ÁLLÍTÓLAG

Rövid időn belül másodszor fordul elő, hogy meg kell változtatnom a jegyzetem tervezett címét. Órák alatt változik meg a kommunikációs helyzet azegészségügy körül, és nem tehetek úgy, mintha nem venném észre.

Az elmúlt hét gondolatai a felmondási tilalom hatásainak találgatása, és néhány intézmény működési zavarai körül forogtak. Jelentős szín volt a palettán a META online konferenciája, ahol néhány fontos magánszolgáltató vezetője elemezte a COVID alatti problémáikat, és az utána kialakult helyzetet. Természetesen szóba került a lendületes fejlődésük, az állami egészségügy teljesítményének az egyelőre hiányzó növekedése, a várólisták kérdése és sok egyéb.

Állami és magán

Figyelemre méltó volt, hogy a jövőt tekintve elmondták, kiegyensúlyozott állami ellátás nélkül nem lehet kiszámítható magánellátást nyújtani. A magánellátás ki tudja egészíteni a közösségi egészségügyet, de általában nem tudja, és számos okból a jövőben se fogja helyettesíteni azt. Természetesen bizonyos jól definiált szolgáltatások területén hozzá tud járulni a várólisták csökkentéséhez, a lakosság egy részének néhány területen személyre szabott, kényelmes ellátást nyújt.

Panaszolták, hogy a mai szabályok szerint nehezített az átjárás a magán és közösségi ellátások között, és ez például szövődmények esetén kifejezetten veszélyes lehet. Sinkó Eszter dékánhelyettes asszony széles látókörű összefoglalója igyekezett rendszerben foglalni a két terület jellemzőit, problémáit, ellentmondásait. Elmondták, hogy munkabizottságokban kívánják folytatni az elemző munkát, és később ezekre visszatérnek.

Mint lelkes hallgatójuk és régi tagjuk, (közöttük látom jelentős számban a következő évtizedek egészségügyi igazgatásának és menedzsmentjének tanult és kiemelkedő szakembereit) csak egyetlen javaslatot ajánlanék a figyelmükbe a bizottsági munkához. A közösségi és magánegészségügy harmonikus és folyamatosan korszerűsített együttműködését érdemes lenne Ausztriában és Németországban tanulmányozni, annál is inkább, mert rengeteg szakemberünk dolgozik már ebben a két országban. Nem szolgai módon másolni, mert az amúgy sem lehetséges, de rengeteg gyakorlati tapasztalatuk van olyan kérdések megoldásában, ami a konferencián felmerült, (vagy fel se merült), de meg kell oldani, hogy működjön. Idáig jutottam a gondolkodásban, és azt címet adtam a jegyzetnek, arra gondolva, hogy néhány konkrét kérdést kibontok és részletezek: Ötletelések és segélykiáltások.

Állománygyűlés

Csütörtökön viszont történt valami, ami két napra teljesen eltérítette a kommunikációt, elsősorban a közösségi médiumok felületein. Olyan indulatokat, rosszkedvű megnyilvánulásokat olvastam, olyan depressziós hangulat alakult ki, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A tény: egy „egyáltalán nem kormánypárti” lap felrepítette a hírt, hogy állítólag volt egy titkos „állománygyűlés” a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a belügyi tárcához tartozó területek „középvezetői” előtt a miniszter úr programbeszédet mondott, amin megjelent a miniszterelnök és a kancelláriaminiszter. Elkezdtem keresni a további elemi információkat, de semmit nem találtam.

Először csak meglepődtem. Az ilyen típusú híradásoknál mindig gondolkodni kezdek: hősies újságírói teljesítménnyel van dolgunk (vö. Watergate-ügy), vagy egy „mély torok” titokban énekelni kezdett, mint a kémfilmekben, mintegy megszegve az elöljárói utasítást. De lehet másfelől is nézni, a kiszivárogtatás és a közvélemény szondázása mindig is a politika eszköztárába tartozik, a XIX. század vége óta. Azt rögtön megírták, hogy az esemény állítólag nem volt sajtónyilvános, fénykép és hangfelvétel állítólag nem készülhetett.

Miközben figyeltem a reakciókat, azt hogy további portálok az első közlést leadó lapra hivatkozva (elkerülve a személyes felelősségüket), továbbadják az állítólagos információt, persze „ízlésük” vagy érdekeik szerint tovább alakítva azt. Nem állok bele a tartalom ismertetésébe, aki akarja, elolvassa, akár többféle változatban is. Azért sem, mert abban biztos vagyok, hogy nem teljes körű információt kaptunk.

Állítólag

Miért írom mindig vastag betűvel az „állítólag” szót? Talán azért, mert „orvosból vagyok”, és pályakezdő korom óta mélyen „belémverték”: ha kikérdezek egy beteget vagy hozzátartozót, akkor jeleznem kell, hogy az információ elmondásból, és nem közvetlen érzékelésből, vagy hiteles dokumentumból keletkezik, és nem biztos, hogy minden eleme pontos, igaz és reprodukálható.

Másodszor akkor lepődtem meg, amikor a Magyar Orvosi Kamara Elnöksége kiadott egy közleményt, kész tényként tekintve a forrásra, hogy nem értenek egyet az orvosbérek további emelésének elosztási módszerével, amit egyebek mellett állítólag a miniszter úr ismertetett.

Nocsak! Alig három hete még a nagyszerű együttműködésről „szólt a dal”. Mintha az államtitkár úr és az OKFŐ olyasmit mondott volna, hogy nélkületek, a tervek megbeszélése nélkül semmi változás nem lesz. Most meg ez a közlemény, tényként említve a rossz tervet, amivel nem értenek egyet. Átverés? Kiszivárogtatás? Vagy mégis beszéltek, de nem volt eredmény?

Mi lesz így a bizalommal?

A magyar orvosoknak egy tárgyalóképes érdekképviseletre van szükségük. Erősítette ezt a közlemény? Talán egyszer ezt is megtudjuk.

Pénteken este, megszólalt egy régi ismerős, Bárdos Judit, a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Vele és számos szakszervezeti és munkaadói képviselővel 1993-98-ig együtt dolgoztunk az Egészségbiztosítási Önkormányzatban, mert Antall József koncepciója szerint a Társadalombiztosítás ágazatainak irányítását a munkavállalók és a munkaadók érdekképviseletei végzik, a kormány aktív részvétele és ellenőrzése (Számvevőszék) mellett. Ez mára feledésbe merült, miközben számos országban ma is jól működik. Bárdos megerősítette, az érdekképviseletek nem voltak meghívva az „állománygyűlésre” (persze ennek a fogalomnak a belügyben értelme van), mintegy erősítve a hírt, hogy volt ilyen.

Közben pénteken, a Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter érdekeset mondott. Nem erősítette meg az „állománygyűlés” tényét, de elmondta, hogy a Brüsszellel folyó vitában és Magyarország uniós támogatásának felfüggesztése miatt, forrás hiányában maradhat el a két ágazat (oktatás, egészségügy) béremelése. Ha ezen elgondolkodunk, lássuk be, ez erős üzenet az unió vezetőinek. A magyar kormányt akarjátok büntetni, de ehelyett a magyar nép közellátását végző két legfontosabb humán rendszert találjátok el! Már csak abban reménykedhetünk, hogy új miniszterünk, Navracsics Tibor – egykor uniós biztos – ezt a problémát hitelesen el tudja mondani a partnereinek…

Olyan, vagy jobb

Befejezésül egy információt és egy élményt szeretnék itt megosztani a Kedves Olvasóimmal.

Elnézve a COVID-helyzetet Európában, szerintem „nagyon szárazon kell tartanunk a puskaport”. A B.4, B.5 variáns tempósan terjed, egyes szakértők szerint már a nyári pihenésünk második felét is megzavarhatják. Erre Németországban a legerősebbek a figyelmeztető jelek, ahol a mutánsok gyorsan terjednek. A hatóságok zárt terekben már a maszk viselését, és a negyedik védőoltás felvételét javasolják. Németország közel van. Erős vállalti kapcsolataink, jelentős kétoldalú turista és munkavállaló forgalmunk miatt a járvány nagyon hamar itt lehet. Remélem, az új minisztérium professzionálisan fog reagálni.

A másik is COVID-dal függ össze, de személyes. A járvány alatt kevesebbet jártam fogorvoshoz, mint az illene. Igaz, hogy a nagy beavatkozásokat a járványt megelőző napokkal bezárólag elvégezték rajtam, de sajnos az idő nem áll meg. Kisebb-nagyobb panaszok, irány a Semmelweis Egyetem Szentkirályi utcai fogászati központja. Pontosan, időre érkezem, maszk fel a kapuban, kifogástalan recepció, betegirányítás. Kollegiális fogadtatás (ennyi előnye egy idősebb orvosnak lehet), vizsgálat, röntgen, terápiás terv. Két lépcsőben, a fogorvos barátom előkészít, majd a szájsebész tanár úr beavatkozik. Nem akarom a részletekkel ijesztgetni gyengébb szívű olvasóimat. Azt, hogy a fogorvosi és a szájsebészeti ellátás szakmai része kifogástalan, azt nem is kell mondanom. De közben érzékelem a közeget, az intenzíven dolgozó fogorvosokat, a kezük alá dolgozó asszisztenciát és műtői személyzetet, a türelmesen váró és pontosan informált betegeket, a rendet, a tisztaságot, a betegre figyelés megnyugtató hangulatát.

Mivel meglehetősen sokat jártam nyugat-európai kórházakban, régebben dolgoztam is ott, nyugodtan mondhatom: ez itt olyan, vagy jobb. Mikor ezt az ellátás végén elmondom nekik, azt mondják, ez így természetes. Pedig ez itt tisztán közösségi egészségügy és oktatás is, mind a fogorvoshallgatók, mind a rezidensek érdekében. Más intézetekben is látok hasonló törekvéseket. Tudom, hogy számos intézményben még nem ilyen jó a helyzet. De azt gondolom, hogy ez a norma, ehhez kell felzárkózni. Ennek a segítése az igazi kihívás az ágazat új vezetése és az intézmények menedzsmentje számára.

(Nyitókép: Bernáth Aurél: Munkásállam (1970). Secco. 8,6x12m. Országgyűlési Képviselői Irodaház, előcsarnok. 1055 Budapest, Széchenyi rakpart 19.)