„Egyes kritikus helyzeteket elérve reformok válnak szükségessé” – dr. Szepesi András jegyzete.
Ugye, milyen disszonáns ez a két fogalom így, egymás mellett? Vagy már nem is érezzük annak? Advent szavunk eredetileg az „adventus Domini”, az Úr eljövetele szavakból származik. A 4. században Galliában, majd a 6. századtól Rómában is elkezdték ünnepelni a Jézus születésének ünnepét megelőző négy hétben. Minden vasárnap egy új gyertyát gyújtunk. Régebben ez a négy hét böjtöt is jelentett, de ez csendben elfelejtődött. De a böjtöt befejező ünnepi lakoma szokása nemcsak megmaradt, de fel is erősödött.
Aranyfüst
Egymás köszöntésének szép szokásából, helyenként a fagyöngy koszorú alatt váltott csók szívet melengető kelta hagyományából valami frenetikus ajándékozási őrület keletkezett. Ennek gyökerei nagy mértékben a rendszerváltás előtti „istentagadó” Magyarországon is kialakultak. Az akkori politika lelkesen támogatta az egyébként szokatlan karácsonyi üzleti nyitva tartást. És láss csodát, a rendszerváltás utáni vallásszabadság kulisszái közepette a szabadjára engedett kapitalizmus megőrizte a „régi szép szokást” és a modern marketing és kommunikáció hatásos eszközeivel aranyfüstbe burkolta Mammon ünnepét.
Valahogy így találkozott a spirituális Advent és Karácsony a kommerciális Adventtel és Karácsonnyal. A nép és az ő képviselői rendben találhatják ezt a különös „házasságot”, mert senki se szólal fel ellene. Én sem teszem, csak csendben megjegyzem, hogy Karácsony története, az arra való felkészülés négy hete a békéről, az elmélkedésről, az adakozásról és a megnyugvásról szól. Vagy erről „is” kellene, hogy szóljon. Különösen aktuális ez 2022 Adventjén és Karácsonyán.
Annus terribilis
Rettenetes esztendő. Ezt még biztosan sokszor el fogjuk mondani 2022-ről, miközben fohászkodunk, hogy csak rosszabb ne legyen. Ilyenkor a világ széttöredezik. Az emberi önzés előtérbe kerül, a populista politikák ezt felerősítik. Vannak részei a világunknak, amelyeknél már ma is nehéz rosszabbat elképzelni. Ukrajna frontzónáiban, de Afrika éhségövezeteiben is alig lehet rosszabbat vagy nehezebb életet találni.
A COVID elgyötörte világ már ezek nélkül is a gazdasági válság kibontakozásának rémképével viaskodott, bár ez nem egyformán sújtott minden földrészt és minden országot.
Az igazsághoz tartozik, és ez ad reménységet arra, hogy bízzunk az emberiség jövőjében, hogy a világ népei és országai, amennyire tudták, „felvették a kesztyűt”, hogy birkózzanak ezekkel a bajokkal. Tökéletlenül, ellentmondásokkal terhelten, gyakran összehangolás nélkül, egymással is vitatkozva, de megjelent a segítés ösztöne, szándéka, igyekezete, és a cselekvések sorozata is elindult.
A gondoskodás kezdetei
Ha a segítés „ösztönéről” beszélek, akkor következzék itt egy kis elmélkedés ennek a lehetséges eredetéről. Talán a múlt század egyik legjelentősebb kulturális antropológusa, Margaret Mead mesélte, az emberré válás első pillanatairól. Ősemberek vagy előemberek nyomait kutató ásatásokon bukkantak egy gyógyult, tehát összeforrott combcsontra. Az közismert, és könnyen elképzelhető, hogy a nagyobb emlősállatok számára a combcsont eltörése a helyváltoztatást azonnal lehetetlenné teszi. Ha az állat nem hal meg a vérveszteségtől, képtelen táplálékot és vizet szerezni, mihamarabb szomjan és éhen hal. Vagy még ezt megelőzően válik a nagyobb ragadozók zsákmányává, mivel képtelen menekülni. Ha életben maradt, ez azt jelenti, hogy valaki vagy még inkább valakik tartósan, heteken át gondoskodtak róla. Ez a kis történet az emberi létezés origójának tekinthető, és ezért merek a segítés és a gondoskodás ösztönéről beszélni.
Gondoskodás napjainkban: az „emberarcú kapitalizmus”
Sok-sok évezreddel később, a modern világ kulisszái között ugyanez a kérdés még mindig aktuális: ki, mikor, hogyan segít a bajba jutott emberen. Az egészségügy ennek a segítő, más néven szociális rendszernek egy kitüntetett része. Segíteni, meggyógyítani feltételek és ellenszolgáltatás nélkül. Ez a kérdés végighúzódik az emberiség történetén, de igazán csak nagy társadalmi változások, átalakulások idején válik láthatóvá a teljes mélységében.
Ezzel a dilemmával szembesül a törvényhozó és az állam képviselője a kihirdetés előtt álló egészségügyi törvénycsomag kapcsán. Ezért alakul ki néha elkeseredett vita egyes kérdések körül, hiszen a kérdés gyökerei az emberré válás óta kialakultak, legfeljebb a dimenziók és a körülmények változtak. Ezek a változások természetesen nagyon jelentősek, ezek miatt olyan bonyolult a feladvány.
A XX. század végére, a XXI. század elejére a világ népessége hatalmasat nőtt. Egyetlen termelési mód vált általánossá, a kapitalizmus. Ennek „természetes” velejárója a társadalmak vagyoni, jövedelmi rétegződése. Kialakultak nemcsak a gazdagok és jómódúak, hanem a szegények és szűkölködők társadalmi rétegei. Ha vannak is kisebb-nagyobb különbségek a leggazdagabbak és legszegényebbek megbetegedései, vagy a betegségek gyakorisága között, de lényegében ugyanazok a balesetek és betegségek sújtják a teljes emberiséget. Ezért a betegségek gyógyításának alapelvei és feladatai azonosak, ahogy genetikailag és élettani szempontból nincs különbség szegény és gazdag között Ezzel nem könnyű szembenézni, de a társadalmat állammá, közösséggé formáló politikai rendszerek ezt nem tudják megkerülni.
A betegségek gyógyítása tudományos rendszerekre épül. Ezeket hozzáférhetővé kell tenni mindenki számára. 150 évvel ezelőtt, az ipari forradalom csúcspontján kezdődött az a hatalmas társadalmi változás, ami napjainkig alakul, formálódik, hogy a társadalmat gazdasági csoportokra osztó kapitalizmus rákényszerül olyan elosztó és újraelosztó rendszerek működtetésére, amelyek a „szabad verseny” embereket megosztó hatásait kénytelenek kompenzálni. Ezek egyike az egészségügyi rendszer folyamatos alakítást, korszerűsítést igényel, hogy mind a változó (napjainkban a fejlett országokban idősödő) társadalmak szükségleteit, mind a tudomány alkalmazható eredményeit figyelembe vegye.
Miért van szükség reformra?
Mivel a kevésbé gazdag országokban, így nálunk sincs sem forrás, sem (politikai) akarat a folyamatos korszerűsítésre, egyes kritikus helyzeteket elérve reformok válnak szükségessé.
Egy ilyen helyzet alakult ki nálunk is. Ennek egyik szembeötlő ellentmondása, a szegényedő, forráshiánnyal küzdő közösségi egészségügy, és ennek hiányosságait jogszerűen kihasználó, viharosan fejlődő magánegészségügy. Ez ugyan leképezi a társadalom anyagi viszonyait, de számtalan olyan problémát hoz a felszínre, amiben megoldásokat kell találni. Sokan ezeket a megoldásokat hiányolják a kihirdetés előtt álló törvénycsomagból. Mások, a közösségi egészségügy fejlődésének a forrásait és biztosítékait keresik benne.
Abban teljes az egyetértés, hogy az egészségügyben dolgozók egy nagyon fontos részének a jövedelme tarthatatlanul alacsony. Ezt a problémát a megjelenő, és jelentős mértékű infláció felerősíti. Amikor az infláció komoly veszélyeit a 15%-os nyugdíjemelést bejelentő miniszterelnök elismerte, nagyon vártam, hogy a következő mondatban egészségügyi béremelést is bejelent. Miért gondoltam ezt? Mert aki kicsit is ismeri az életkor és a betegségek összefüggését az tudja, hogy a magyar egészségügy legnagyobb betegcsoportját a nyugdíjas életkorú polgárok teszik ki. Ők találkoznak a legtöbbet az egészségügyben dolgozókkal, az ő ápolásuknak, rehabilitációjuknak a terheit viszik a vállukon az ápolók, gyógytornászok és a gazdasági-műszaki ellátás szakemberei.
A fenti összefüggésekről még sokat fogok írni, ezt ne vegye senki fenyegetésnek…
Lopakodó járvány?
Még mielőtt az ünnepek napjai elfednék a problémáink egy részét, szeretnék felvetni egy gyakorlatilag mindenkit érintő kérdést. Ellentétben a COVID-járvány első két évének kormányzati és szakértői kommunikációjával, nekem egyre súlyosabb hiányérzetem van. Miközben Németország és Szlovákia súlyosbodó járványhelyzetet jelent, Romániában elkezdték a lakosságot olyan oltással immunizálni, amelyik a COVID-variánsokat is tartalmazza, nálunk furcsa csend van.
Mind a megelőzés, maszkviselés nincs napirenden, mind a hagyományos influenza oltás nem alakult kampánnyá. A médiumok alig foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A járványügy kormányzati szereplői a háttérben vannak. Nem kellene valami nagyobb sebességre kapcsolni, mielőtt az új évben a járvány helyzet súlyosbodása várható…?
Egy hét múlva Karácsony
Egyik legszebb, legnagyobb ünnepünk, amikor az emberek, a családok egymás felé fordulnak, örvendeznek, hogy az elmúlt év viharait túlélték, emlékeznek szeretteikre, akik már nem lehetnek közöttük. Tervezik a jövőt és szeretettel figyelik a felcseperedő gyermekek örömét, a karácsonyfa különös, megismételhetetlen ragyogásának fényében. Tehetik ezt nyugalomban, biztonságban, mert elkötelezett szakemberek kis csoportjai, szerte az országban, mentőautókban, sürgősségi ambulanciákon, alapellátó ügyeletekben készen állnak arra, hogy segítsenek a bajbajutottakon.
Az ügyeleti beosztások már régen elkészültek, a magyar egészségügy felkészült arra, hogy teljesítse önként vállalt feladatát!
Címlapkép: Fényes Adolf (1867–1945): Mákoskalács. 1910. 80x87 cm. Olaj, vásznon. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!