A sok centrum gyengíti a hazai idegsebészetet

Alapvetően átalakította a Dunántúl idegsebészeti ellátási rendszerét a július 1-jén életbe lépett új területi beosztás, nyilatkozza a Kórház szaklap október-novemberi számában prof. dr. Dóczi Tamás akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatója. Mint mondja, a Széchenyi Terv nagyravágyó terveket fogalmaz meg. Ez az idegsebészetben – lévén high-tech, specializált szakma – azért okoz problémát, mert országos szinten csupán 3-4 centrum tudja igazán hatékonyan és magas szakmai színvonalon megvalósítani az európai színvonalú ellátást.

Országosan 7-9 centrum kialakítása meggyöngíti a jelenlegi ellátórendszert. Miközben a pécsi Idegsebészeti Klinikán van 12 idegsebész szakorvos, létezik az összes szubspecialitás, kilenc tudományos minősítésű kolléga dolgozik nálunk, a jól felépített rendszert nagymértékben befolyásolja, hogy elvették vonzáskörzetünk 25 százalékát. Ezzel nemcsak az a baj, hogy a jól működő rendszer megroppan, hanem az is gondot okoz az ellátás minőségében, hogy ahová ezt a 25 százalékot áthelyezték, ott a meglévő öt szakember nem képes ellátni az igényeket. Az idegsebész szakma minősége nem az épületen, nem egy jó DSA-berendezésen múlik, hanem a teamek minőségén, illetve azon, hogy ki tud-e állítani az intézmény folyamatos ügyeletet az európai munkaidős szabályoknak megfelelően, és bármikor képes-e bármilyen beteget fogadni.

 

A professzor szerint a magyar egészségügy, így az idegsebészet alapvető problémája, hogy hova mehetnek ma a szakorvosok képzésre. Természetesen oda kellene, ahol esélyük van arra, hogy rendes kiképzést kapnak, ahol bonyolult eseteket is operálhatnak. Ha nem tudnak elég képzési lehetőséget biztosítani a fiatal szakembereknek, elmennek külföldre. Ma olyan nagy az exodus a tehetséges, frissen végzett orvosok körében, hogy őket csak egy érvvel lehet itthon tartani: ha olyan szakképzési víziót tudnak felvázolni, ami lényegesen jobb szakképzéshez vezet, mint amit másodrangú polgárként megkap Németországban. Mert akárhová megy a magyar szakember, mindig is háttérben lesz, ha van egy ugyanolyan képességű hazai szakember. Ha ez így folytatódik tovább, öt év múlva mindenki eltűnhet a szakképzésből. Ezért tartja fontosnak kiemelni, hogy országos szinten a rációt kellene megteremteni az idegsebészeti ellátásban.

Készítettek egy komoly összefoglaló anyagot, amelyet elküldtek a GYEMSZI és az EMMI felé. Ebben felvázolták azt a problémát, hogy bár a július 1-jén életbe lépett rendszer szerint a dunántúli régióban kettő 2. szintű (Kaposvár, Szombathely) és kettő 3. szintű ellátóhely (Győr, PTE) működik, ez a gyakorlatban nem így van. Jelenleg egyedül a PTE képes az idegsebészet minden profilját folyamatosan biztosítani. A PTE az elmúlt évtizedben a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő módon felépített egy klinikai centrumot, elegendő létszámú szubspecializált teammel és kialakult betegutakkal, amelyek a gyógyító tevékenység mellett egyúttal a szakorvosképzés és kutatásfejlesztés letéteményesei is.

A legnagyobb gond, hogy a szakorvosképzés, tehát az idegsebészeti humánerőforrás biztosítása alapvetően károsodik az új rendszerben. A PTE Idegsebészeti Klinika jelenleg a 25 ágyas rehabilitációs részleg pályázati fejlesztésével, meglévő személyi és tárgyi feltételeivel megfelel egy nemzetközi színvonalú regionális idegsebészeti centrumnak, ám az ellátandók számának július 1-je utáni drasztikus csökkenése miatt működésében ellehetetlenült. A 3. szintű progresszivitás biztonságos és magas minőségű működését megalapozó beavatkozásszám nem érhető el a győri kórházban, és nehezen lesz elérhető a PTE-n is, a PTE nem fogja tudni megtartani szakorvosait, a távozó specialisták nem itthon, hanem külföldön fognak megélhetést keresni. A Klinika nem lesz képes megmaradni az idegsebészeti fejlődés és innováció egyik hazai fellegvárának.

Ha nem nyúlnak bele nagyon a rendszerbe, eredményesen működhetnek tovább, fogalmaz a professzor. Egyelőre sikerült mindenkit itthon tartaniuk, mert még mindig úgy látják orvosaik, hogy van szakmai jövőkép, és érdemes ezt a munkát itthon végezni. Jövőkép nélkül nincs szakmai boldogság, márpedig szakmai boldogság kell ahhoz, hogy sikeresek legyenek az egészségügyi ellátásban. Ezt kár lenne veszélyeztetni véleménye szerint.

A teljes interjú a Kórház lap 10-11. számában a 48. oldalon.