Aggályos passzusok az Mt. tervezetében

A Magyar Orvosok Szövetsége Vélemény a az új Munka törvénykönyve tervezetéről (a „javaslat"-ról) címmel juttatta el szerkesztőségünknek a szervezet állásfoglalását, amelyet a nemzetgazdasági miniszternek elküldtek.

Annyi általában megállapítható a változásokról, hogy a jelenlegi szabályozási koncepció azon a felismerésen alapul, mely szerint a munkáltató és a munkavállaló egyénileg soha nem lesznek valódi mellérendeltségi kapcsolatban, hiszen míg a munkavállaló a jogok, kötelezettségek legaprólékosabb szabályozása mellett is ki van szolgáltatva szociálisan a munkáltatónak, addig a munkavállalók tetszés szerint cserélhetőek, pótolhatóak a munkáltató szemszögéből nézve.

Hozzá kell tenni, hogy bizonyos munkavállalói csoportok az átlagosnál is jobban kiszolgáltatottak, ilyenek például az idősebb munka-vállalók, akik már akkor sem keresettek a munkaerőpiacon, ha alkalmasságuk, munkabírásuk, szakértelmük egyébként kifogástalan, és ilyenek, akik egészségi, vagy családi okból (kisgyerek nevelése, stb.) kiesnek egy időre a munka világából, azzal a kapcsolataik kevésbé élőek, mint folyamatosan aktív társaiké. Ennek megfelelően a munkajog jelenlegi szabályozása megkísérli némileg kiegyenlíteni a munkavállalók hátrányait, illetve különböző jogokat biztosít a munkavállalókat képviselő érdekvé-delmi szervezeteknek, a szakszervezeteknek.

A javaslat szerinti változtatások a Ptk. szerinti szerződéskötési szabadságot, a felek egyenrangúságán, mellérendeltségén alapuló viszonyokat látszanak erősíteni, a munka világának viszonyait jobban „piacosítva" és az előbbi bekezdésben leírt elveken alapuló szabályok egy nagy részét eltörölve.

Félretéve az érzelmi megközelítést leszögezhető, az alapvetően gazdaságpolitikai koncepció kérdése, hogy gazdasági válsághelyzetben mi a teendő a munkavállalók biztonságát némileg javító, és ezért a munkáltatók helyzetét csekély mértékben, de rontó, mozgásterüket adott helyzetekben szűkítő, tör-ténelmileg kialakult szabályozással.

Egyszerű lenne azt mondani, hogy gazdasági válsághelyzetben a munkavállalók még jobban rászorulnak a védelemre, ezért megszerzett jogaikat nemhogy szűkíteni, gyengíteni kell, hanem éppen ellenkezőleg, erősíteni. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy munkahelyek csak a munkáltatóknál lehetnek és amennyiben a munkáltatók nem elég erősek, könnyebben áldozatul eshetnek a válságnak, ebben az esetben pedig senkinek nem lesz munkahelye az adott munkáltatónál.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy bár a munkáltatók a munkavállaló egyénekkel szemben jelentős erőfölényben vannak, munkavállalók nélkül azonban ők sem tudnak működni.
Mindezzel nem az új koncepciót kívánom megvédeni, csak arra kívánok rávilágítani, hogy nem lehet teljesen mechanikusan vizsgálni a felmerült kérdéseket.

A Munka törvénykönyvéből kivett – a munkavállalók érdekeit védő — szabályok nem valamiféle „szocialista csökevények", hanem igen hosszú idő alatt kicsiszolódott szabályok, amelyek túlmutatnak a munkáltatók és munkavállalók közötti szerződéses viszonyokon, és azoknál jóval tágabb és súlyosabb társadalmi érdekeket szolgálnak (gyerekek szülése, nevelése, az idősebb szakembereknek az aktív társadalomban tartása, stb.), anélkül, hogy a munkáltatókra elviselhetetlen terheket raknának. Az eddigi kormányzati kommunikáció sem a javaslatban látható koncepciót sugallta, inkább annak az ellenkezőjét.

Összefoglalva a fentieket: a javaslat feltehetően a munkáltatók helyzetének javítása érdekében hagy el olyan — a magyar munkajogi kultúrában már meggyökeresedett —, a munkavállalók, illetve a munkavállalói szervezetek érdekeit szolgáló szabályokat, amelyeknek alkalmazása a munkáltatók számára eddig némi kényelmetlenséggel járt.

Ugyanezen szabályok elhagyása a munkavállalók vállára nem kényelmetlenséget, hanem egzisztenciális veszélyt rak át, méghozzá adott esetben nem egyes munkavállalókra, hanem akár egész családokra, amelyeket az érintett munkavállalók tartanak el. A munkáltatókat némileg tehermentesítő szabályok a másik oldalon tehát nem ugyancsak némi terhet, hanem igen súlyos érdeksérelmet jelentenek, a kívánt, nem különösebben jelentős célt az új szabályozás aránytalan hátrányok okozásával éri el.

___________________

A javaslatról közelebbről: a javaslatnak a munkaidő szervezésére, beosztására vonatkozó legtöbb rendelkezéséről ebben a pillanatban nem lehet tudni, hogyan fognak hatni az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvényben (Etv.) kialakított szabályozásra.

Külön módosító szabályozás hiányában a két törvény  általános és különös viszonyban lesznek egymással, vagyis lesznek mindenkire kiterjedő szabályok a Munka törvénykönyvében, és lesznek ehhez képest speciális szabályok az egészségügyi tevékenységet végző személyekre - ebben az esetben maradna az Etv.-ben kialakított rendszer változatlanul, erre azonban kicsinek látszik az esély. Erről a javaslat 294. § szerinti külön törvény megismerését követően fogunk többet tudni („e törvény hatálybalépéséről külön törvény rendelkezik").

A tervezet/javaslat tartalmából egyértelműen érinthetik az egészségügyben dolgozó valamennyi személyt, azok eddig a következők:

I.

Eljárás a munkaviszony munkaidő-keret lejárta előtti megszűnése esetén
95. § (1) Nem minősül rendkívüli munkaidőnek, ha a munkaviszony a munkaidő-keret lejárta előtt
a) a munkavállaló rendes felmondásával,
b) a munkavállaló 79. § (1) bekezdés a) pontja szerinti azonnali hatályú felmondásával,
c) a munkáltató 78. § (1) bekezdése szerinti azonnali hatályú felmondásával, illetve
d) a munkáltatónak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, vagy a nem egészségi okkal összefüggő képességével indokolt rendes felmondásával szűnik meg és a munkavállaló az általános munkarend, valamint a napi munkaidő alapulvételével meghatározott munkaidőnél többet dolgozott.

Ha tehát a munkavállaló egy hat hónapos keretidőszak ötödik hónapja végén felmond rendes felmondással, eszerint elvész az összes keretidőn felül teljesített munkaórája, jóllehet, az illető az öt hónap alatt már hét hónap rendes munkaidejét dolgozta le pl. az ügyeletekkel. Ezt erősíti a javaslatnak az erre vonatkozó indokolása is:

3. A Javaslat újdonsága, hogy rendezi munkaidő-keret lejárta előtti munkaviszony megszűnéssel, megszüntetéssel kapcsolatos igényeket. Eszerint ennek kockázatát annak kell viselni, akinek érdek-körében a munkaviszony megszűnésre, megszüntetésre sor került.

Itt semmiféle kockázata sincs egyik oldalnak sem, munkaóra-számok vannak egy adott időszakon belül, így kockázatviselésről sem beszélhetünk, csak munkaórákról és azok díjazásáról.

Amennyiben a keretidőszakon belül szűnik meg bármilyen okból is a munkaviszony (és a megszűnések többsége ilyen lesz, hiszen ki igazítja a munkaidő-keret idejéhez a felmondását), időarányosan kellene elszámolni a rendes és rendkívüli munkaidő óráit és aszerint fizetni.

A tervezet egyik esetben valamiféle szankcionálandó, másik esetben méltányosan kezelendő kérdésnek tekinti a rendkívüli munkavégzés elszámolását, miközben az egy egyszerű ténykérdés — a munkaviszony megszűnése módjától függetlenül —, ki, hány órát teljesített egy adott időszakban, és azok minek minősülnek.

II.

A napi pihenőidő

104. § (1) A munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (napi pihenőidő) kell biztosítani.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően legalább nyolc óra napi pihenőidőt kell biztosítani
a) az osztott munkaidőben,
b) a megszakítás nélküli,
c) a több műszakos, illetve
d) az idényjellegű tevékenység keretében, valamint
e) a készenléti jellegű munkakörben
foglalkoztatott munkavállaló esetében.

Az Etv. szerint is ez a két minimális idő szerepel napi pihenőidőként, de a nyolc óra pihenőidő csak megállapodás alapján alkalmazható eszerint. A javaslat szerint láthatóan már nem bízza ezt a kérdést a felek megállapodására, hanem egyszerűen így rendeli a megszakítás nélkül működő munkahelyek esetében, ez a szabályozás igen könnyen átjöhet az egészségügy területére is. A nyolc óra, figyelemmel a munka utáni átöltözésre, a hazaútra, majd a visszaútra, stb. jól láthatóan nem elegendő a két munkavégzés közötti pihenésre, regenerálódásra, a környezettel, családdal való kapcsolatra, gyakorlatilag semmire.

III.

Aggasztó a rendkívüli munkavégzés szabályozása, főleg annak indokolása tükrében:

108. § (1) A rendkívüli munkaidőt a munkavállaló kérése esetén írásban kell elrendelni.
(2) Nem korlátozott a rendkívüli munkaidő elrendelése baleset, elemi csapás vagy súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében.
(3) Munkaszüneti napon rendkívüli munkaidő
a) a rendes munkaidőben e napon is foglalkoztatható munkavállaló számára, vagy
b) a (2) bekezdésben meghatározott esetben
rendelhető el.

A jelenlegi szabályozás magát a munkavégzést minősíti elsődlegesen rendkívüli munkavégzésnek, annak jellege alapján, ehhez képest másodlagos, hogy a munkáltatónak el kell rendelnie a rendkívüli munkavégzést.

Hozzá kell tenni, így is sok vita van a rendkívüli munkavégzés körül, a munkáltatóknál ugyanis elterjedt gyakorlat, hogy rendszeresen annyi munkát adnak ki a munkavállalónak, amennyi nem fér bele a rendes munkaidőbe, majd amikor a munkavállaló igényli a rendkívüli munkavégzés ellenértékét, a munkáltató arra hivatkozik, hogy nem rendelte el a rendkívüli munkavégzést.

Ennek az egészségügyben tipikus változata a munkaidőn túlra húzódó műtét, amit a munkáltatóknak eszük ágában nincs ellentételezni, a fenti érveléssel, de ilyen a betegekkel kapcsolatos adminisztráció is, amit rendszerint a betegekkel folytatott munka és a munkaidő után végeznek el a legtöbb helyen.

Ehhez képest az új szabályozás nem a munkavégzést, hanem a munkaidő elrendelését tekinti elsődlegesnek a munka rendkívüli jellege szempontjából, ami előre láthatóan a munkavállalói érdekek megrövidülését fogja eredményezni, hiszen a munkáltatóknak nem lesz érdeke, hogy rendkívüli munkavégzést rendeljenek el, a munkavállalónak „mindössze" munkája, feladata lesz, amit úgy lát el, ahogy tud:

A Javaslat a korábbi szabályozáshoz képest világosabb és egyértelműbb a rendkívüli munkaidő szabályozásával kapcsolatban. Összhangban a munkaidő fogalmával, a rendkívüliség szempontjából nem a munkavégzést, hanem a munkaidő elrendelését tekinti elsődlegesnek.

Az éves elrendelhető rendkívüli munkaidő felső határával kapcsolatban a Javaslat arányosítási szabályt állapít meg. Eszerint a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára csak a napi munkaidejével arányosan lehet rendkívüli munkaidőt elrendelni. Irányadó ez az évközben keletkezett, illetve az egy évnél rövidebb vagy az év közben megszűnő határozott időtartamú munkaviszonyok tekintetében is.

IV.

Egészen szélsőségesen veszélyesnek látszanak a 179. §-ban foglaltak:

179. § (1) A munkavállaló munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállását, a kárt, valamint az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania.
(3) A munkavállaló a munkáltató teljes kárát köteles megtéríteni.
(4) Nem kell megtéríteni azt a kárt, amelynek bekövetkezése a károkozás idején nem volt előrelátha-tó, illetve amelyet a munkáltató vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkáltató kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.

A jelenlegi szabályozás szerint a gondatlanul okozott kárért a munkavállaló munkabére arányában, limitált módon felel, és csak a szándékos károkozásért korlátlan a felelőssége. Ez a szabályozási mód nem újkeletű, és abból a felismerésből fakad, hogy a munkavállalók olyan nagy értékű eszközöket, berendezéseket, járműveket stb. használnak munkavégzésükhöz, amikben könnyen eshet akkora kár, amit egy magánszemély nem lehet képes megtéríteni (gondoljunk egy vasúti balesetre például, a mozdonyvezető szemszögéből).

A helyzet ilyen szempontból hasonló a gépkocsit vezető személyek felelősségéhez, ott ezt a pénzügyi szakadékot a kötelező felelősségbiztosítás hidalja át.

A javaslat szerinti, a piaci szabályokat a munka világába kritika nélkül behozó koncepció itt sem foglalkozik a „véletlenül" (gondatlanul) kárt okozó munkavállaló és családja szociális helyzetével, a kárt teljes mértékben meg kell téríteni:

A Javaslat a munkavállaló kártérítési felelősségének általános alakzataként fenntartja a vétkességi felelősséget: a munkavállaló – általában – az általa a munkaviszonybeli kötelességeinek megszegésé-vel szándékos vagy gondatlan magatartással a munkáltatónak okozott kárt köteles megtéríteni. A munkáltatót terheli a bizonyítási kötelezettség a kár, a munkavállalói magatartás (kötelességszegés) felróhatósága, valamint az okozati összefüggés tekintetében. A Javaslat e tekintetben nem változtat a korábbi Mt. munkavállalói kárfelelősségi szemléletén. Alapvető különbséget találunk azonban a kártérítés mértékére vonatkozó szabályozásban. A Javaslat megszünteti a munkavállaló ex lege korlátozott kártérítési felelősségét a gondatlansággal okozott károk körében és a teljes kártérítés elvéből indul ki.

A Javaslat szerint a korábbi Mt. felelősségkorlátozó szabályának további fenntartása indokolatlan volt. A kártérítés mértékének korlátozása a (4) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásával való-sulhat meg. A (4) bekezdés az ún. előreláthatósági szabályt alkalmazza. E megoldás az új Ptk. szakértői javaslatában már felmerült a szerződésszegéssel okozott kár megtérítése körében és ezt a munkáltatói kárfelelősség körében is alkalmazza a Javaslat. A munkavállaló azt a kárt köteles megtéríteni, amelynek bekövetkezésével a károkozás idején számolhatott, azaz a magatartásával igen távoli okozati összefüggésben bekövetkezett (ezért általa általában előre nem látható, ún. következményi) károkat azonban nem. E szemlélet mind a gondatlanul, mind a szándékosan okozott károk esetében érvényesül. Ugyancsak kármegosztásra vezet a munkáltató vétkes közrehatása, valamint a munkáltatói kárenyhítési kötelezettség teljesítésének felróható elmulasztása. A munkavállalói kárfelelősség mögöttes szabályai a polgári jog szerződésen kívüli károk megtérítésére vonatkozó szabályai. Ezek a kártérítés méltányossági alapú (bíróság általi) korlátozását is megengedik.

A törvényi felelősségkorlátozó szabály hiánya az indoka annak, hogy a vezető állású munkavállalók tekintetében a Javaslat nem tartalmaz a kártérítés mértékére vonatkozó különös szabályokat (eltérően a korábbi Mt-től).

Mindez az egészségügyben különösen veszélyes precedenseket teremthet a betegeknek okozott károk esetén. Ez a szabályozás szélesre nyithatja a kaput a betegeknek okozott károk továbbhárítására a kórházak, intézmények részéről az ott dolgozó orvosokkal, személyzettel szemben. Ismerve a „műhibaperekben" megítélt egyre növekvő összegeket és a kórházak, intézmények lehetőleg minél olcsóbb, limitált biztosítói veszélyviseléssel kötött szerződéseit, biztosra vehetjük, ha a javaslatból törvény lesz, a munkavállaló orvosokkal igen hamar találkozni fogunk a tárgyalótermekben az alperesi oldalon, többmilliós kártérítési perekben.

Magyar Orvosok Szövetsége

Az Mt. orvosszakszervezeti szemmel.