A sürgősségiek nyílt levele az egészségügyi államtitkárnak

„El kell gondolkodni azon, hogy amit látunk, az a valóság-e vagy csak az intézményrendszer akarja ezt láttatni velünk" – jelentette ki a Medical Online egészségügyi portál 2015. december 10-i számában Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki ismét hangsúlyozta, majd példaként hozta még a sürgősségi ellátást is, ami szintén azért küszködik szakemberhiánnyal, mert saját érdekei mentén létrehozta az ellátórendszer a sürgősségi betegellátó osztályokat.

Az államtitkár fenti kijelentését megelőzően az egyesületként működő Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) már két alkalommal próbált kapcsolatot teremteni a szakmapolitika frissen kinevezett legfelsőbb vezetőjével, azonban ezek a kísérletek sajnálatos módon válasz és visszajelzés nélkül maradtak. Más lehetőség hiányában az MSOTKE honlapján tette közzé az szakállamtitkár kijelentésével kapcsolatban megfogalmazott állásfoglalását.

A fent idézett mondatok egy újságíróknak tartott tájékoztatón hangzottak el, melyek a sürgősségi orvostan hazai szakembereit, e fiatal szakterület kisszámú, de elhivatott képviselőit – különös tekintettel az utóbbi időszak kedvezőtlen eseményeire - sokkolóan érték.

Amint az államtitkár úr által is biztosan ismert, a sürgősségi orvostan és a sürgősségi betegellátás rendszere és filozófiája a XX. század végén világszerte tapasztalt egészségügyi válsághelyzetre adható, mindmáig egyetlen hatékony és bizonyítottan működőképes megoldás. A fejlett egészségügyi kultúrájú országok kivétel nélkül ennek szellemében szervezték, szervezik át egészségügyi szolgáltató rendszerüket.

A „sürgősség" a heveny kórállapotokkal foglalkozó betegellátás rendszerező elve, mely egyben az ellátás hatékonyságának és hasznosságának is a záloga. A sürgősségi ellátás tehát egy olyan terület ahol mindezen tényezőknek az érdekében a sürgősségi betegellátás személyi-és tárgyi feltételeinek biztosítása mellett az önálló szakterületek egységesen a beteghez szerveződnek.

Így egy egységes és jól meghatározott rendszer keretein belül biztosítható súlyos kórállapotok időérzékeny és idő határolt, egységes ellátási szabványok szerinti ellátása, tekintet nélkül arra, hogy az ellátás egy kórház keretein belül vagy azon kívül történik. A valódi sürgősségi rendszer alapvető összetevője egy olyan szakmai kiválasztási - és rendszerezési folyamat, ami garantálja, hogy a legsúlyosabb állapotú betegek és sérültek a lehetőségekhez képest a leghamarabb, késedelem nélkül és maradéktalanul kaphassák meg a szükséges ellátást. Egyidejűleg a rendszer meghatározza az ellátás megfelelő helyszínét és a betegekhez rendeli az ellátásukhoz szükséges személyi, tárgyi - és szervezeti erőforrásokat is.

Világszerte a sürgősségi orvostan, mint önálló szakterület erre a három alappillérre épül, feladatát csak olyan környezetben láthatja el, hatékonysága, hasznossága csak akkor érvényesülhet, ha ezek az elvek képezik az egészségügyi ellátó rendszer alapjait. Egy olyan szervezet formáló szemléletről van szó, ami Magyarországon is alkalmas lehet egy a mainál hatékonyabb és hasznosabb, akut jellegű ellátórendszer kialakítására és a meglévő számos szempontból túlhaladott viszonyok átalakítására.

A sürgősségi ellátás továbbá az egyedüli lehetőség, amely képes felvállalni és biztosítani az egyre terjedő magán egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni nem képes lakossági rétegek ellátását, különösen egy polarizálódó egészségügyi rendszerben. A klasszikus szakmákkal szemben, a sürgősségi szemlélet az alapvető etikai normák megtartásával meg tud felelni az egészségüggyel szemben megváltozott elvárásoknak, és az XXI. századi orvoslás gyökeres változásai adta kihívásoknak.

Sajnos azonban ez a rendszer idegen az ortodox szemléletű, feudális rendszerű és tekintélyelvű magyar egészségügyi rendszerben, támogatottsága minimális, a benne dolgozókon kívül még a szakmabeliek ismerte és szemlélete hiányos, gyakran téves és főképpen előítéletes. Társadalmi támogatottsága nincs, a lakosság ismeretei döntő többségében csak a televízióban látott kórházsorozatok által közvetített epizódszerű képekre korlátozódnak. A valóságos helyzet és a bulvársorozatokban idealizált állapotok közötti áthidalhatatlan szakadék pedig inkább negatív érzelmeket és indulatokat vált ki.

Ebben a közegben politikai, szakmapolitikai, társadalmi támogatottság nélkül nem valósulhatott meg a teljes egészségügyi rendszer átalakítása, nem történt meg a paradigmaváltás. Ennek egyenes és törvényszerű következménye a megfelelő törvényi szabályozók hiánya, a szakmai felügyeleti rendszer elégtelensége, a finanszírozás esetleges és követhetetlen rendszere, a szakemberképzés elégtelensége és koncepciótlansága, a betegutak átláthatatlanul kusza és korrupt útvesztője, a paraszolvencia rendszerének konzerválódása, majd intézményesülése, a szakmai, morális, etikai süllyedés. Az ápolók, orvosok és a teljes egészségügyi személyzet csalódottsága, kiábrándultsága miatti létszámhiány pedig már a mindennapi működést, a biztonságos betegellátást veszélyezteti.

Ezt a folyamatot részleteiben ismerve, veszélyeit látva és mindennapi munkájában saját bőrén érezve, felelősségének teljes tudatában fogalmazta meg a sürgősségi szakma vezetősége - reakció nélkül maradt- segélykiáltását az államtitkárság felé. Nem csak „pusztába kiáltott" segélykiáltás, de egyben segítséget kínáló, az egészségügy szükségszerű átalakításában tevékeny részvételi szándék is megfogalmazásra került.

A cikk elején idézett kijelentést hallva ismételten csak egy dolgot tehetünk mi, sürgősségiek. Felhívjuk az államtitkárság, a szakma, a politika figyelmét arra, hogy a kulcs az összes résztvevő kezében egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul van jelen. Mindannyiunktól függ, hogy kinyitjuk-e vele annak a műtőnek az ajtaját, ahol a kritikus állapotban lévő nagybeteg magyar egészségügy életmentő műtétjét elvégezhetjük. Közösen, úgy ahogy a sürgősségben szoktuk: csapatmunkában.

Államtitkár úr! A sürgősségi szakma képviselői csak erre az egy szóra várnak: Szikét! Az ünnepek és az év vége felé közeledve a számot is tudjuk. 16.-osat.