményt hozzunk létre, amelyik a környezetének a legfontosabb feladatait ellátni képes, szorosan együtt tervezve a Dél-budai Centrumkórházzal, és a kevés számú további budai kórházzal. Miklós hatalmas szakmai tudása, tapasztalatai segítették ezt az előkészítő munkát, és még örömmel érhette meg, hogy a kormány elfogadta ezeket a szakmai javaslatokat, terveket.

Nyugodj békében, Miklós! Álmodd tovább okos, harmonikus, emberbarát épületeidet és közöttük néhány új kórházat. Az építész szakma mellett az egészségügy is őrzi emlékedet, amivel betegek sokaságának tetted lehetővé a gyógyulást, és a gyógyítóknak, orvosoknak, ápolóknak, gazdasági műszaki segítőiknek a korszerű, emberhez méltó munkahelyet.

Mi, itt maradottak pedig védekezzünk minden lehetséges eszközzel a járvány ellen. A politika pedig legyen ebben segítő partner, mert élő, egészséges nemzet nélkül nincs, nem is lehet politika sem… 

Címlapkép: A Kecskeméti Megyei Kórház főépülete és legújabb tömbje madártávlatból. Az intézmény felvétele. 

Legolvasottabb cikkeink